Friss tételek

Kormos István(Magyar lira 20)

Kormos István (1923-1977) népi költôként indult, József Attila és Sinka
István líráját érezte a magáéval rokon forrásoknak. Franciaországban
töltött hónapjai (1964-65) folyamán megismerte a szürrealisták képteremtô
módszerét. Költészetét derű és játékosság hatja át, derűje és játékossága a
világ dolgaival és embereivel való jó viszonyát érzékelteti. Stílusa a
rusztikus és az éteri, a súlyos és a lebegô, a köznapi és az álomszerű
végletei között megkapó könnyedséggel szólaltatja meg azt az árnyalatot,
amelyre a képzeletnek éppen szüksége
van. Szegény Yorick c. versében (1962-65) önarcképét rajzolja meg, életének
elégikus hangvételű összefoglalását adja. Azzal tüntet, hogy ô csak Yorick,
a szegény bohóc, s az is csak múlt idôben. A csak ennyi vagyok állítása a
halál tudatában hangzik el, s e távlatból rezignált nyugalommal néz vissza
élete dolgaira. A Nakonxipánban hull a hó-ban (1962-b5) a szétpergô élet
emlékkincseit varázsolja elénk egyetlen meseszigetre.


A szerzô életének és munkásságának rövid áttekintése,
valamint néhány kiemelt küülönleges alkotásának rövid bemutatása
után számitógépes feldolgozásban olvassuk el a bemutatot
verscsokrot,de szakitsunk idôt arra, hogy a szerzônek minél több
alkotásával ismerkedjünk meg!


____________





Csoóri Sándor (1930-) művészi magára találása meglehetôsen elhúzódott,
hosszú küzdelem eredményeként valósult meg. Indulásakor a népi
hagyományokat követte, majd a modern európai költészettel való találkozása
nyomán a kötetlenebb költôi képzeletnek juttatott nagyobb szerepet.
Nyugtalan alkotó szellem, aki mindig új költôi vállalkozásba és közéleti
küzdelembe fog. A költôi szándék és a valóságos gyakorlat, a művészet és a
magatartás belsô egységét keresi, de tudja, hogy ez az egység már nincs
meg, neki kell megteremtenie versrôl versre. A lét teljességének, a világ
intenzív átélésének vágya hajtja, de az elragadottság, a kitárulkozás
állapotaival szemben gyakran elfogja az elégedetlenség, a hiány, a
beteljesületlenség zaklató élménye is. Versei többnyire rezignáltak, de nem
beletörôdôek, noha végül a magányba, a csendes meditációba vezetnek.

Költôiségének legnagyobb ereje a képteremtésben, a villódzó
képzettársítások gazdagságában van. Fogalmazása pontosságából és a jelentés
másfelé is sugárzó asszociációiból támad bennünk a felismerés: azok az
egyszerű dolgok, megfoghatatlan hangulatok, melyeket Csoóri rögzít,
kivételes alkalmai az emberi létnek.

Csoóri verseinek világában gyakori metafora a "tél" : a hideg világ, a
hó. A Hó emléke c. versében (1978) a havazás az elmenekülés lehetôségét
teremti meg, az utolsó tiszta szembenézés elképzelt jövôjét "egy fennkölten
züllô ország szemével farkasszemet nézve".

Tôzsér árpád (1935-) a Fiatal szlovákiai magyar költôk antológiájában
(1958) tűnt fel. Pályakezdését erôs tájélmény, hagyományokhoz,
történelemhez kapcsolódó erkölcsi elkötelezettség, klasszicizáló törekvések
jellemezték (Mogorva világ, 1963). Kettôs űrben c. kötetében (1967) befelé
fordult, személyes világának feszültségeit szólaltatta meg. A korábbi
ábrázoló-leíró módszert kérdezô-meditatív kifejezésmód, ill. a tárgyias
líra szemléleti és nyelvi formái váltották fel. Harmadik kötetében
(Érintések, 1972) ironikusan vet számot helyzetével, objektivitásra,
absztrakcióra tôrekszik.

Az erdélyi Kányádi Sándor (1929-) korai verseit a népköltészet és Petôfi
ihlették, majd költészete megtelik a metaforikus szemlélet elemeivel,
személyes lírája a romániai magyarság gondjainak vállalásával lesz
zaklatottá és összetetté.
Verseinek hagyományosan zárt szerkezetét gondolati kitérôk,
képzettársítások, a sejtelmek disszonánsabb hangjait megszólaltató
szövegrészek teszik nyitottá. A mozaikos szerkezetű Fekete-piros c.
költeményben (1972) a városi civilizáció környezetében falusi lányok
táncolnak. A lassú és néma tánc nemcsak a kis népcsoport hányatott
történelmi sorsát, elmerülésének szorongató veszélyét jelképezi, hanem a
hagyomány, az
eredeti kultúra megtartó hatalmát is.

