Deviáns viselkedés [filozófia]

Az emberek társadalmi együttélése azért lehetséges, mert nagy többségük alkalmazkodik az adott társadalomban elfogadott normákhoz, viselkedési szabályokhoz. Ugyanakkor minden társadalomban előfordul, hogy egyes tagjai ezeket a normákat megszegik. A normaszegést nevezik devianciának, a normaszegő viselkedést deviáns viselkedésnek. Ilyen a bűnözés, öngyilkosság, alkoholizmus, kábítószer-fogyasztás és a lelki betegségek. A normák társadalmanként eltérőek lehetnek, és korszakonként változhatnak.

Módszerek

A deviáns viselkedések vizsgálatánál az alapvető módszertani probléma gyakoriságuk mérése. Az öngyilkossági arányszámot a statisztikai és demográfiai évkönyvek évente közlik. A statisztika alapja a halálozási statisztikai lapon szereplő halálok. Sokkal bizonytalanabbak az öngyilkossági kísérletek adatai. Csak azok a kísérletek kerülhetnek a statisztikába, amelyekről az egészségügyi intézmények vagy más intézmények tudomást szereznek.

A bűnözésről négyféle statisztikai adatot közölnek a statisztikai kiadványok:

1. Az ismertté vált közvádas bűncselekmények száma, az azoknak a cselekményeknek a száma, amelyeket a rendőrség nyilvántartásba vett,

2. az ismertté vált elkövetők száma,

3. a vádlottak száma,

4. az elítéltek száma.

Némely esetben úgy próbálják a bűnözés elterjedtségét felderíteni, hogy a lakosság reprezentatív mintáját kérdezik meg, hogy követtek-e el ellene egy meghatározott időn belül bűncselekményt vagy valamilyen meghatározott fajta bűncselekményt. Ezeket nevezik viktimológiai felvételeknek.

Az alkoholizmus mérésének módszertanában az első bonyolult kérdés magának az alkoholizmusnak a definíciója. Kétféle definíciót ismer a szakirodalom. Az orvosi definíció szerint az az alkoholista, akinél már kialakult az úgynevezett dependencia vagy függőség, tehát nem tud uralkodni az ivásán. A szociológiai definíció szerint az az alkoholista, akinek életében – családjában, munkahelyén, lakókörnyezetében, egészségi állapotában – az alkohol fogyasztása súlyos problémákat okoz.

Az alkohológia nemzetközi gyakorlatában két közvetett módszerrel becslik az alkoholisták számát egy-egy országban vagy ennél kisebb népességcsoportban. Az úgynevezett Jellinek- képlet (1960) az adott évben májzsugorodásban meghaltak számából indul ki, ennek 60%-át tekinti alkohol okozta májzsugorodásnak. Ezt a számot szorozza meg 144-gyel, és ezt tekinti az adott népességcsoportban élő súlyos alkoholisták számának. Az úgynevezett Ledermann- módszer (1956) az egy főre jutó összes alkoholfogyasztásból indul ki, annak alapján becsüli, hogy a népesség mekkora része súlyos fogyasztó.

A kábítószer-fogyasztók számának mérésénél hasonló problémák merülnek fel, de még nagyobb a bizonytalanság. A lakosság megkérdezésén alapuló epidemiológiai felvételeket lehet végezni, de a letagadás esélye minden bizonnyal még nagyobb, mint az alkoholfogyasztás esetében.

A mentális vagy lelki betegségek mérése hasonlóan nehéz problémákba ütközik. Az adott évben az elme- és ideggyógyintézetekből elbocsátott betegek száma és az ambuláns pszichiátriai gondozóintézetekben gondozott (nyilvántartott) betegek száma nyilvánvalóan csak töredéke a teljes létszámnak.

Elméletek

A devianciával kapcsolatos legáltalánosabb elméleti kérdés, hogy milyen szerepet játszik a deviancia, milyen funkciói vagy diszfunkciói vannak a devianciának a társadalomban. A szociológiának a deviancia társadalmi szerepét illető fő következtetését abban lehet összefoglalni, hogy meg kell találni egy olyan szabályozást, olyan társadalmi állapotot, amely elég toleráns ahhoz, hogy bizonyos mennyiségű devianciával együtt éljen, viszont elejét veszi annak, hogy a deviancia annyira elhatalmasodjék, hogy a társadalom felbomlását idézze elő.

A szociológiában különböző elméleti hipotéziseket fogalmaztak meg a deviáns viselkedések okairól. A szociológiai elméletek közös jellemzője, hogy elsősorban nem az egyén deviáns viselkedésének okait kutatják, hanem a deviáns viselkedés társadalmi gyakoriságának magyarázatát keresik, továbbá hogy nem az egyénben, hanem a társadalomban gyökerező okokat kívánják feltárni.

Biológiai elméletek

A bűnözés biológia elméletei: C. Lombroso olasz orvos a testi jellemzők, elsősorban a koponyaalkat és a bűnözés között látott összefüggést. A bűnözők szerinte jobban hasonlítanak az emberszabású majmokra és az ősemberekre, mint a modern emberre. Ezt az elméletet ma már megcáfolták, ma már senki nem fogadja el.

A közelmúltban fogalmazták meg azt az elméletet, amely az erőszakos bűnözést egy speciális kromoszóma- rendellenességgel hozza kapcsolatba. Kiindulópontja az volt, hogy a bűnözők körében gyakorinak találték az XYY kromoszómakombinációt, vagyis azt, hogy a normális XY kombinációt egy további Y kromoszóma egészíti ki. Eddig azonban nem bizonyították meggyőzően, hogy ez a kromoszóma rendellenesség valóban hajlamossá tesz-e, és ha igen, milyen mértékben az erőszakos viselkedésre.

Az elmebetegségek okainak kutatásában, mivel azok egyértelműen az orvostudomány területére tartoznak, különösen gyakran jelennek meg olyan elméletek, amelyek ezeknek a betegségeknek öröklődését és biológiai, genetikus alapját tetézik fel. Nem lehet kizárni, hogy bizonyos genetikai vagy más biológia adottságok hajlamossá tesznek meghatározott elmebetegségekre.

Ugyanezt mondhatjuk el az alkoholizmus genetikai és biológia elméletéről is. Az alkoholizmus biológiai alapja egyszerűbb kérdés, mint az elmebetegségé: az alkoholizmus kialakulásához ugyanis szükséges, hogy az egyén szívesen fogyasszon szeszes italt, továbbá az is szükséges, hogy az alkoholfogyasztás hatására létrejöjjön a dependencia.

