A XIX. Század elejére a jobbágyság differenciálódása előre haladt. A parasztságon belül kialakult különbségeket a telkes jobbágyok és a zsellérek aránya mutatja. (A húszas években először haladta meg a zsellérek száma a telkes gazdákét.)
A parasztság felső rétegének sikerült az árutermelésbe bekapcsolódnia. A nagygazdák igaerejük révén több telket is birtokolhattak, pusztákat bérelhettek, s fölhasználták a nincstelenek munkaerejét.
A zsellérek sem voltak többnyire földtelenek. Az úrbéres földből töredéktelket bírtak, házuk volt, vagy ideiglenes művelésre átengedett majorsági földön gazdálkodtak. A teljesen nincstelenek szolgának álltak, az ügyesebbek céhen kívüli falusi mesteremberek, kontárok lettek.
A zsellérek számottevő munkaerő-tartalékot képeztek. Azok a viszonyok azonban, amelyek hozzájárultak termelőeszközeik elvesztéséhez, nem biztosították munkaerejük kihasználását.
A paraszti rétegek közötti különbségeket életmódjuk is szemlélteti. A legszegényebb paraszt nád- vagy faviskóban, földbe vájt putriban húzta meg magát. Edénye cserép, maga faragta kanállal, fatányérból evett. Ünnepszámba ment, ha savanyúlevesen, kásán, répán és káposztafőzeléken, főtt tésztán kívül paprikáshús került az asztalra.
A módos gazdák a konyhából balra és jobbra nyíló két tágas szobában laktak. Bútoraikat (pl. pad, tölgyfa asztal, támlás karosszék) iparos készítette. Gyakran ettek sült tésztát, főtt és sült húsokat, befőtteket. A férfiak kék vagy zöld posztóban és bundában, a nők rékliben, kartonszoknyában, ünnepi alkalmakkor selyemben, vállkendővel jártak.
A nemesség
A XIX. század elején még nem létezett egységes nemesség. Körülbelül 700 000 ember nagy része egy-két telken maga gazdálkodó vagy jobbágytelken ülő. Ún. bocskoros nemes volt.
A bocskoros nemesek életformája, műveltsége nem különbözött a parasztétól. A nagybirtokot gyűlölték, de előjogaikhoz görcsösen ragaszkodtak. Ezért lettek sokszor – leitatva, lepénzelve – a reakció eszközeivé.
A középbirtokos nemességet értékesítési gondok gyötörték. Egy részük eladósodott, sok birtok zár alá került. A megyékben viszont övék volt a politikai hatalom. Mivel a feudális állam szavatolta számukra a jobbágyok ingyenmunkáját, társadalmi hanyatlásukat azonban nem akadályozta meg, ők lesznek azok, akik a leginkább hajlanak majd a feudalizmus építményének lebontására, utat nyitva az ipar fejlődésének, az országos piac kialakulásának.
Volt egy kb. öt-hatszáz családot számláló arisztokrácia, amit mély szakadék választott el a nemességtől. A leggazdagabbak 100 000 holdas nemzetségek a válság időszakában is fedezni tudták külföldi utazásaikat, szórakozásaik költségeit. Még birtokait korszerűsítésére is futotta. Gazdasági erejük természetesen politikai hatalom is volt egyben: ők álltak a kormányszékek élén. Érdekeik a feudális rend megőrzését és a kormányzat támogatását sugallták.
Polgárság, munkásság, értelmiség
A céhmesterek, a középkori polgárok utódai a feudalizmus fönntartását kívánták. A manufaktúra-tulajdonosoknak, céhen kívüli iparűzőknek a kereskedők jó részének a polgári átalakulás létérdeke. Számuk, gazdasági erejük elégtelen ahhoz, hogy komoly politikai szerepet játszanak. A munkásság még fejletlenebb, mint a polgárság, jelentős részben nem is magyar származású.
A század elejére megnövekedett az érdeklődés az értelmiségi pályák iránt, különösen a birtokukat vesztett kisnemesek körében. Aki megtehette, az felső iskolákba járatta gyermekét. A jobbágyfiúknak az egyetlen lehetőség a felemelkedésre az ügyvédi vagy a lelkészi pálya volt.
A földuzzadt értelmiséggel az ország nem tudott mit kezdeni. Míg az ügyvédeknek is gondot okozott a megélhetés. A reformok és a polgárosodás legelszántabb hívei az értelmiségiek köréből kerültek ki.
Polgári társasélet Magyarországon
A polgári társadalomban szabad és egyenlő egyének önkéntes társulásaiként jönnek létre az egyesületek. Ezek száma jól mutatja a polgárosodás színvonalát, fejlesztőleg visszahat a polgárosodásra. Magyarországon 1852-ig a kormányzat szabadon engedte a közösségek alakulását. Ekkortól azonban a hatóságok szigorú fellépése miatt számuk átmenetileg visszaesett. A kiegyezést követő tíz évben a fejlődés ugrásszerű volt. A polgári közösségek nagy mértékben differenciálódtak; a jótékonysági szervezetek mellett a kaszinók, olvasótársaságok alkották a legjelentősebb csoportokat. Széchenyi István alapította az első kaszinót 1827-ben, ami letérve a kijelölt útról, politizálódott. Így jártak azok a diáktársaságok, amelyek az önképzőkörökből kiindulva figyelmüket mindinkább a közélet felé fordították. Angliától eltérően Magyarországon különösen erős volt a különböző egyesületek politikai jellege.
Megjegyzés küldése