Ókori demokrácia
A görög történet kapcsán találkozunk először kontinensünk, Európa törekvéseivel. A görög múltat azonban nemcsak a görög föld földrajzi helyzete kapcsolja hozzánk. Hellász földjén kezdődött az az út, mely a rómaiakon és a középkor hajnalán át a mai európai civilizációhoz vezetett. A görög kultúra több tekintetben is kezdete vagy jelentős állomása volt a máig ívelő fejlődésnek. Itt rombolták le először úgy a keleti despotikus államszervezetet, hogy abból nem új zsarnokság éledt, hanem egy merőben más vonásokat mutató állam, a polisz. A polisz városállam, melynek szabad polgárai jogilag egyenlők voltak, s beleszólhattak a politikába. Kötődtek városukhoz, készek voltak azért tenni, dolgozni, s ha kellett, meghalni.
A polisz születése
Elpusztultak a mükénéi központok, megszűntek az embereket összefogó, munkájukat megszervező államok, az uralkodói háztartások, a fellegvárak romba dőltek. A pusztulás azonban magában hordta a fejlődés lehetőségét, hiszen megszűnt az addigi hatalmi szervezet, ami lehetőséget adott egy új rendszer kialakulására. Az új gazdasági és társadalmi berendezkedés új típusú államot hozott létre: a poliszt, a városállamot. Tagjai földdel, parcellával rendelkeztek, akik ezért polgárjoggal bírtak, s így a közös földekből is részesülhettek. A polisz területileg két részt foglalt magába: a várost és közvetlen környezetét, mely az állam polgárainak kezében volt. A nagyszámú városállam, annak ellenére, hogy területük kicsi, mind önálló volt, saját törvényekkel, saját katonai erővel, önálló gazdasággal. Kezdetben királyok vezették a poliszokat. Névlegesen több helyen mindvégig megmaradtak, de hatalmukat erősen korlátozták. Később a városállamok többségében a nagyobb birtoktestekkel rendelkező arisztokrácia tagjai megszüntették a királyságot. Ez az egyszemélyi uralmat felváltó rendszer, ahol az államhatalom a földbirtokosok kezében volt, s az ő képviselőik vezették a közösséget, az arisztokratikus köztársaság. A kézművesek, parasztok alkották a szabad lakosság nagyobb részét, melyet görög szóval démosznak nevezünk.
Kleiszthenész reformjai:
A türannisz (zsarnokság) megszűnése után a démosz hangadói olyan intézményrendszer kialakítását szorgalmazták, amely minden athéni polgárnak esélyt adott arra, hogy a hatalomból részesedjen. Ehhez a tisztségviselők megválasztásának elvein is változtatni kellett. A változtatást jogát Kleiszthenész kezébe adták. Az új berendezkedés alapja a területi felosztás volt.
Ez vált a korábbi származási, majd vagyoni alapon történő besorolás helyett a politikai, katonai, közigazgatási rendszer alapjává. Nyilvánvalóan a demokrácia irányába tett lépés volt, mivel megszüntette a szabad polgárok közötti különbségeket, s szétszakította a vérségi kötelékeket, melyre az arisztokrácia befolyása épült.
A népgyűlés hozta a törvényeket, kezében volt a háború és a béka kérdése, és általában minden fontos kérdésben a döntő szót e szervezet mondta ki. Sűrűn, de nem folyamatosan ülésezett, ezért Kleiszthenész meghagyta a fontos államhatalmi szervezetként korábban is létező bulét, de összetételét megváltoztatta. Minden szabad polgár bekerülhetett ide.
Spárta
A spártai polgárok egyenlő nagyságú földbirtokkal rendelkeztek. A földet, s a hozzájuk tartozó alávetett akhájokat (helóták=foglyok), akik a földeket művelték, nem lehetett eladni. Így tartották fönn a polgárok közötti egyenlőséget. Ugyancsak az egyenlőséget szolgálta, hogy a belső kereskedelemben a vaspénz bevezetésével igyekezetek megakadályozni a vagyoni különbségek kialakulását. A spártai polgár fő feladata a katonáskodás volt, hiszen csak így tudták fenntartani a leigázottak felett a hatalmat, s csak így tudtak újabb földeket szerezni. A perioikoszok* háromszor annyian voltak, mint a polgárjoggal rendelkezők. Lehettek földjeik, de fő tevékenységük ipari jellegű volt. Nem katonáskodtak, csak ha nagy veszély fenyegetett. A társadalom legelső rétegét a helóták jelentették, akik a földművelést végezték. Maghódított, s a környékről elrabolt akhájok voltak. Politikai joggal nem rendelkeztek, bármelyik spártai megölhette, megszégyeníthette őket.
A politikai egyenlőséget a polgárjoggal rendelkezők csak látszólag valósították meg. A népgyűlés (apelle) munkájában ugyan minden 30. életévét betöltött spártai polgár részt vehetett, e testület szerepköre azonban jóval korlátozottabb volt az athéninál. Gyakorlatilag csak igennel vagy nemmel szavazhatott az eléje tett kérdésekről. A tényleges hatalom így két szervezet kezében volt. Az egyik a Vének Tanácsa volt mely a két királyból és a 28 vénből állt. A királyok létezése a kezdeti idők maradványa volt, és szerepkörük jóval korlátozottabb volt, mint Keleten. Háborúban hadvezérek, békében a vallási szertartások irányítói voltak. A véneket a 60. évüket elért polgárok közül választották, akik életük végéig a tanács tagjai maradtak. A Vének Tanácsa tehetett javaslatot a népgyűlésnek, hogy miről tárgyaljon, s ha döntése a vének szerint nem volt kedvező, feloszthatták azt.
Választottak még 5 felügyelőt, akik az állam tényleges irányítói voltak. Ezt a tisztséget a 30. évet elért polgárok tölthették be egy évre. Feladatuk: bíráskodás, rendőri felügyelet, a tisztviselők ellenőrzése, külpolitika stb.
Tehát a polgárok jogai nem voltak egyenlők. A tekintély és életkor alapján választották ki a vezetőket, s a népgyűlés jogköre korlátozott volt.
Megjegyzés küldése