Pszichológiai elméletek

A pszichológiai elméletek vagy akut feszültséghelyzetekre, vagy az egész személyiségfejlődésre helyezik a hangsúlyt. A frusztráció- agresszió elmélet szerint a személyi szükségletek kielégítésében való sikertelenség, frusztráció agresszív viselkedést eredményez. AZ agresszió irányulhat más személyek ellen (emberölés, testi sértés, nemi erőszak) vagy önmaga ellen (öngyilkosság) is.

A pszichoanalitikus elméletek a személyiségfejlődésben keresik a deviáns viselkedés, elsősorban a mentális betegségek, azok között is különösen a neurózisok okát. Ezek a kora gyermekkori élményekben, különösképpen a szülő-gyermek kapcsolatokban látják a felnőttkori deviancia gyökerét. Az egyik ilyen pszichoanalitikus elmélet az orális dependenciában, az anyamelltől való infantilis függésben látja az alkoholizmus mély okát. Eszerint az alkoholista férfi nem tud függetlenülni az anyától, egyrészt az anya uralma alatt marad, másrészt felnőttkorában is „anyai” kényeztetésre vágyik. Az ivás mintegy az anyamell pótléka. Egy másik mélypszichológiai elmélet szerint az alkoholizmus valójában lassú öngyilkosság, gyökere pedig a halálvágy.

Bár az eredeti freudi pszichoanalízistől messze eltávolodott, ide sorolhatjuk E. Fromm elméletét a destruktív agresszivitásról. Ennek mélylélektani gyökereit keresi. Példaként Hitler és Sztálin személyiségét elemzi. Hitlernél a halott iránti beteges vonzódás a nekrofília, Sztálinnál a nem szexuális indíttatású szadizmus a különösen nagyfokú kegyetlenség és destruktivitás mély oka. Ezek kialakulását részben gyermekkori élményekkel, de ezen kívül az embertelen társadalmi rendszerben is látja.

Ezeknek az elméleteknek a körébe sorolhatjuk azt a gondolatot is, hogy létezik az úgynevezett pszichopata személyiség. Az ilyen személyiségű emberben nincsenek morális gátlások, nincs megértés és együttérzés más emberek iránt, ezért hajlamosak a más emberekkel szembeni agresszióra, bűnözésre.

Egyéb elméletek

A szocializáció fogalmát a pszichológia és a szociológia egyaránt használja. Mindkét tudomány képviselői felhasználják azt az elméletet, amely a szocializáció zavaraiban, hibáiban látja a deviáns viselkedés kialakulásának mélyen fekvő okát. Az egészséges személyiségfejlődéshez, szocializációhoz harmonikus családi háttér és a kortárscsoportokkal való jó kapcsolatok kívánatosak. Ha ezek hiányoznak, szocializációs és személyiségfejlődésbeli zavarok léphetnek fel.

A közelmúltban a racionális választás általános szociológiai elméletének térhódításával megjelent a bűnözésnek a racionális választás elmélete szerinti magyarázata. Ez szinte közgazdaságtan fogalmakkal, a várható haszonnal és költségek kockázatával magyarázza a vagyon elleni bűnözést. Korábban is elő- előfordult olyan felfogás, hogy a vagyon elleni bűnöző racionálisan jár el, mérlegeli a cselekményből várható anyagi nyereséget és a lebukás kockázatát, valamint a várható büntetést. Valószínű azonban, hogy még a vagyon elleni bűncselekmények elkövetőinek is csak egy kisebbsége kalkulál teljesen racionálisan, és még az utóbbiak körében is gyakori a kockázat irreális lebecsülése.

A kulturális elméletek abból a szociológiai felfogásból indulnak ki, hogy minden társadalomban kulturális normák és értékek szabályozzák a társadalom tagjainak viselkedését. Ezek a normák kultúránként meglehetősen eltérőek lehetnek. Különösképpen érvényes ez a szeszesital- és a kábítószer fogyasztásra vonatkozó normákra. Azt lehet mondani, hogy szinte minden társadalomban engedélyeztek és használtak olyan szereket, amelyek az ember lelkiállapotát befolyásolták. A hasis használata a közel-keleti társadalmakban hozzátartozott a mindennapi élethez. A különböző társadalmak más, hasonló hatást kiváltó szereket viszont szigorúan tiltottak, mint például a szeszes italokat a mohamedán vallású társadalmakban. Ezzel szemben az európai kultúrájú országokban az ókortól szokásos a szeszesital-fogyasztás. Tehát az egyes kábítószerek és az alkohol fogyasztása egyes társadalmakban nem minősül deviáns viselkedésnek, más társadalmakban viszont igen. A kábítószer- és a szeszesital-fogyasztás módjára, körülményeire és a megengedett mennyiségre vonatkozó normák is eltérőek a különböző kultúrákban.

Hasonló kulturális magyarázatokat lehet megfogalmazni az erőszakos bűnözés különbségeire is. Gondoljunk a vérbosszú és a párbaj nem is olyan régen még majdnem kötelező voltára bizonyos helyzetekben. Az öngyilkosságot illetően is eltérő normák élnek a különböző társadalmakban (pl. Japánban a szamurájok harakirije).

A szociológia klasszikus devianciaelméletei az anómiaelméletek. Durkheim (1967) már a századforduló körül nagyon világosan leszögezte, hogy egy-egy öngyilkosság okait kereshetjük a kérdéses személy lelkialkatában vagy a közvetlen környezetében, de az öngyilkosságnak az adott társadalmon belüli gyakoriságát csakis a társadalom egészének jellemzőivel lehet megmagyarázni. Azt mondhatjuk, hogy a gyors társadalmi változások akut feszültséghelyzeteket teremtenek, növelik a szocializációs zavarok gyakoriságát, általában norma- és értékzavart, válságokat okoznak. Ezt nevezhetjük anómiás állapotnak. Merton szerint az anómia gyakoribb a társadalom alsóbb rétegeiben.

Az anómiához hasonló fogalom az elidegenedés. E fogalmat Marx óta nagyon sokféle értelemben használták a szociológiában. Ennek dimenziói: a hatalomnélküliség, az élet értelmetlensége, az elmagányosodás, az önmagától való elidegenedés, az önértékelés elvesztése, végül a normanélküliség.

Az anómiaelméletekből adódó fontos következtetés, hogy a deviáns viselkedést mutató személyek a társadalmi viszonyok áldozatai, nem (vagy csak kis részben) hibáztathatók viselkedésükért, megsegítésük a társadalom egészének mintegy kötelessége.