Szilágyi Domokos (1938-1976), a Forrás-nemzedék legnagyobb szabású
kísérletezô egyénisége, pályája kezdetén naiv racionalizmussal hirdette az
értelem rendteremtô diadalát, a
szabadság közeli megvalósulását, a világ és a lét célszerűségét és
harmóniáját. Aztán hamarosan megjelenik költészetében az
utópikus szemléletet kikezdô kétely, mely a Garabonciás
(1967) és A láz enciklopédiája (1976) c. kötetekben már általánossá válik.
A történelmi tapasztalatok megingatják a költô evolucionista felfogását, és
az alapvetônek vélt értékek bizonyossága megrendül. Ez a változás hat a
versek megformálására is: nézôpontok váltogatása kezdi jellemezni a
szerkezetet,
gyakoribbak lesznek a síkváltások, rétegzettebb a jelentés, ôsszetettebb az
értékszerkezet. A Garabonciás (1967) c. versben a tér és idô határait nem
ismerô, száguldó, nyugalmat sohasem találó szabad szellem, a bujdosó,
kivetett, az otthontalan igazság példázata rejtôzik.

A Búcsú a trópusoktól c. kötetben (1969) a költô eljutott az abszurd
létélményig, a Semmi határáig. Tudatosan törekszik a
vers "depoetizálására", búcsút mond a költészet hagyomá-
nyos díszeinek, kerüli a képeket. A Fagyöngy(1971) és a Sajtóértekezlet
(1972) c. köteteiben a kiürült emberi értékvilág peremén járkál a költô,
ahol a személyes lét értelme is kétségessé
válik. Válsághelyzetében a transzcendens távlatok felé fordulva ostromolja
a megismerés, az emberi értékvilág határait. Ám
az ésszerű ismeret igényével közelít ahhoz is, ami a tudásnak a rációnál
tágabb területe. îgy "megváltástalanul", az életfogytiglan szenvedést
jelentô létben, kizárva a transzcendencia vigaszát a lázadó Jób szerepébe
helyezkedik, aki a számára teljesen kiürült emberi értékvilágért is Istent
vonja felelôsségre (Mestrovic: Jób, 1972). A 70-es évek közepe táján írt
verseiben egyre mélyebben foglalkoztatja a személyes halál gondolata.
Eszménytelennek és tarthatatlannak minôsül számára az élet, s a nem
autentikus létezést, a látszatéletet megszüntetendô látszik egyetlen
kiútnak a halál (Circumdederunt, 1973).


Kassák Lajos
(1887-1967)

Érsekújvárott született, apja patikaszolga, anyja mosónô. Tizenegy éves
korában kimarad az iskolából, és beáll inasnak "Szporni úr"
lakatosműhelyébe. Segédként szabadul, rövid
ideig Gyôrött dolgozik, majd 17 évesen Pestre költözik. Mint vasmunkás több
gyárban és műhelyben megfordul: dolgozik, szervezkedik, sztrájkol, ezért
sorra elbocsátják. Az irodalommal az egyletben és a munkáskörökben
ismerkedik.

1909-ben útnak indul, és Gödrössel, a faszobrásszal, majd Szittya Emillel
végigcsavarogja Nyugat-Európát. Ezt a "nagy csavargás"-t késôbb így
minôsíti: "az én eszmélése a káoszban ".

1915-ben egy fanatikusan újat keresô kis csoportot szervez maga köré és
megindítja A Tett c. folyóiratot, a magyar irodalmi avantgárd elsô fórumát.
A lapot 1916-ban betiltják, ám Kassák másik folyóiratot alapít Ma címmel
(1916-19). A Tanácsköztársaság idején nyilvános vitát folytat Kun Bélával,
aki a Ma irodalmát "a burzsoá dekadencia terméké"-nek nyilvánította.

Kassákot a Tanácsköztársaság bukása után letartóztatják. Szabadulása
után, 1920-ban Bécsbe emigrál. Itt folytatja a
Ma (1920-25) szerkesztését, a folyóirat a nemzetközi avantgárd egyik fontos
orgánuma lesz.1926-ban visszatér Magyarországra, és ismét folyóirat-
alapításhoz lát, kiadja a Dokumentumot (1926-27) és a Munkát (1928-38).

1945 után rendkívüli aktivitással vesz részt az irodalmi és művészeti
élet újraszervezésében: a Magyar Művészeti Tanács alelnöke (elnök: Kodály
Zoltán), három folyóiratot is szerkeszt (Śj Idôk, Kortárs, Alkotás). 1949-
tôl azonban más írókhoz hasonlóan ôt is elhallgattatják, csak 1956-ban
szólalhat
meg újra.


