A XX. Századhoz közeledve Magyarország látszólag a fejlett Európa szintjéhez közelít, a főváros csodálatos épületektől pompázik, míg vidéken hallatlan az elmaradottság. A parasztok sorsa keserítő és tömegesen vándorolnak Amerikába. A tudomány, a kultúra, a képzőművészet és az irodalom ebben a korban nagyot fejlődött. 1877. november 22-én született, Érmindszenten a magyarok egyik legnagyobb és legtehetségesebb költője, Ady Endre. Világjárós típus volt és nagyon szeretett volna külföldön élni, de a szíve mindig visszahúzta Magyarországra. Első kötete 1899-ben jelent meg, Versek címmel és még ezt 11 követi. 1899-ben egy nagyváradi barátja szólt neki, hogy ott nagyobb a fizetés, ezért elutazott hozzá, ahol különféle lapoknál (Szabadság, Nagyváradi Napló) vállalt újságírói állást, itt vált kitűnő újságíróvá. Itt ismerkedett meg egy táncosnővel, akitől elkapott egy nemi betegséget, itt még nemigen törődött az egésszel, csak az első párizsi útján jelentkezetek a komolyabb tünetek.
Párizsban élő magyar asszony, Diósy Ödönné Brüll Adél a Nagyváradi Napló hozzá eljutott számaiban figyelt fel Adyra. Léda asszony művelt, gazdag, nagyváradi zsidó családból származott, férje nagykereskedő. 1903-ban megkereste Ady-t, hogy magával vigye Párizsba. Ady otthagyta az újságot és elkezdett franciául tanulni és elutazott Lédával Franciaországba. Lédával való kapcsolata tele volt vitákkal, ellentmondásokkal. Igazi társat lelt benne, de soha nem lett igazán az övé, mert Léda a pénzt és a hírnevet választotta.
A Héja-nász az avaron című verset 1905-ben írta és az Új versek kötetben jelent meg 1906-ban. Nem boldogságot, búfelejtő idillt sugallnak a jelképek, hanem vergődő nyugtalanságot, örökös mozgást és gyötrelmes fájdalmat. A szerelmesek szimbóluma a héjapár. Bántó, kellemetlen hanghatások kísérik a szerelmi vágyat: vijjogás, sírás, csattogás. A második strófa bizonyítja, hogy nem csupán két meghatározott ember sajátos kapcsolatáról van szó, hanem szerelmi érzésről általában, mindenfajta szerelem közös sorsáról. A költő leírja, hogy minden kapcsolat egy harc, egy ütközet:
„Dúlnak a csókos ütközetek”
A szerelem útja a Nyárból az Őszbe tart: a boldogságból a boldogtalanságba. S ez az út egyre gyorsul, a mozgást jelentő igék cselekvésének fokozásával: útra kelünk - megyünk - szállunk - űzve szállunk. A gyorsuló rohanás vége a megállás „valahol az Őszben”, a lehullás „az őszi avaron”, vagyis a halál, a pusztulás.
Az Örök harc és nász a Vér és arany című kötetben jelent meg 1907-ben. A versszakok elején álló megszólítás, „Én asszonyom” megható gyöngédséget árul el, ezek ellentmondással vannak a „ be jó, ha bántlak”, „be jó, ha rossz vagy” sorokkal. A harmadik versszakot egy költői kérdéssel kezdi:
„Én asszonyom, ugye hogy így lesz?”
A Valaki útrávált belőlünk című verse A magunk szerelme című kötetben jelent meg 1913-ban. Ady unn már mindent (kapcsolatot, világot):
„Unatkozók és halálra-untak”
Ebben az időben már kiégett a szerelmük Lédával és már csak füst van tűz felett, azt mondja, hogy már nem jó ez a kapcsolat már senkinek, mindketten másra vágynak, egy új kapcsolatra:
„Sustorgó ázott-fák a tűzben,
Panasszal égünk, lángtalan.”
Hasonlattal kezdi a második és a harmadik versszakot:
„Mint elárvult pipere-asztal,
Mint falnak fordított tükör,
Olyan a lelkünk,”
„Ingunk s mint rossz tornyuk”
A szíve üres lett („Nagy termeink üresen kongnak”) és úgy sír, mint a gyerek, ártatlanul, igazán. Ezek után már Lédának sem tud már olyan verset írni, mint régen. Az utolsó versszakban leírja, hogy mindig valami emlékezteti Lédára és nélküle üres az élete.
