A nemzetféltés, a szorongás váltotta ki Adyból a keserű, átkozódó költeményeket, az ún. magyarság verseket, ebben a témában 120 verset írt. Indulásától kezdve nem győzte ismételni, hogy ez a Duna-Tisza térségében lévő nép megérett egy új Mohácsra. Ostorozó verseinek forrása az, hogy a magyarság képtelen következetes, kemény akaratkifejtésre. A hőkölő harcok szánalmas népének tartotta a magyart. Egész életében azt mondogatta magában és verseiben, hogy vajon fenn tud-e maradni a népek közötti versengésben vagy elvérzik a harcban. A leghíresebb népostorozó verse a Nekünk Mohács kell.
A vers az Illés szekerén című kötetben jelent meg 1908-ban. A vers minden strófája ugyanazzal a feltételes móddal kezdődik („Ha van Isten”). Az ismétlések haragot, dühöt közvetítenek. Az első két versszak végén a felszólító mondatokkal kéri a sújtást, a verést a magyar népre, az utolsó sorban azzal érvel, „Mert akkor végünk, végünk”. Az első versszakban Istent kéri, hogy csak legyenek háborúk a magyar földön és őt se sajnálja, mert ő is magyar és nehogy csak ő legyen boldog, ne legyen egy félpercnyi békkességünk, mert így erős összetartozó nép, a magyar. Az első versszakban a nép a verés tárgya, a másodikban már verset író, mert ő is magyarnak született és ő maga is vállalja a csapásokat, a harmadik versszakban pedig már őt is és a népet is összegzin a „minket”, többes szám első személyű tárggyal. Az eltérő hosszúságú, 11 és 7 szótagú sorokat páros rímek fogják össze, rímképlete: aabb.
A vers az Illés szekerén című kötetben jelent meg 1908-ban. A vers minden strófája ugyanazzal a feltételes móddal kezdődik („Ha van Isten”). Az ismétlések haragot, dühöt közvetítenek. Az első két versszak végén a felszólító mondatokkal kéri a sújtást, a verést a magyar népre, az utolsó sorban azzal érvel, „Mert akkor végünk, végünk”. Az első versszakban Istent kéri, hogy csak legyenek háborúk a magyar földön és őt se sajnálja, mert ő is magyar és nehogy csak ő legyen boldog, ne legyen egy félpercnyi békkességünk, mert így erős összetartozó nép, a magyar. Az első versszakban a nép a verés tárgya, a másodikban már verset író, mert ő is magyarnak született és ő maga is vállalja a csapásokat, a harmadik versszakban pedig már őt is és a népet is összegzin a „minket”, többes szám első személyű tárggyal. Az eltérő hosszúságú, 11 és 7 szótagú sorokat páros rímek fogják össze, rímképlete: aabb.
Megjegyzés küldése