Pályakezdés

Elsô költôi próbálkozásait a "munkásirodalom" akkor
szokványos stílusa, népiességgel kevert századvégies hang jellemzi.
Mintaképe Csizmadia Sándor, a Népszava költôje és Petôfi Sándor. Éri ugyan
egy élmény, amely közelebb viszi igazi önmagához: "Kölcsönkaptam Berzsenyi
költeményeit, s
ezek a kemény, vasból és acélból való mondatok egyszerre átlöktek együgyű
tépelôdéseimen" - de ez a gazdagodás még nemigen látszik meg versein.
Amikor kezébe kerül a Holnap antológia, fontos felismerésekre jut: "Még
sohasem olvastam ilyen nagyszerű verseket. Egészen mások, mint amit mi
csinálunk, de
azt hiszem, ôk az igazi költôk és nem mi. . ."Olvassa a Nyugatot is: "Ady
fékezhetetlen indulataival, a többiek finom technikájukkal hatottak rám."

Játék-Élet címmel összegyűjti 1909 és 1915 között írt verseit, de végül
úgy dönt, hogy nem adja nyomdába a verseskönyvet. Miközben ugyanis
igyekezett "nyugatos" verseket írni, lassan ráeszmélt, hogy ô egyáltalán
nem olyan, mint a nyugatosok.

Párizsban hallhatott elôször a modern művészetrôl, a kubizmusról,
Cendrars-ról, Apollinaire-rôl: "észrevétlenül gazdagodtam a lelkemben, de
ez a gyarapodásom még nem érett meg
a világ részére (. . .) Amit magamba szedtem, az rétegekben lerakódott
bennem, s csak alkalom kellett hozzá, hogy megoldódjon a nyelvem. . ."

Vándorútjáról hazatérve úgy érzi, hogy prózában jobban
tudja magát kifejezeni. Misilló királysága c. regényét (1914) Osvát is
elfogadja közlésre, de csak néhány év múlva jelenteti
meg folytatásokban a Nyugatban. Verseskötettel Kassák csak akkor
jelentkezik, amikor úgy látja, hogy már önálló költôi nyelven tud szólni.
Saját hangjának megtalálását segítette a világháború kitörése.


Az expresszionista költô

Elsô verseskötete, az Éposz Wagner maszkjában
(1915) mindössze 13 vers. A kötet zord, monumentálisra
formált képeivel, harsány hangzataival vallomás "a vér
és a tűz undok, fekete mocska" ellen. Nem közvetlenül
kifejezett érzésekkel, indulatokkal, átkokkal vagy jajongásokkal pöröl a
háború ellen, hanem azzal, hogy versben "megcsinálja", foghatóvá és
láthatóvá alkotja a szavak anyagával, mintegy elôgörgeti magát a valóságot,
belesűrítve egy-egy nagy erejű, komor, látomásossá
emelkedô képbe. "A versek végtelen, forradalmas, kaotikusan vajúdó, tűzben
és füstben tekergô sorai a mai lelket zengetik meg - írta Kosztolányi -, és
a szavak, melyeket mintha felrobbantott volna a világ katasztrófája, új
pályákon keringenek."

Az Éposz Wagner maszkjában és A Tett c. folyóirat
megjelenésétôl (1915) számíthatjuk a magyar avantgárd
történetét. A magyar avantgárd a világ forrongásban lévô művészeti
törekvéseitôl kapott elindító ösztönzéseket, de önállóságra törekedett.
Kassák és társai a Marinetti-féle futurizmustól csak esztétikai nézeteit
kölcsönözték, de tagadták a háborút és erôszakot dicsôítô agresszív elveit;
inkább az orosz futuristák, a baloldali
német expresszionisták politikai radikalizmusával azonosultak, és hatott
rájuk a francia kubizmus új szerkezeti rendet kutató személete.

A mozgalom magát aktivizmusnak nevezte. Az aktivisták meg akarták
szünteti a távolságot alkotás és hétköznapi tevékenység között, a
műalkotást elsôsorban
tettnek tartották, cselekedni akartak, beleszólni koruk
életébe. Az expresszionistákkal egybehangzóan az ösztönös érzelmi
tartalmakat akarták megszólaltatni, és ezt
a törekvésüket összekapcsolták világmegváltó, szociális
gondolatokkal, a felelôs társadalmi cselekvéssel. Célul
tűzték ki az új embertípus, a "kollektív individuum"
megteremtését.

Az aktivista költôk átütô, dinamikus művek létrehozására törekedtek.
Igyekeztek összeforrni az emberi közösség és a természet dolgaival,
szimultanista módon jelenítették meg a külsô és belsô eseményeket. Fel
akarták mutatni a kavargó világ arcát: a nagyvárosi életet, a "roppant
metropoliszok" vegetációját, a technika csodáit. Míndent mozgásban levônek
láttak, szemük elôtt a nyomorúságos vagy a diadalmas élet látványa
kavargott: siratóénekeket és örömtôl duzzadó ódákat írtak. Következetesen a
szabad vers művelôi voltak. Az aktivizmust az expresszionizmus
magyarországi változatának tekinthetjük.

A Mesteremberek (1914) Kassák elsô klasszikus értékű megszólalása,
mintegy magába foglalja az induló
költô teljes programját. Kassák visszaemlékezése szerint Osvát a következô
szavakkal utasította vissza:
"Uram, ez nem vers, ez szekérdöcögés." Nem vállalták a
közlését másutt sem, végül A Tett 3. számában jelent
meg 1915-ben.