Az 1960-as években a deviáns viselkedésnek egy újfajta szociológiai elmélete jelent meg, az úgynevezett minősítési elmélet. Ezen elmélet szerint nem magán a viselkedésen, hanem a társadalomnak, valamint egyes erre kijelölt társadalmi intézményeknek (rendőrségnek, bíróságnak, pszichiátriai intézményeknek, stb.) válaszreakcióján múlik, hogy valamilyen viselkedés vagy személy deviánsnak minősül-e. Egyszerűbben fogalmazva, az elmebeteget például nem annyira a viselkedése különbözteti meg a társadalom többi tagjától, mint inkább az, hogy a pszichiáterek elmebetegnek minősítik. Fontos eleme ennek az elméletnek, hogy a fenti társadalmi intézmények reakciója nagymértékben függ a deviáns viselkedésű személy társadalmi helyzetétől.

Nemzetközi tendenciák

Egyenként vizsgálva az itt tárgyalt deviáns viselkedéseket a következőket mondhatjuk: a statisztika által kimutatott öngyilkossági arányszám nagyjából 1960 óta Magyarországon a legmagasabb a világon. Jelenleg kiugróan a legmagasabb a magyar öngyilkossági arányszám, mert a fejlett országok nagy részében a második világháború óta nem nőtt az arányszám, nálunk viszont az 1980-as évek közepéig folyamatosan nőtt. Az utánunk következő legmagasabb öngyilkossági gyakoriságú országok mind a közelünkben helyezkednek el, ezek: Ausztria, Svájc, Németország, Dánia.

A bűnözés egészét nem lehet összehasonlítani a büntetőjog eltérései miatt. Egyes, viszonylag jól körülírható cselekmények óvatosan összehasonlíthatók. Ezeknek alapján azt a következtetést lehet levonni, hogy az ismertté vált bűncselekmények statisztikái szerint az Egyesült Államokban lényegesen gyakoribb az erőszakos bűnözés, mint Nyugat-Európában, de az európai országok között is igen nagy különbségek vannak. Az utolsó években Oroszországban és Ukrajnában erősen megnőtt a bűnözés.

A bűnözés egészén belül különleges probléma a szervezett bűnözés. Régebben a szicíliai maffiára utaltak, mint a szervezett bűnözés példájára. A szicíliai maffia az olasz kivándorlók révén megtelepült az Egyesült Államokban is. Az amerikai alkoholprohíbiciós időszakban az amerikai maffia uralkodó pozíciót szerzett az illegális szeszesital-kereskedelemben. Az utolsó évtizedekben a különböző szervezett bűnöző bandák a nemzetközi kábítószer-kereskedelemben játszanak döntő szerepet. A kelet-európai szocialista rendszerek összeomlása után ezekben az országokban is egyre nagyobb hatalommá váltak a helyi maffiák.

Az alkoholizmus gyakoriságának nemzetközi összehasonlításánál egyrészt az egy főre jutó szeszesital-fogyasztásra, másrészt a májzsugorodásban meghaltak arányára szokás támaszkodni. Mindkétfajta adat elsősorban a nagy bortermelő országokban, Franciaországban, Portugáliába, Spanyolországban, Olaszországban mutatja elterjedtnek az alkoholizmust.

A fejlett országokban a közérdeklődés középpontjában áll a kábítószer-fogyasztás terjedése. Elsősorban az Egyesült Államok drogfogyasztásáról vannak adataink. A fogyasztás az 1960-as években kezdett nőni, először a marihuána, majd az LSD, a közelmúltban a kokain fogyasztása nőtt erősen, miközben a heroinfogyasztás láthatóan nem nőtt, az amfetaminoké pedig csökkent. A nyugat-európai országokban, elsősorban a nagyvárosokban is elterjedt a kábítószer-fogyasztás, de országonként és városonként nagyon eltérő mértékben.

Magyarországi helyzet

Az öngyilkossági kísérletek száma legalább ötszöröse a haláleseteknek. Az öngyilkosok háromnegyede férfi. A halállal végződő öngyilkosságok gyakorisága az életkorral együtt emelkedik ugyan, de meglehetősen sok ember hal meg élete derekán, sőt fiatalkorában is öngyilkosság következtében. Ugyan 1988-ban váratlanuk csökkeni kezdett az öngyilkosságok száma, azonban még mindig a legmagasabb az öngyilkossági arányszám a világon.

Az ismertté vált bűncselekmények száma az utolsó években erősen nőtt. Hozzá kell tenni, hogy az ismertté vált bűncselekmények 74 százaléka az úgynevezett vagyon elleni cselekmények kategóriájába tartozik, túlnyomó részben lopás. A vagyon elleni bűncselekmények közül különösen a gépkocsik lopása, kifosztása, rongálása nőtt nagymértékben, de ez részben a gépkocsik száma növekedésének következménye. A bűnözés hirtelen megnövekedésének okait csak találgatni lehet. Szerepe lehet a rendőrségi bűnüldözés lanyhulásának, a határok átjárhatóvá válásának, a szervezett bűnözés növekedésének, az állampolgárok tulajdonában lévő vagyon növekedésének. Az elítéltek nagy többsége férfi, közöttük is a fiatal felnőtt férfiak vannak túlsúlyban.

Az alkoholisták számáról nincs pontos statisztikai adatunk. A májzsugorodás okozta halálesetek az 1950-es évektől folyamatosan emelkedett. Az alkoholizmus a felnőttkoruk derekán lévő férfiak között a leggyakoribb. Úgy látszik azonban, hogy a nők körében is terjed, és az alkoholisták korösszetétele fokozatosan fiatalodik.

A kábítószer-fogyasztás meglehetősen új deviáns viselkedésfajta Magyarországon. Az 1960-as évek végén vette kezdetét a kábítószerek és a szerves oldószerek, közöttük a ragasztógőzök használata, belélegzése. Napjainkban egyre inkább terjednek már a kemény drogok is.

A lelki betegségek előfordulásának gyakoriságát nehéz megbecsülni. 1983-tól 1988-ig, majd 1994-ig a neurózisban és depressziós tünetekben szenvedők aránya folyamatosan nőtt. Ezzel párhuzamosan egyre nőttek ezeknek a lelki problémáknak a társadalmi különbségei, a szegények, különösen az utóbbi években a munkanélküliek között sokkal gyakoribbak ezek a problémák, mint a jobb módúak között. Mind a neurotikusok, mind a depressziós tüneteket mutatók aránya magasabb a nők, mint a férfiak között, és számuk az életkorral emelkedik.

