A nyelvi jelek csoportjai a hangalak és a jelentés viszonya alapján
A nyelv az emberi beszéd eszközeinek rendszere. Jelelemekből (hangok) felépülő jelekből (szavak, szóelemek) és az ezeket összekapcsoló szabályokból áll.
Minden nyelvnek van szótára (jelkészlete, szókészlete), a szavak, a mondatok összekapcsolódására vonatkozó szabályrendszere (nyelvtana), és az alkalmazást mutató hagyományrendje.
A nyelv is jelekből áll: elemeiben megvan a jelre jellemző kettősség:
- van jelölő: egy hangsor,
- és van jelölt: az a fogalom, amire a hangsor vonatkozik.
Minden nyelvi jelnek van jelentése, a nyelv legkisebb jelentéssel is bíró egysége a nyelvi jel. A nyelvi jelek a szavak és a szóelemek (szótő, toldalékok).
A nyelv szótárát (jel - és szókészletét), a beszédben és az írásban keltjük életre, a grammatikai szabályoknak megfelelően mondatokká szerkesztjük, azaz gondolataink közvetítésére jelként használjuk, jelzésekké alakítjuk. Ha helyesen akarjuk használni őket, akkor ismernünk kell a jelek hangsorát és jelentését, valamint a hangalak és jelentés egymáshoz való viszonyát.
A nyelvi jel és a jelentés
A nyelvi jelben a hangalak és a jelentés kapcsolata általában önkényes és szokásszerű, megállapodáson alapul. Kivételt képeznek a hangutánzó és a hangulatfestő szavak, mert alakjuk és jelentésük között a kapcsolat szükségszerű és okszerű, a hangalakjukból köveztetni lehet a jelentésükre.
A hangutánzó szó hangalakja jellegzetes hangokat, zörejeket utánoz: cincog, csobog.
A hangulatfestő szavak cselekvést ábrázolnak vagy tulajdonságokat jellemeznek hangzásukkal: biceg, libeg.
A hangalak és a jelentés viszonya alapján a szavak egyjelentésűek, többjelentésűek, rokon értelműek, egyalakúak, többalakúak, azonos alakúak és hasonló alakúak lehetnek.
Egyjelentésű a szó, ha a hangalakhoz (hangsorhoz) egyetlen jelentés kapcsolódik: fém, műanyag, hétfő.
Az egyjelentésű és a hangutánzó – hangulatfestő szavak hangalakjának (H) és jelentésének (J) viszonyát mutatja az alábbi ábra:
H J H J
egyjelentésű: hangutánzó:
hétfő csattog
A többjelentésű szó hangalakjához többféle jelentés fűződik. Ezek közül az egyik az eredeti, az alapjelentés, a többi a későbben kialakult, de vele összefüggő (jelentésbeli kapcsolaton alapuló) mellékjelentés. Például:
- a gerinc szó alapjelentése: gerincoszlop (hátgerinc),
mellékjelentései: hegygerinc; a hajó, a könyv gerince
- a levél szó alapjelentése: növények levele,
mellékjelentései: postai levél, tésztalevél, oklevél
J1
H J2 kapcsolat
J3
A rokon értelmű szavak (szinonimák) jellemzője, hogy eltérő hangalakokkal azonos jelentést fejeznek ki. A jelentésbeli azonosságot mutató szavak sem cserélhetők fel bármikor; az adott beszédhelyzet hol az egyik, hol a másik alakot követeli meg. A szó hangalakja nemcsak jelentést hordoz, hanem sajátos hangulatot is kelthet.
Többalakú a nyelvi jel, ha egy jelentést alakváltozatokkal fejezünk ki. Lehetnek tőszavak: csepp – csöpp; és lehetnek toldalékos formák: kérd – kérjed.
Az azonos alakú szavak (homonimák) esetében a hangalak véletlenül azonos, a jelentés teljesen más, és az eltérő jelentések között nincs semmiféle összefüggés:
- terem (főnév) – terem (ige)
- várnak (várakoznak) – várnak (a vár részére)
- vár
- tűz
- ég
J1
H nincs kapcsolat
J2
Az azonosalakúság a kommunikációt nem zavarja, a beszédhelyzetben már nincs homonimitás; mind a szónak, mind a toldalékoknak a mondatban csak egyetlen jelentése van.
A hasonló alakú szavaknak csak a hangzása hasonló, a hangalakjuk és a jelentésük eltérő, semmiféle kapcsolat nincs közöttük, nem szabad összekeverni őket:
egyelőre (most és még egy kis ideig) – egyenlőre (egyenlő alakúra)
helység - helyiség
Megjegyzés küldése