Már a szöveg elsô szava (Mi) jelzi, hogy itt a közösség
hangját halljuk; ennek alapján közösségi drámai monológnak nevezhetjük a
verset. Hangnemét tekintve a himnikus ódával tart rokonságot.

A beszélôk negatív jellemzést adnak magukról: "nem
vagyunk tudósok, se méla, aranyszájú papok / és hôsök
sem vagyunk". Az utóbbiból a háború elutasítása következik: a 3-5. sor
monumentális képe holtakat láttat az egész földön. A költemény nem a
"hôsöket dicséri, hanem az építkezô embert. A "mesteremberek" a jövô
emberei, szavaikból erô sugárzik és a technika iránt érzett lelkesedés.
Elvetik az ábrándokat, az immorális szórakozató ipart. A költô hatalmas
szerkezetek, építmények látomását tdézi elénk. Egyre emelkedik a pátosz
(anyagfelsorolás, túlzás, expresszív kifejezések), majd kozmikus
hasonlattal ("mint az ég szédületes meteorjai") teljesedik ki a
monumentális program, mely az új ember eljövetelét is meghirdeti. A
művészet hivatása, hogy "az idôk új arcát" énekelje, kiterjesztve a
programot egész Európára. A nagyvárosok felsorolása a vers zárlatában az
erô élményét is növeli.

Kassák ebben a költeményében a művész újszerű eszményét is megfogalmazza:
a szórakoztató, a "szép" verset elôállító költô vagy az egyéni látnok
helyére a közösségi alkotás prófétáját állítja.

1. Figyeljük meg, hogyan érvényesül a költeményben Whitman tág lélegzetű
versmondatának hatása!

2. Hasonlítsuk össze Kassák költeményét Ady "Góg és Magóg fia vagyok én"
kezdetű és Babits A lirikus epilógja c. versével !

A Tett elsô verse, az Örömhöz c. expresszionista óda (1915) a világ- és
önátalakítás feltétlen bizalmát és vágyát fejezi ki.
Kassák Az izmusok története c., halála után kiadott könyvében (1972) így
kommentálja: "Ez már a modern, XX századi irodalom hangja. Amikor a vers
iródott, Verhaeren és Apollinaire még élt; s én az ifjú költô valóban nem a
halál rokona voltam, hanem azoké, akik az élet új szépségét énekelték."

A költemény kijelentô mondatai közül kiemelkedik a második és az utolsó
elôtti sorban a lásd felszólítás. A kijelentéssorozat éppen ettôl az
ismételt felszólítástól kapja sajátos, ünnepi retorikáját, bensôségesen
boldog, büszke, magabiztos ódaiságát. Ez fejezi ki a fölütésben a múlttal
való leszámolás sürgetô ösztönét, a meggyôzés társkeresô vágyát, a
zárlatban pedig a kinyilvánítás megtörténtének örömét, a meggyôzés
teljesülésének büszkeségét, az együttes cselekvés biztonságát.

A vers egy pusztulásra érett, egy életet fojtogató állapot
megjelenítésével indít. Ez az állapot a beszélôt körülvevô világ számára
még jelen (most); a beszélô tudata, akarata számára már múlt (már). Sôt a
beszélô számára valójában a költô jelene is múlt, melybôl környezô világára
jövôlátomása felôl csak visszatekint.

Az idôszembesítéssel együtt végbemegy az állapot- és
magatartásszembesítés is. A múlt félelmetes járványaitól rémült városok
képei halotti himnuszok, temetési szertartások s gyászzsolozsmák
motívumaival kapcsolódnak, hogy aztán mámoros diadalénekbe váltson át a
költemény. Az állapotszembesítés mibenlétét a második strófa elsô két sora
pontosan ki is mondja.

Ami ezután következik, az a vágyott új világ boldog és
büszke, telt és férfias himnusza. A 3. vsz.-ban a beszélô esz.1. sz.-bôl
átvált tsz. 3. sz.-be, majd a cselekvés pillanatában viszszavált esz. 1.
sz.-be, mintegy éreztetve, hogy az etikai döntés
az egyén joga, kötelessége, érdeme, akkor is, ha az a közösségi cselekvés
együttes vállalásának jegyében történik.


1. Figyeljük meg, hogyan ötvözi a költô a zsurnaliszta, jelszavas
jelenet- és képtöredékeket a liturgikus, kultikus látomás- és
motívumtöredékekkel!

2. Figyeljük meg, hogy egymástól milyen távol esô nyelvi és fogalomköri
(ipari, politikai, mozgalmi, vallási, filozófiai, utcanyelvi) rétegekbôl
származó szavakat, kifejezéseket vegyít a költô a vers szövegében!

3. Figyeljük meg a különféle (gyengéd és nyers, elkoptatott és szokatlan,
egyszerű és irodalmias) szószerkezetek, szókapcsolások vegyítését!