Társadalompolitika

A deviáns viselkedés szociológiai vizsgálatának eredményei azt sugallják, hogy igen nehéz problémával állunk szemben, amely részben a magyar kultúra évszázados jellemzőivel, az elmúlt évtizedek megrázkódtatásaival, a szükségszerű társadalmi változásokkal függ össze. A súlyos társadalmi megrázkódtatások okozta anómiát sem lehet nyilvánvalóan egyik napról a másikra megszűntetni. Mindebből azonban nem következik az, hogy a deviáns viselkedés gyakoriságának csökkentése érdekében maradjunk tétlenek. A deviáns viselkedések gyakoriságának csökkentése érdekében a kulturális normák és értékek, a mindennapi élet feszültségeinek területén, végül a szocializáció által lehet valamit tenni.

A HIDEGHÁBORÚ [emelttöri]

A hidegháború szakaszai:

1. 1945-62 klasszikus hidegháború

2. 1962-69 olvadás időszaka

3. 1969-75 détand = enyhülés

4. 1975-79 felújulás

5. 1979-85 kis hidegháború

6. 1985-89 a hidegháború teljes felszámolódása

Az 1945. július 17-től augusztus 2-ig megtartott potsdami értekezleten a II. világháború győztes szövetségesei döntöttek Németország négyhatalmi felosztásáról, a nemzetközi Katonai Törvényszék felállításáról Nürnbergben, a békeszerződés előkészítésére pedig létrehozták a Külügyminiszterek Tanácsát. Kelet-Közép-Európa államai szovjet megszállás alá kerültek, a Szovjetunió ezekben az államokban a kommunista pártokat támogatta.

A hidegháború “hivatalos nyitánya” Churchill fultoni beszéde volt 1946. március 5-én, amiben a Szovjetunióval szembeni erőteljes fellépésre szólított fel. Sztálin válaszul Churchillt háborús uszítónak bélyegezte.

Az amerikai külpolitikai gondokozás ekkor gyökeres változáson megy át: kifejtik a feltartóztatás elvét (minden további bolsevista terjeszkedést meg kel gátolni), a dominó-elvet (ha egy térségben bolsevista hatalomátvételre kerül sor, akkor a többi ország is meginog).

Mivel a Szovjetunió teret nyert Kelet-Közép-Európában, illetve Franciaországban és Olaszországban is bekerültek a kormányba a kommunista politikusok, az USA 1947. március 12-én meghirdette a Truman-elvet, melynek lényege,hogy az Egyesült Államok támogatja a kommunizmussal szemben fellépő államokat. 1947. június 5-én az USA bejelentette a Marshall-tervet, melynek célja a nyugat-európai államok gazdasági stabilizálása volt. Az elkövetkező éveket állandó konfliktusok (Európa) és konfrontációk (Korea, Közel-Kelet) jellemezték. Sztálin megtiltotta a csatlós országok csatlakozását a Marshall-seglyhez.

A négy megszállási zónára osztott Németországban először az angol és az amerikai zóna egyesült (Bizónia), majd ehhez csatlakozott a francia zóna is (Trizónia).

1948-ban a német kérdés megvitatására összehívott londoni konferenciára a Szovjetuniót nem hívták meg, illetve a nyugati zónákban pénzreformot vezettek be (DM). A Szovjetunió válaszul 1948. június 23-án Nyugat-Berlint blokád alá vonta. a nyugati hatalmak a blokádot légihíddal ellensúlyozták.

1949. május 23-án Trizóniából létrejött a Német Szövetségi Köztársaság, október 7-én pedig a szovjet zónából a Német Demokratikus Köztársaság.

Nyugat-Európa a gazdasági szükségszerűség és a szovjet agressziótól való félelem hatására integrálódni kezdett. A Marshall-segély elosztására létrejött az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet, ami az 1957-ben megalakult Európai Közös Piac elődje volt. 1951. április 18-án pedig francia kezdeményezésre megalakult az Európai Szén- és Acélközösség (Montánunió), a Benelux-államok, Franciaország, Olaszország és az NSZK részvételével. Gazdasági jelentőségén túl, a német-francia történelmi megbékélés szempontjából volt jelentős.

A bipoláris világrend két óriása a Szovjetunió és az USA belpolitikáját meghatározta ebben az időszakban a fegyverkezési verseny és az ellenségeskedés. Sztálin háborús hisztériájában harmadik világháborúra készült, az USA-ban pedig a McCartyzmus keretében üldözték az amerikai kommunistákat.

Mivel az atombomba birtoklása hatalmas előnyt jelentett az amerikaiaknak, így a szovjetek is megfeszített ütemû kutatásokat folytattak, melynek eredményeként 1949. szeptember 25-én elkészült a szovjet atombomba is. Válaszul az amerikaiak 1952. november 1-ére elkészítették a hidrogénbombát, de 1953. augusztus 20-án a szovjetek is bejelentették az első hidrogénbombájuk kipróbálását. A két szembenálló világrend létrehozta katonai szervezetét, 1949. április 4-én megalakult a NATO, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, mely a nyugati hatalmakat tömörítette, s amikor az NSZK-t is felvették a NATO-ba, válaszul a szocialista országok is létrehozták katonai szervezetüket, a Varsói szerződést 1955. május 14-én.

A Truman-elvnek és a Marshall-segélynek köszönhetően az 1950-es évek elejére stabilizálódtak politikailag és gazdaságilag a nyugat-európai demokráciák, a Szovjetunió és az USA azonban időközben a világ több más pontján, közvetetten összemérte az erejét.

A második világháború végén Vietnamban a japán csapatokat délen a brit, északon a kínai katonaság fegyverezte le. 1945. szeptemberében a Ho Si Minh vezette vietnami kommunisták kikiáltották a Vietnami Demokratikus Köztársaságot, a visszatérő francia gyarmatosítók és a kommunizmust ellenző vietnamiak azonban az északi területekre szorították vissza Ho Si Minh híveit.

1950-ben a Szovjetunió és Kína felvette a kapcsolatot Ho Si Minh-nel, s kitört az első vietnami háború, mely 1954-ben a franciák vereségével zárult. A 17. szélességi foktól északra kommunista vietnami rendszer alakult ki, délre az USA segítségével demokratikus állam jött létre.