Az Elbocsátó szépüzenet a Magunk szerelme című kötetben jelent meg 1913-ban. Ebben az időben már megromlott a kapcsolata Lédával, ez a műve a vele való szakítás verse. Ady már korábban is akart szakítani első nagy szerelmével, de a lány nem engedte. A költő leírja, hogy amikor Lédát csókolta, ölelgette valójában másra gondolt:
„Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:”
A harmadik versszakban leírja, hogy Léda inkább a pénzt, a hírnevet, vagyis a férjét választotta az igazi szerelem helyett. Az utolsó előtti versszakban már leírja, hogy soha nem is szerette Lédát, csak egy futó kaland volt, pedig a szíve mást gondolt:
„Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jötömmel lett beteljesedve.”
Kéri a sorsot az utolsó versszakban, hogy ne találkozzon többet Lédával, mert csak addig létezett számára.
A kapcsolatuk elején írta a Lédával a bálban című szerelmes művét, ami a Vér és arany című kötetben jelent meg 1907-ben. Kétféle szerelmi ellentétre épülő költemény, az egyik oldalon ott áll a „víg terem” a maga hangulatával, a másik oldalon megjelenik a boldogtalanság és úrrá lesz a rettenet. Majd a „sikoltó” zene elhalkul és csönd lesz. A forró örömöt a téli szél hidege űzi el, a fényen győz a feketeség, a szomorúság. A fiatalok sírva, dideregve rebbenek szét, a fenyegető elmúlás állt eléjük a táncoló halott szerelmesekben. Nincs igazi szerelem, mert a boldogság mögött ott van a boldogtalanság.
Lédával való szakítás első hírére valósággal ostrom alá vették levelekkel, a bele szerelmes nők. Az átlagos levélírók között feltűnt egy fiatal kislány, aki egészen más hangon szólt a költőhöz. Ő voltaképpen Ady távoli rokona volt, a neve Boncza Berta. Erdély nyugati részében él, a festői környezetű Csucsán. A költő 1914-ben látogatta meg először akkorra már fiatal úrnőt. Aggályai is támadtak, hogy okos dolog-e egy majdnem 20 évvel fiatalabb lányba beleszeretni. 1915-ben mégis megtartották az esküvőt és utána a csucsai kastélyban éltek.
A Csinszka versekben már nyoma sincs a Léda versekre jellemző vívódásnak. Ezeket a verseket már hétköznapibb stílusban írta. A leghíresebb Csinszka vers az Őrizem a szemed, ami a Halottak élén című kötetben jelent meg 1918-ban. Ez a vers az öregedő férfi szerelmi vallomása. A versből kitűnik, hogy elsősorban egy társban szeretné megtalálni a vigaszt, Csinszka háttérben marad. Az első szakaszban a nyugalomról beszélnek. Az egymást fogó kéz és az egymásba néző szem képe biztonságérzetett áraszt. A megismételt „vénülő” melléknévben az öregség és a szerelem ellentétének feszültsége húzódik meg. A második szakaszban a kozmikussá váló kép („világok pusztulása”), a sor elején lévő metafora („ősi vad”), a rímek eltűnése a háborús rettenet, a riadalmat közvetíti. A harmadik versszakban megismétli az első strófát, amiért az érzelmi hangulati háttér megváltozott. Ezek a sorok már nemcsak a biztonságérzetet sugall, hanem a kozmikus pusztulás hatására a riadt egymásba kapaszkodást is. Az utolsó szakaszban lévő kérdésekre (miért, meddig) nincs és nem is lehetséges a válasz, a világ és az egyén sorsa egyaránt kiszámíthatatlan. De a boldogság, a szeretett igénye itt is megjelenik:
„Maradok meg még neked
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.”
A Nézz, drágám, kincseimre című versét 1917-ben írta és az 1918-ban megjelent A halottak élén című kötetben jelent meg. A címben Csinszkát szólítja meg. A második versszakban leírja, hogy büszke marad a magyarságra. Azt akarja, hogy szeresse őt akkor is, ha bajban van. A negyedik versszakban mondja, hogy, ha Csinszka nem jött volna életében, talán már meghalt volna és azoknak kellett volna eltemetnie őt akik gúnyolták. Csinszka volt a menedéke neki, szeresse őt míg élni fog. Az utolsó strófában megismétli az első szakasz két sorát, azt akarta, hogy Csinszka fiatalnak lássa őt.
Az utolsó Csinszka vers a De, ha mégis?, ami szintén A halottak élén kötetben jelent meg. A vers műfaja elégia, lírai műfaj, az elmúlás, a boldogság elvesztése, elérhetetlensége jelenik meg benne. Ezekben az években már nagyon beteg volt és érezte életének elmúlását. Csinszkát kéri, hogy ilyen betegen is tartsa meg őt szívében és lelkében. E utolsó szerelmes verséből is kitűnik, hogy szerintem Csinszkában találta meg az igazi szerelmet, nem Lédában.
Adynak nagyon szépek a szerelmes versei, szerintem főleg a Csinszka versek. Úgy gondolom, hogy őt jobban szerette, mint egykor Lédát.
Megjegyzés küldése