4. Mi a funkciója a mozgalmas, energikus igei állítmányoknak?

5. Figyeljük meg, hogy a versbeszéd ritmusa mennyire egybeesik a beszéd
biológiai ritmusával!

Kassák a 10-es évek második felében írt verseit második, Hirdetôoszloppal
c. kötetében (1919) gyűjti össze. Ezekben a költeményekben a költô mindent
dinamikusan él át, a kifejezést a lehetôségig, igésíti, maximális
expresszivitásra tör.

Expresszionizmusának kiteljesedése a Máglyák énekelnek c. prózaverse
(1920) a forradalmak korszakáról.
A lírai-gondolati jellegű elbeszélô költemény fôhôse, a
"szakállas ember" a maga különharcát vívja az ember
megváltásáért.


A Dadától a konstruktivizmusig

Világanyám c. gyűjteményes kötete (1921) az elsô korszakából a másodikba
való átmenetet mutatja. A kötet
elsô könyve az Éposz Wagner maszkjában. Második
könyve a Hirdetôoszloppal anyagát hozza, és még öt új
darabot. Az utolsó: O x 0 = 0 (1920), tagadása egy Kassáknál gyakran
visszatérô igazságnak, a 2 x 2 = 4-nek.
A kórházban keltezett költemény a holtpontra jutott
élet, a teljes semmi lázálmas víziója. Alapélménye a
széttöredezett világ káoszának átélése: "A reménytelenség bazalt oszlopai
virágoznak fölöttünk. . . " A költô ekkori állapotának a Dada felelt meg
legjobban. A kötet
harmadik könyve 18 cím nélküli, számozott vers. Ezek
az "öntémájú" költemények a logikai kötéseket fölbontó dadaista kísérletek.
Bár Kassák sosem volt a szó teljes értelmében dadaista, az emigráció elsô
éveiben megjelennek írásaiban ennek az irányzatnak a vonásai.


A ló meghal a madarak kirepülnek

A bécsi évek legnagyobb költôi teljesítménye A ló
meghal a madarak kirepülnek c. költemény (1922). Elôször a 2 x 2 elnevezésű
folyóiratban jelent meg (481. sora is így hangzik: 2 x 2 = 4), képszerűen
nyomtatott
címmel s folyamatosan szedve, az egyes részeket csillaggal elválasztva, nem
sorokba tördelve.

Két hasonló típusú költemény példája is ösztönözhette
Kassákot műve megírására: Apollinaire Egöv (1912) és Cendrars A
transzszibériai expressz és a Franciaországi kis Johanna prózája (1913) c.
verse. Mindkét költemény emlékeket idéz, és rokon bennük a kószálás,
vándorlás, utazás ihletbeli alaphelyzete is.

Kassák művében egy nyugat-európai csavargás emlékei 1909-10-bôl úgy
jelennek meg, amint azok az idôközben művésszé érett, bécsi emigrációjában
tevékenykedô egykori csavargó tudatában az 1920-as évek elején
felidézôdtek. Ezekben az években kezdte írni önéletrajzát, az Egy ember
életét is, a költemény az önéletrajz elsô három kötetének, elsôsorban a
Csavargások könyvének lírai sűrítménye.

Kassák poémája tudatosan megszerkesztett nagyszabású szintézis, melyben a
reális és irreális, a szubjektív
és objektív elemek, a pozitív és negatív értékek állandóan egyensúlyozzák
egymást. A vers sodra, egyhuzamú
dikciója - nagy betűvel kezdôdik és ponttal fejezôdik
be, közben nincs központozás - az elôadás folyamatában, az emlékezés
szüntelen áradatában mintegy úsztatja a reális elemeket, képeket,
kifejezéseket, és vegyíti
ezeket az elvontakkal, az irreálisokkal. Éppen ez teszi
az emlékezést hitelessé és szuggesztív hatásúvá: az erôs
valóságelemek hitelt adnak az elvontnak, az irreális pedig lebegôvé,
emlékszerűvé emeli a reálisat is.

A költemény szövegében ábrázoló (leíró v. elbeszélô),
értelmezô (reflexív, gondolati) és önkifejezô részletek
váltják egymást, de ezek gyakran egyidejűleg is jelen
vannak. Ezt megfigyelhetjük mindjárt a vers elején az
alábbi három sorban:

a gyárkémények alatt ültünk

tudtuk holnap a görbe vonalak

ho zsup ho zsup

Az idézett elsô sor életrajzi hitelű valóságmozzanat
(ábrázoló), melyben ott rejlik a lent ("alatt') és a fönt
érzelmi-gondolati szembeállításának lehetôsége. A következô (értelmezô)
sorban a "görbe vonalak" látszólagos elvontsága az elbeszélés szerves
részévé válik a belgiumi utazás során: "de azért mégis itt értek bennem
öszsze a görbe vonalak / itt találkoztam össze szittyával aki zürichbôl
jött és chilébe készült vallásalapitónak". Az önkifejezô "ho zsup" élesen
fölcsapó, kétszer jambusi
(v - v -) halandzsája nemcsak a személyes kitörésvágy
érzékletes kifejezôje, hanem a fönt ("a madarak") világát is megidézi egy
pillanatra.