Korea 1910-től japán gyarmat volt, s a második világháború végén a 38. szélességi foktól északra a Szovjetunió, délre az USA kapituláltatta a japán csapatokat. Északon kommunista rendszer jött létre, s 1950. június 25-én Észak-Korea megtámadta Dél-Koreát. A háborúban ENSZ-csapatok, zömében amerikaiak is részt vettek a déliek oldalán, míg az északiak támogatására pedig kínai “önkéntesek” érkeztek. A háború 1953. július 27-én a panmindzsoni fegyverszünettel zárult, mely rögzítette Korea kettéosztottságát.

Kínában már a második világháború idején két párt harcolt egymással. A Kuomintang-a Kínai Nemzeti Párt - vezetője Csang Kaj-sek és a Kínai Kommunista Párt - vezetője Mao Ce-tung közötti küzdelem eredményeként 1945. október 11-én kitört a kínai polgárháború. A győzelem a kommunistáké lett, s 1949. október 1-én kikiáltották a Kínai Népköztársaságot. A Kuomintang tagjai Tajvan szigetén létrehozták a Kínai Köztársaságot - amerikai segítséggel.

A nagyhatalmak közötti status quo fenntartása érdekében a nyugati hatalmak kénytelen voltak eltűrni, hogy a Szovjetunió leverte a szovjetellenes felkeléseket Kelet-Közép-Európában. Ezek közül a legjelentősebbek az 1953. június 17-én lezajlott keletnémet felkelés, az 1956. június 28-i lengyel felkelés Poznanban és az 1956-os magyar forradalom.

Ugyanakkor a világpolitikában enyhülést jelentett az osztrák államszerződés aláírása 1955. május 15-én, melynek értelmében a szovjet csapatok kivonultak Ausztria keleti területeiről, cserébe viszont Ausztria vállalta a semlegességet. 1955. július 18-23-a genfi négyhatalmi csúcstalálkozó, melyen a nagyhatalmak az enyhülés mellett foglaltak állást.

1956-ban azonban két súlyos válság rengette meg a világpolitikát. 1956. július 26-án Nasszer egyiptomi elnök államosította a Szuezi-csatornát, s mivel ez sértette a főleg francia és angol részvényesek érdekeit október 29-én Izrael, majd október 31-én Franciaország és Nagy-Britannia megtámadta Egyiptomot. Az erőteljes szovjet fellépésre azonban – mivel az USA nem támogatta őket – hatalmas presztízsveszteséggel kénytelenek voltak kivonni csapataikat a térségből. Ez az incidens bebizonyította, hogy a nyugat-európai hatalmak már nem képesek az USA nélkül önálló katonai lépésekre.

Az 1956. október 23-án Budapesten kirobbant forradalmat Hruscsov látva, hogy az európai status quo-n nem kíván az Egyesült Államok változtatni, vérbe fojtotta.

A hidegháborús enyhülés és a „kis hidegháború”

1953 márciusában meghalt Sztálin, helyére Hruscsov került. A hozzá fűzött remények csak félig-meddig valósultak meg: bár kétségtelen enyhülés állt be, amennyiben 1955-ben az osztrák államszerződéssel Ausztria függetlenné válhatott, Adenauer, a nyugatnémet kancellár Moszkvába látogatott, és Genfben a négy nagyhatalom csúcstalálkozót tartott, majd egy évre rá Hruscsov a XX. pártkongresszuson megbírálta a sztálinizmust. Ugyanakkor mindez nem gátolta meg abban, hogy 1953-ban leverje a keletnémet felkelést. 1955-ben létrehozta a Varsói Szerződést, és míg a közvélemény a szuezi-válsággal volt elfoglalva, leverte 1956-ban a magyar forradalmat. 1958-tól Nyugat-Berlin státuszának „rendezését” követelte, de elszántságát az évekig tartó tárgyalások kérdésessé tették (a berlini fal 1961-es építése zárta csak le a kérdést). Hruscsov kirobbantotta a III. világháborúval fenyegető kubai rakétaválságot is, de az amerikai fellépésre kénytelen volt meghátrálni (1962. október-november).

A két tábor szembenállására válaszul 1961-ben kibontakozott az el nem kötelezettek mozgalma (Jugoszlávia, India, Egyiptom vezetésével). 1963-ban „forró drótot” hoztak létre Moszkva és Washington között, amely az enyhülés egyértelmű jele volt.

1964-1975 között tartott a vietnami háború, amely Amerikát helyzetének újraértékelésére késztette, a Szovjetuniót azonban erejének túlértékelésére és az afrikai csatlós államok kiépítésére ösztönözte (pl.: Angola, Etiópia, Mozambik).

Közben Európában gazdasági és politikai (ellentét Kínával) megfontolásokból mérséklődött a szembenállás. 1969-től SALT[1] tárgyalások kezdődtek a fegyverek csökkentéséről, az első SALT megállapodást 1972-ben írták alá.

1975-ben a két tábor tagjai kölcsönösen elfogadták a világrendre, illetve az egyéni szabadságjogokra vonatkozó helsinki záróokmányt.

1979-ben elkezdődött a szovjetek afganisztáni kalandja. A terjeszkedésre válaszul az USA és szövetségesei felrúgták a SALT-II egyezményt, 1983-ban Reagan elnök bejelentette csillagháborús tervét, amely az USA számára atompajzsot jelentett volna. A szovjetek ekkor végleg belátták, hogy nem bírják a katonai versenyfutást, rendszerük hamarosan összeomlott. 1991-ben megszűnt a Varsói Szerződés és a KGST.

Évszámok:

1945. júl. 17. – aug. 2.: potsdami csúcstalálkozó

1946. márc. 5.: Churchill fultoni beszéde

1947. márc. 12.: a Truman-elv meghirdetése

1947. június 5.: a Marshall-terv bejelentése

1948. görög polgárháború, kommunista hatalomátvételi kísérlet

1948. június 23.: a nyugat-berlini blokád kezdete

1949. május 23.: létrejön az NSZK

1949. október 7.: létrejön az NDK

1951. ápr. 18.: Európai Szén- és Acélközösség

1957. márc. 25.: Európai Közös Piac, az EGK

1949. szeptember 25.: szovjet atombomba

1952. nov. 1.: az első amerikai hidrogénbomba felrobbantása

1953. aug. 20.: elkészül a szovjet hidrogénbomba

1949. április 4. megalakul a NATO

1955. május 14.: megalakul a Varsói Szerződés

1945. szeptember: Ho Si Minh és hívei létrehozzák a Vietnami Demokratikus Köztársaságot

