A. Ha egy kétszikű, lágyszárú növény csúcsrügyét levágjuk, akkor a levelek végén lévő nyugvó rügyek kihajtanak, mi ennek az oka? Az auxin nevű hormon odavándorol.
B. A fotoszintézisben a fényenergia átalakítása során az 1. pigmentrendszer központi a-klorofill-molekulája a beérkező fotontól gerjesztett állapotba kerül, és lead egy elektront. Ezt felveszi egy elektronszállító rendszer, amely több tagból áll. A tagok redox folyamatokkal kapcsolódnak egymáshoz. Ilyenek pl. a citokrom nevű anyagok, amelyek profirin vázúak, de a magnézium helyén vas található. Elektronfelvétellel az Fe3+ állapotból az Fe2+ állapotba redukálódik a molekula. Majd az elektront, a szállítórendszer következő tagjának továbbadva Fe2+ állapotból újra Fe3+ oxidált állapotba kerül. A felvett elektront ilyen redox rendszer szállítja el a végső elektronfelvevőhöz, a NADP-molekulához. A NADP a beérkező elektronok és a víz fotolíziséből származó protonok együttes hatására NADPH-molekulává redukálódik.
A folyamat során a második 2. pigmentrendszer fotontól gerjesztett a-klorofill-molekulája szintén lead egy elektront. A leadott elektront az előzőhöz hasonló felépítésű elektronszállító redox-rendszer veszi fel, amely elszállítja az első pigmentrendszer leadott elektronjának a helyére. Ezzel az elektron egy jóval alacsonyabb energiaszintre kerül. A két energiaszint közötti jelentős különbség ATP termelésére használódik fel.
A 2. pigmentrendszerből kilépő elektronok is pótlódnak a fényenergia segítségével végbemenő, részleteiben még kevésbé ismert folyamatból, a víz fotolíziséből. A reakció során a víz felhasad és H+ formájában protont ad át a NADP redukálásához, ill. mint végső elektronleadó a 2. pigmentrendszer felé ad le elektront. Így a víz molekula oxidálódik miközben molekuláris oxigén is felszabadul.
A fényenergia átalakításának folyamatában tehát a beérkező fotonok elektronok áramlását idézik elő a víztől a NADP molekula felé. Így a végső elektronadó vízmolekula oxidálódik míg a végső elektronfelvevő NADP redukálódik. A folyamat végtermékei az oxigén, a NADPH- és az ATP-molekulákká átalakított fényenergia. E két utóbbi a továbbiakban alapvető feltétele a szén-dioxid megkötésének és beépítésének a szénhidrátokba.
C. Mi a kapcsolat a madarak életmódja és a tüdejük között: a madaraknak a repüléshez rengeteg energia kell, ehhez pedig sok oxigén. Ezért légzésük a legfejlettebb a gerincesek között, a tüdő felületét léghajszálcsövek növelik és a tüdőhöz öt pár légzsák is kapcsolódik. Kettős légzésük van, ami által kilégzéskor is oxigénhez jutnak.
D. Biológiai album 75-ös tábla: (Bilógia III, 124. o.) Az emberi vese (kiválasztó szerv) felépítésére a nefronok nagy száma jellemző. A gerinces állatokhoz hasonlóan a vesetestecskékben a nefron vakon kezdődő vége kettősfalú tokként veszi körül a hajszálérgomolyagot, amelynek mind a bevezető, mind a kivezető vége a verőeres rendszerhez tartozik. A vesetestecskékből kilépő verőér újra hajszálerekké ágazik szét, de ez, miután körülhálózta az elvezető csatornát, gyűtőérbe szedődik össze. A vesetestecskékből kiinduló elvezetőcsatorna kezdeti kanyargós szakasza a vese kéregállományából egyenes leszálló ággal ereszkedik a vese velőállományába. Ott elvékonyodva, egy hajtűkanyarral visszakanyarodik, és meredeken felszálló ágban folytatódik. Visszaérkezve a kéregbe ismét egy kanyargós szakasz után a közös gyűtőcsőbe torkollik. A nefronok elvezető csatornáit összegyűtő csövek egyre vastagabb vezetékké egyesülve végül a vesemedence üregébe nyílnak.
A vese működésére három alapvető folyamat jellemző. Az első a vesetestecskék szűrőműködése. Ennek során a vérplazma egy része a hajszálérgomolyag és az azt körülvevő tok falán keresztül átszűrődik az elvezető csatornába. A szűrlet a vérplazma alkotóiból csak a plazmafehérjéket nem tartalmazza. A szűrlet kiáramlását a hajszálérgomolyagból az erekben uralkodó 8 kPa nyomás és a tokban észlelhető 3 kPa nyomás közötti különbség indokolja (a nyomás miatt nincs visszaszivárgás). A két vesében összesen naponta
Megjegyzés küldése