Ebben a három sorban megfigyelhetjük a költemény
különbözô stílusrétegeit is: köznapi (néhol durva, közönséges), emelkedett
és ironikus (néhol parodisztikus)
mozzanatok fonódnak benne össze szerves egységgé.

A művet egymásba fonódó motívum-sorok szövik át.
Ezek közül talán a legfontosabb a címben is szereplô
ló- és madármotívum. A nyitó képben mindkettô az idô
képzetét idézi föl: "Az idô nyerített akkor azaz papagájosan kinyitotta
szárnyait mondom széttárt vörös kapu". A ló, az idô kinyitotta száját,
nyerített; a madár, a papagáj kinyitotta szárnyait; az összetett, több
rétegű költôi képbe még egy motívum illeszkedik: a széttárt vörös kapu.
A vörös a vér és a forradalom színe; a vörös kapu a test
és a jövô kapuja, felidézi általában a fogantatást és a jövô születését, a
szerelem és a politika tágabb képzetköreit. A nyitó képben tehát a ló, a
madár, a kapu az idô metaforái. Az idô "kinyitotta szárnyait": a
repülésnek, a
föld feletti szférának az egész műben kiemelt szerep jut.
(A hajóúton, a Duna partján falusi szélkakasok, "vörösréz madarak
kukorékoltak"; Belgiumban Szittya vallásalapító kudarcát kísérve "a házak
fölött csörömpölve
más tájak felé röpültek a madarak"; a záróképben egy
fémtestű madár repül.)

A ló-motívum is végigvonul az egész művön: "az
ember elhányja csikófogait és néz a semmibe, ahol az élet
beleharap a saját farkába / a semmibe"; Stuttgartban
"egy kese csikó meg betolta fejét az ablakon / és nyeritett"; végül "egy
csipkebokor nyilik ki mindenütt / de a modern lovaknak vasból vannak a
fogaik".

Az 510 sorból álló költemény bár egyöntetű versfolyam, mégis
megkülönböztethetô benne bizonyos rejtett
szakaszolás.

Az elsô és utolsó szakaszok mintegy keretbe foglalják
a cselekményt. A lírai útirajz fôhôse Pestrôl indul (1-15. sor) és Pestre
érkezik vissza (478-500. sor). Az érsekújvári éveket idézô rész (16-47)
központi szereplôje az apa, kulcskérdése pedig az elutasított hivatás
("káplán"). A befejezô rész (501-510) a megtalált hivatás vállalásával
visszautal erre.

A 48.-tól a 477. sorig tart maga az elbeszélt utazás. az utazás. A 48-
227. sorig a beszélô "a félkrisztus faszobrász"-szal
vándorol, majd rövid magányos kóborlás után "szitytyá "-val folytatja útját
(246-477).

Az út fôbb állomásai: Bécs, Stuttgart, Brüsszel és Párizs. E színhelyeket
a vándorlás szakaszai kötik össze.
Az egyes szakaszok az emberlét és a költôi hivatás alapvetô, nagy kérdéseit
vetik fel:

Bécs (48-79): távlatkeresés

vándorlás (80-129): közösség és munka

Stuttgart két szakasza:

( 130-162) hit és részvét

( 163-227) szerelem és halál

vándorlás (228-283): remény és kudarc

Brüsszel három szakasza, a mű hangulati és eszmei
csúcsa, a forradalmi jövôt biblikus látomásban (passió)
idézi meg:

Este: vacsora "a maison du peuple hosszú asztalainál"
(284-329), az apostolok utolsó vacsorájának profán változata

Éjszaka: "orosz gyűlés" a "petit passage"-ban (330-367);
újszövetségi utalások: pünkösdi "lángok"; nagycsütörtöki út "a hegyre
fölfelé"; az "új ember" születésének ígérete; a majdani rendôrkém
júdáscsókja; a lábmosás szertartása; felajánlott áldozat "a szegények
asztalára"

Hajnal: letartóztatás, út a toloncházba (368-406).
A láncra vert csavargók "a szôke gyerekoroszra"
gondolnak, akit modern messiásként fognak felakasztani "egy kék reggelen a
kreml elôtt".

Párizs (407-477): az élet és költészet. Ez a szakasz
mintegy érzelmi fókuszba gyűjti a korábbi élményeket,
elôkészítve a zárórész gondolati összegzését.

Az utazás 9 egység. Nem lehetetlen, hogy épp ezekre
vonatkozik a "9 féle tojást találtam a madárfészekben"
megismételt kijelentése (407. és 421. sor). A fészkekbôl
kiröppenô 9-féle idômadár a múlt meghaladásának, a
társadalmi, egyéni és művészi újjászületésnek 9 változata.