1954. május 7.: a franciák veresége Dien Bien Phu erődjénél, az első vietnami háború vége

1910.: Korea japán gyarmat lett

1950. jún. 25: Észak-Korea lerohanja Dél-Koreát

1953. július 27.: a panmindzsoni fegyverszünet

1945. október 11.: a kínai polgárháború kezdete

1949. okt. 1.: Mao Ce-tung győzelmével zárul a kínai polgárháború

1953. június 17.: a keletnémet felkelés kezdete

1956. június 28.: lengyel felkelés Poznanban

1955. május 15.: az osztrák államszerződés

1955. júl. 18-23.: a genfi négyhatalmi csúcstalálkozó

1956. július 26.: Nasszer egyiptomi elnök államosítja a Szuezi-csatornát

1956. október 29.: Izrael megtámadja Egyiptomot

1956. október 31.: a francia és a brit légierő megtámadja Egyiptomot

1956. október 23.: kitör a magyar forradalom

Nevek, fogalmak

Csang Kaj-sek: kínai polgári forradalmár, 1926-1949. a kínai állam vezetője; Mao Ce-tung győzelme után Tajvan szigetére menekült

Gamal Abdel Nasszer: egyiptomi politikus, 1954-től miniszterelnök, 1956-tól egyiptomi államfő; 1956. július 26-án államosíttatta a Szuezi-csatornát.

George Marsall: amerikai külügyminiszter (1947-1949) a Nyugat-Európának nyújtandó pénzügyi segély tervezetének kidolgozója

Harry S. Truman: amerikai elnök (1945-1952)

Ho Si Minh: vietnami államférfi, 1946-1969. vietnami kommunista államelnök

Joseph R. Mc’Carthy: amerikai szenátor, az amerikai kommunistaellenes tevékenység vezetője

Joszif Visszarionovics Dzsugasvili Sztálin: szovjet-bolsevik párt- és állami vezető, KB főtitkár

Kuomintang: a Csang Kaj-sek vezette Kínai Nemzeti Párt; Szun Jat-szen hozta létre

Külügyminiszterek Tanácsa: speciálisan a II. világháború utáni békeszerződés előkészítésére létrehozott nemzetközi tanács

Mao Ce-tung: kínai kommunista államférfi, 1949-1959. a kínai Népköztársaság államfője, az 1966-os “nagy proletár kulturális forradalom” kezdeményezője

Winston Churchill: angol miniszterelnök 1940-1945. és 1951-1955

Top5 érettségi tétel szerintetek

5. Arany János (1817-1882)

Hát a lista egy irodalom tétellel kezdődik, de ígérem nem ez lesz az utolsó. Arany Jánost nem lehet kihagy. Középiskolában nem először tanulunk róla, már egy biztos alapra tovább fejlesztjük az általános iskolai tudást. Érettségin így már csak egy-két átolvasást kell végeznünk, hogy sikeresen legyen magyar érettségink.

4. Ady Endre szerelmi költészete

Ady Endre életét lehet mondani követendő példának is. Szerelmi költészete kimagaslik a többi költő közül. Egy biztos pont a magyar irodalom szóbelik között. Sokan reménykedtek benne, hogy ezt húzzátok és nem is alaptalanul, sok más tétel van, ami nem igazán tanulható.

3. Daily routine

Angol érettségihez szerencsére nem volt szerencsém (nyelvvizsgával kiváltva hibátlan 5össel), de ez a tétel nem egyszer volt téma. Hol órán, hol nyelvvizsgán. Mivel sokan ebből érettségiztek, ezért számotokra fontos lehet egy példa.

2. Érvelés

A második tétel a listátokon, ami nem is meglepő. Mert hasznos írásbeli és szóbeli magyar érettségi vizsgán. Én az érvelést kimondottan szerettem, de a fogalmazásom szörnyű lett, mert a külalak 0ás lett emellé társult pár helyesírási hiba, ami miatt nem tudtam 5öst kapni, de nem is bánom, mert műszaki érdeklődésem miatt nem számított a felvételin.

1. Kosztolányi:Édes Anna

Az oldalon található tételek közül egyértelműen ez a tétel, ami viszi a pálmát. A legtöbb keresés a google felől és a legtöbb ajánlás is erre az oldalra/tételre mutat. Anno, amikor én érettségiztem, akkor is tétel volt, viszonylag nem is vészes, mivel kötelező olvasmányt nem szoktam olvasni, ezért nem igazán tudom már, hogy miről szól. A kötelezők röviden csak egy kis betekintést adott ebből a remekműből. Remélem ti elolvastátok.

Politikai életpályák a XX. századi Magyarországon

2007. április 26. 17:50 - sgabe

Gróf Károlyi Mihály (1875-1955)

Magyarország egyik régi és gazdag arisztokrata családjából származott. A grófi rangot és a birtok jelentős részét Károlyi Sándor, a szatmári béke egyik létrehozója kapta a Habsburgoktól. Országgyűlési képviselőként Tisza István egyik legelszántabb ellenfele volt, 1912-ben még párbajra is sor került kettejük között. Az őszirózsás forradalom után miniszterelnök, majd 1919-től ideiglenes köztársasági elnök lett. 1919 júliusában feleségével, gróf Andrássy Katinkával együtt elhagyta Magyarországot. Érdemeit 1946-os hazaérkezésekor a magyar nemzetgyűlés törvénybe iktatta. Párizsi követként szembekerült a Rákosi-féle kommunista vezetéssel, ezért 1949-ben ismét emigrációba kényszerült. Franciaországban halt meg. Önéletrajzának címe: Hit, illúziók nélkül.

1875. március 4-én született Budapesten, nagybirtokos családban. Az ifjú arisztokraták életét élte, a budapesti egyetemen doktorált jogból. Nagybátyja, Károlyi Sándor hatására a szövetkezeti mozgalom szervezésébe kapcsolódott be, 1901-től a Szabadelvű Párt tagja volt, de Zilahon alulmaradt a választásokon. 1905-től függetlenségi programmal a pétervásári, majd 1910-től pártonkívüliként a kápolnai kerület képviselője lett. A Parlamentben támadta Tisza István erőszakos, antidemokratikus politikáját, amikor Tisza karhatalommal dobatta ki a Házból az ellenzéki képviselőket, párbajoztak is. Károlyi szót emelt a német orientáció és a hármas szövetség ellen, az antant-kapcsolatok és a szomszéd népekhez való közeledés híve volt. Szociális reformokat, földosztást és általános választójogot követelt. 1914-ben elvette a nála húsz évvel fiatalabb Andrássy Katinka grófnőt, aki élete végéig hű társa maradt.

Az I. világháború Franciaországban érte, ahol internálták, s csak rokonai révén szabadult ki, majd hazatérte után - bár ellenezte a háborút - a román fronton huszártiszt lett. 1916-ban létrehozta a Károlyi-pártot, együttműködött a polgári radikálisokkal és szociáldemokratákkal, s követelte a kilépést a háborúból. 1918-ra a szélesedő forradalmi mozgalom vezére lett, amikor Tisza híres parlamenti beszédében bejelentette, hogy a háborút elvesztettük, hozzátette: igaza volt Károlyinak. Az őszirózsás forradalom Nemzeti Tanácsának alapítója s elnöke lett, október 31-én a nép tette kormányfővé, a külügyi tárcát is ő töltötte be.

A háborús vereség, a kisantant területfoglalásai miatt gazdasági és politikai válság alakult ki, mindkét oldalon megerősödtek a szélsőségek. Károlyi elszigetelődött, a közellátási nehézségek, a földreform elhúzódása, a nemzetiségek elszakadási mozgalmai is rontották helyzetét. Bár az antanttal aláírta a súlyos feltételeket szabó belgrádi fegyverszüneti egyezményt, külső támogatást nem kapott, s hiába léptett életbe demokratikus reformokat. 1919. január 11-én államfővé választották, a földreform február 23-i kezdetén saját kápolnai birtokát osztotta szét. A köztársaság sorsát a március 20-i Wyx-jegyzék pecsételte meg, amely egy alföldi területsáv átadását követelte. Ezt nem lehetett elfogadni, a visszautasítás viszont addigi politikája csődje lett volna. Károlyi félreállt, másnap a kommunisták vették át a hatalmat, akikkel nem akart együttműködni. 1919. július 4-én emigrált, Ausztriában, Csehszlovákiában és Jugoszláviában élt, miközben agitált a Horthy-rendszer ellen. 1923-ban hazaárulás és hűtlenség vádjával Horthyék vagyonelkobzásra ítélték, az ítéletet több fellebbezése után jóváhagyták.

Ezután az emigrációban már a kommunistákkal is kapcsolatot keresett, ellátogatott Amerikába és a Szovjetunióba, itt szerzett tapasztalatairól lelkes cikkeket írt. A moszkvai perek, a Hitler-Sztálin paktum lehűtötték lelkesedését, de hitt a náciellenes összefogásban, ezért inkább hallgatott. 1934-ben feleségével Svájcba költöztek, majd Londonban és Párizsban éltek, Károlyi kapcsolatban állt az emigráció balszárnyával, köztük Jászi Oszkárral. A II. világháború alatt Londonban magyar szervezeteket hozott létre, földreformot tervezett s a BBC magyar adásában a nácik elleni harcra buzdított.

1945 áprilisában jelölték az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, 1946-ban az új magyar állam törvénybe iktatta érdemeit és semmisnek mondta ki az ellene hozott ítéleteket. Károlyi ezután hazatért, de a nagypolitikába nem engedték bekapcsolódni, a kommunisták igyekeztek elszigetelni. Részt vett a párizsi békekonferencián, majd 1947-ben párizsi nagykövetté nevezték ki. Károlyit egyre jobban riasztotta a kialakuló diktatúra és a hidegháború. Szót emelt a letartóztatott Mindszenty bíboros érdekében, kérve hogy engedjék ki Rómába, de elutasították. A Rákosi-rendszerrel véglegesen a koncepciós Rajk-per nyilvánvaló hazugságai miatt szakított, 1949. június 2-án lemondott tisztségéről. "Ünnepélyesen kérem a kormányt, hogy rendelje el a per felülvizsgálatát ...mivel meg vagyok győződve róla, hogy az ítélet végrehajtásával elkövetendő justizmord mindenképpen lelepleződne. Ez óriási kárt okozna a magyar demokráciának" - írta táviratában, melyet a világsajtó közölt. A nemzetközi közvéleményt nem sikerült felráznia, de Rákosiék a népi demokrácia árulójának nyilvánították, így másodszor is emigráns lett. Utolsó éveiben a dél-franciaországi Vence-ban élt, írásai itthon nem jelenhettek meg, ki akarták törölni a történelemből. Hamvait csak 1962-ben hozták haza, és a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra.

Egy egész világ ellen címmel 1922-ben jelentek meg emlékiratai Münchenben (magyarul 1965-ben). Újabb önéletírását, a Hit illúziók nélkült 1956-ban Londonban, itthon 1977-ben (cenzúrázva) adták ki. Felesége Együtt a forradalomban és Együtt a száműzetésben címmel írta meg életüket. Károlyi naiv és jóhiszemű volt, de tetteit a felismert igazságokhoz kötötte, tekintet nélkül saját és osztálya érdekeire. Nem mondható kiemelkedő politikusnak, de makulátlan tiszta ember volt - az ország akkori nehéz helyzetével sem ő, sem más nem birkózhatott volna meg.

Horthy Miklós (1868-1957)

1868. június 18-án egy tiszántúli, pár száz holdas dzsentricsalád ötödik gyermekeként született Kenderesen. Látványos karriert futott be, Ferenc József szárnysegéde, a Monarchia flottájának főparancsnoka, majd Magyarország államfője lett. Nem vonzották az elméleti kérdések, sokkal inkább katonatiszt volt, mint politikus. Tekintélye, népszerűsége a második világháború végéig töretlennek látszott, politikai pályafutása végén azonban meg kellett élnie a nevével fémjelzett rendszer összeomlását. Családja megmaradt tagjaival együtt a németek elhurcolták. Végül Portugáliában telepedett le, és 1957-ben itt érte a halál.