A költeményben gondolati csomópontokat is felfedezhetünk. Az 510 sor
középtengelyében (255-56) ezt
olvassuk: "igéim virágokban lobogtak már a mezôkön /
dögöljenek meg akik elismerik a nyugvópontok szükségszerűségét". A mű
hangulati tetôpontja, amikor "mindenki tudta már nem lehet messze isten
órája" éppen a
költemény elsô aranymetszéspontjában (317) található.
(Az aranymetszet geometriai lényegének megfelelô
arányviszonyok a költeményben: (194 : 316 = 316 :
510.) A második aranymetszet (194) szintén kiemelkedô
érzelmi csomópont: az álombeli egyesülés elragadtatott
pillanata ("vitézkötés az életemen"). A két aranymetszet
és a tükörtengely gondolati-érzelmi csomópontjában tehát a költôi világkép
központi problémái szólalnak
meg: politika ("isten órája"), szerelem ("vitézkötés az életemen") és
költészet ("igéim").

A költeményben a szubjektív idô tempója más, mint
az eseményeké. Az utazás néhány hónap alatt zajlik,
ezen belül a brüsszeli "passió" néhány órája a terjedelem több mint negyed
részét foglalja el.

A belsô, lelki-tudati folyamat egy teljes élet, egy alkotói pálya
kibontakozásának, egy személyiség önmegvalósításának története. A beszélô
kiemelkedik a "mindennek vége" sivár tehetetlenségébôl, megtalálja önmagát.
A madarak ugyan lenyelték a hangot, a jelenné vált jövô nem azonos a
megálmodott jövôvel, a fák azonban tovább énekelnek. (A motívum elôzményei:
a fák alapjában véve teherbe esett lányok; mi teljesek vagyunk mint a
beojtott fák - énekelték a brüsszeli "tiszták". A fogamzás, terhesség és
szülés motívumlánca az egész művet
átszövi.)

A zárlat - én KASSáK LAJOS vagyok / s fejünk fölött
elrepül a nikkel szamovár - a személyiség maradandóságát és a kaland
elmúlását állítja szembe egymással. Az
elröpült évek helyett álló nikkel szamovár az orosz motívumokra utal
vissza. Elôzményei: ezüst szalamander
(192); a teherbe esett teáskanna (214); egy szôke tovaris
(. . .) kezei röpködtek mint vörös galambok (332-33).

Az élet egy korszaka visszahozhatatlanul elmúlt, Kassák megjárta az utat
a múltból a jövô felé, a céltalanság
érzésétôl eljutott a rend, a konstrukció, az építés igényének kimondásához:
"bizonyos hogy a költô vagy épít magának valamit amiben kedve telik / vagy
bátran elmehet
szivarvégszedônek".

1. Hol és milyen értelemben van szó a műben versekrôl,
költészetrôl, magáról a költôi tevékenységrôl?

2. Megmutatkozik-e a képalkotásban Kassák érdeklôdése a
mértani elrendezés iránt? A választ igazoljuk szövegrészletekkel !

3. Milyen halandzsa-szavak fordulnak elô a költeményben? Mi a szerepük?

4. Hasonlítsuk össze Kassák költeményét Apollinaire Ég-
övével!

Kassák útja a 20-as években a konstruktivizmus felé
vezet. égy véli, hogy a "forradalmak romantikus jelszavai" helyett a
teremtô építéshez kell fordulnia. Olyan műveket akar létrehozni, melyek
felépítése architektonikus, egyszerre fejezik ki az élet új szellemi
rendjét és a kaotikus társadalommal szemben a szociális közösség tiszta
szerkezetét (Vissza a kaptafához, 1923). Síkgeometrikus képeket,
"képarchitektúrákat" kezd festeni
(1920-25). Ezek a rend, a tisztaság, a harmónia értékképzeteit sugározzák,
és az áhított társadalmi és létmodellt állítják az emberek elé.

Következô köteteiben - Śj versek (1923), Tisztaság
könyve (1926), 35 vers (1931) - folytatja a Világanyámban megkezdett cím
nélküli, számozott versek sorozatát. Ebben a 100 versben észrevehetô a
képzôművészeti
konstruktivizmus ösztönzô hatása: a költô nem kívülrôl
vett "témát" énekel meg, hanem belsô érzésvilágát, a
diszharmónián úrrá lett ember érzésvilágát tárgyiasítja.
Képvers is akad közöttük, s többségük látszólag össze
nem illô elemek képszerű elrendezése. A költô mellôzi a
jelképszerűséget, a homályos célzásokat, a mellékjelentéseket, minden szót
egyetlen alapjelentéssel kell azonosítanunk.

A 71., A mellékutcából jöttem kezdetű költemény
(1931) belsô önéletrajz. A beszélô társaival együtt szembefordul a létezô
külvilággal, mert rendetlenséget, zűrzavart lát benne. Üzenetet vár, de
hiába. A zárósorokban ugyanazt az életet látja maga körül, mint a vers
kezdetén, de most már a szivarok kiégtek, a barátok alszanak. A beszélô
azonban nem mond le a megváltás jövendölésérôl. A vers zárlata érzelmileg
hitelesíti a vers egészének tényszerűségét.

Kassák hazatérése (1926) után ott próbálta folytatni munkáját, ahol
Bécsben abbahagyta. Dokumentum c. folyóirata (1926-27) azonban nem tud
gyökeret verni, az érdeklôdés egyre inkább elapad körülötte. A magyar
szellemi élet egészében
felerôsödnek az "új szintézis", "új harmónia" megteremtésére irányuló
törekvések. Kassák a Munka c. folyóiratban (1928-38) megpróbál
alkalmazkodni a hazai lehetôségekhez, így ez a lap hosszabb ideig
létezhetett.


Klasszicizálódás


A 30-as évek elején nagy változás játszódik le Kassák
költészetében. A folyamat kezdete már a Tisztaság
könyve (1926) és különösen a 35 vers (1931) költeményeiben megfigyelhetô.
Fokozatosan lerázza magáról a szövevényes formai elemeket, marad csak a
szilárd belsô forma, a fegyelmezett, feszes szerkezet; egyre inkább
egyfajta "klasszicizáló" puritán tisztaság, végsôre redukált egyszerűség
jellemzi verseit.

A Földem virágom c. kötete (1935) összefoglalás és egyúttal tovább
indulás. Elôszavát Gyergyai Albert írta: "Az újabb versek műfaja - olvassuk
benne - valami parttalan és idôtlen recitativo" (ének-beszéd). A
versküszöböt rendszerint egy-egy prózai" ténymegállapítás vagy
helyzetrögzítés helyettesíti.
Pl.: "Kiállok a kapuba, és eldúdolom a széllel" (Boldog reggel, 1934) -
egyszerűen elmondja, amit lát és hall, elmondja életét.
Elégikus hangvételű költeményeiben sztoikus nyugalommal
számol be lelki világának zajlásáról, érzékelteti az emberi sors
hullámverését, és így a szokásos életrajzi lírát igyekszik meditációs -
kontemplációs lírává tágítani.

Klasszicizálódása a 30-as évek második felében folytatódik (Ajándék az
asszonynak, 1937; Fújjad csak furulyádat, 1939),
és a 40-es években (Sötét egek alatt,1940; Szombat este,1942; Szegények
rózsái,1949) megy végbe teljesen. Ez a klasszicizálódás a magánbeszéd, a
monológ jellegzetességeinek hangsúlyos jelenlétével nyeri el egyedi
formáját. Mondatai belsô tagolása hosszan hullámzó melódiát ad ki,
többnyire kijelentô
módban és jelen idôben szóló sorai recitáló, szép hangzású beszédet
sugallnak.

A költô rendszerint elsô személyű jeleneteket bontakoztat ki önmagát
bemutató laza cselekménylogikájú, többnyire jelképesen is érthetô történés-
vagy látványsorrá (žszi riadalom, 1942). Máskor 3. sz.-ű elôadásban
szemlélete tárgyát jeleníti
meg, az asszociációs folyamatokat hasonló módon kezelve
(žszi kép, 1942). Elégikus magánbeszédét az egyetemes sorsközösség áhítata,
panteizmusa hatja át minden élôvel, azaz minden szenvedôvel való
együttérzésben.


Az utolsó évtized

Kassák a hat éven át tartó kényszerű hallgatás, a "belsô emigráció" nehéz
évei után 1956-ban ismét bekapcsolódhatott az irodalmi életbe.

Az ezután következô évtized az összegzés korszaka: a
költô ökonómiára és a dolgok végleges tisztázására törekszik. Egyre többet
foglalkozik a művészet kérdéseivel, de most már nem a programadás
szándékával, hanem a végsô rögzítés és meghatározás igényével.

Ennek a korszakának legjelentôsebb kötetében, a Vagyonom és
fegyvertáramban (1963) megtalálja életműve különbözô elemeinek szintézisét.

A Novemberi kánkán (1963) mintegy félúton áll az avantgárd metaforikus
gazdagsága és középsô korszakának hagyományos jelrendszere között. Az elsô
két szakasz látványt idéz föl, amelyhez a 3. vsz. értelmezést fűz. A
következô szakasz az elmélkedést a látvánnyal összekapcsolva fejleszti
tovább. Az
ezután következô hosszabb egység a lelkiismeret áldozatának
mutatja a művészt, aki csak tragikus értelmezést képes adni az életrôl. A
négysoros zárlat az élet tragikumát meglátó költô helyzetét rögzíti.

Kassák tiszta, hajlíthatatlan jellem volt, aki bámulatos eltökéltséggel,
ösztönös biztonsággal és tudatos fölkészültséggel járta választott útját.
Hatása igen nagy volt: tanult tôle Kosztolányi, Illyés, József Attila,
Szabó Lôrinc, Radnóti, Vas István és még sokan mások is - s amikor
szembefordultak a kassáki példával, magukkal is vittek belôle valamit.

Share this:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2007- Érettségi vizsga tételek gyűjteménye. Designed by OddThemes | Distributed By Gooyaabi Templates