Tengerésztiszt, politikus. 1886-ban lett a hadiflotta tagja. 1909 és 1914 között Ferenc József szárnysegéde. Az első világháború kitörését követően különböző hadihajókon szolgál. A hadműveletek során megmutatkozik rendkívüli parancsnoki tehetsége. A háború végén ellentengernagy, a Monarchia hadiflottájának utolsó parancsnoka. A proletárdiktatúrát követően 1920. március 1-től 1944. október 15-ig Magyarország kormányzója. Külpolitikájának alapvető célkitűzése a trianoni békeszerződés revíziója volt. Ennek érdekében kereste a szövetséget Német- és Olaszországgal is. Bár Hitlerrel kölcsönösen nem szerették egymást, nem látott más utat a magyar érdekek érvényesítésére, mint a németek mellett való fegyveres beavatkozást, melytől barátjának, Teleki Pál miniszterelnöknek az öngyilkossága sem tartotta vissza. Igyekezett minimális szinten tartani a németek rendelkezésére átadott haderő létszámát, sőt 1942-től az angolszász hatalmakkal titkos béketárgyalásokat folytatott. A belpolitikájában mind a baloldali, mind a jobboldali szélsőségesektől tartózkodó Horthy nem látta, hogy a hadsereg és főként a tisztikar fiatalabb tagjai a politizálást megtiltó rendelkezései ellenére egyre inkább politikai céljaik megvalósítását is szem előtt tartották, és a szélsőséges mozgalmakban vélték megtalálni érdekeik képviselőit.

Magyarország német megszállása után igen szűk mozgástere maradt, bár miután belátta, hogy ellenkező esetben nem kerülheti el a felelősségre vonást, leállította a zsidóság deportálását. Megpróbálta kivonni az országot a harci cselekményekből, de miután 1944. október 15-i kiugrási kísérlete nem sikerült, a hatalmat átadta Szálasi Ferencnek. Ezután a németek, a háborút követően pedig az amerikaiak fogságába került. A nürnbergi per során tanúként hallgatták ki. Portugáliában halt meg, 1957-ben. 1993-ban Kenderesen újratemették.

Ajánlott irodalom:

• Rubicon, 8. évfolyam (1997) 1. szám (65.) – Konzervativizmus és revízió, Horthy-korszak
• Rubicon, 12. évfolyam (2001) 1-2. szám (105-106.) – Ki volt Horthy Miklós?

Gróf Teleki Pál (1879-1941)

Földrajztudósként alapozta meg hírnevét. Alkatra inkább tudós volt, mint politikus, ennek ellenére kétszer töltötte be a miniszterelnöki pozíciót igen nehéz időkben. Erkölcsi nagyságára utal a maga választotta tragikus vég: politikai felelősségének elismerésével öngyilkos lett. Neki köszönhetjük a vörös térképet, 1920-ban tagja volt a párizsi magyar békedelegációnak.

Első kormánya (1920-21)

1920. július 25-én Horthy Miklós kormányzó kinevezte miniszterelnökké. Emellett ő volt a nemzeti kisebbségek tárca nélküli minisztere és ő vezette a külügyi tárcát is. IV. Károly visszatérési kísérlete után, 1921. április 14-én végérvényesen lemondott a miniszterelnökségről. 1925-ben részt vett a török-iraki határ megállapítása előtti felmérésben, mint a Népszövetség által kiküldött bizottság tagja. A korszak tudományos életében meghatározó szerepet töltött be: tanszékvezető, dékán, majd rektor volt különféle egyetemeken. Az Eötvös-kollégiumnak is kurátora ebben az időben. Munkásságát 1930-ban Corvin-lánccal ismerték el.

A numerus clausus (zárt szám)

Az 1920-as numerus clausus elsősorban a magyar felsőoktatásban tanulók számát kívánta az ország gazdasági igényeihez igazítani.

A numerus clausus tulajdonképpen az 1920. évi 25. törvény ("a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról") A parlament elé a vallás- és közoktatásügyi miniszter terjesztette. 1920 júliusában fogadták el.

A törvény korlátozni kívánta a felsőoktatásba bekerülők számát. Meghatározta azt is, hogy egy adott iskolaévben tudományterületenként hány hallgatót vehetnek fel az egyetemek és főiskolák.

A felsőoktatásban tanulóknak számarányukban tükrözniük kellett a Magyarországon élő "népfajok" arányszámát legalább 90%-ban. A törvény fő célja elsősorban az volt, hogy korlátozza az egyetemekre bekerülő izraeliták|zsidók számát. Ennek folyományaképpen számos érettségizett zsidó fiatal nem mehetett Magyarországon egyetemre. A zsidóság ugyanis akkoriban a teljes magyar lakosság kb. 5%-át adta, a zsidó lakosság számaránya a jobb iskolázottságú rétegekben viszont lényegesen magasabb volt. Ezt az arányszámot ugyanakkor nem minden egyetem tartotta be. A budapesti Műszaki Egyetem például maradéktalanul betartotta az arányokat, a pécsi egyetemre viszont a megengedettnél majdnem kétszer több zsidó iratkozhatott be.

Második kormánya (1939-41)

1938-ban visszatér a politikába, először kultuszminiszterként. Az első bécsi döntés tárgyalásánál a magyar delegáció egyik vezetője volt. Az elvesztett területek visszaszerzése érdekében Németország és Olaszország, más szóval a tengelyhatalmak felé forduló Imrédy-kormánnyal szemben a meggyőződéses angolbarát volt. 1940. november 20-án a magyar kormány csatlakozott a Háromhatalmi Egyezményhez (Németország, Olaszország és Japán), elismerve a fasiszta Olaszország és a náci Németország európai hegemóniáját. Az egyezmény értelmében ha a világháborúban addig részt nem vevő állam támadná meg a tengelyhatalmakat, Magyarország szolidaritást vállal a megtámadottal.

Halála

A magyar kormány 1940. december 12-én Belgrádban örök barátsági szerződést kötött Jugoszláviával. Az ottani katonai puccs - mely egyúttal németellenes élű volt - után azonban a berlini vezetés bejelentette igényét arra, hogy német csapatok Magyarországon áthaladhassanak. Telekinek választania kellett a revíziót lehetővé tevő és addig győztes helyzetben levő Németország, és a térséget minden szempontból feladó, de nagy anyagi tartalékokkal rendelkező angolszász hatalmak és a velük potenciálisan szövetséges Szovjetunió között. Teleki mindenképpen tartani akarta magát a barátsági szerződéshez, Németország ellenében. A német hadsereg Jugoszlávia elleni felvonulásának másnapján 1941. április 3-án Teleki máig tisztázatlan körülmények között meghalt. Azon a hajnalon drámai hangú levelet találtak nála a kormányzónak címezve, melyben olyan kifejezéseket használ, amilyeneket életében soha nem vett szájára. A német csapatok már a halálhír előtt elindultak Jugoszlávia ellen. Magyarországon elegendő bizonyíték híján öngyilkosságként könyveltetett el az eset.

Ajánlott irodalom:

• Rubicon, 15. évfolyam (2004) 2. szám - Teleki Pálról feketén-fehéren

Gróf Bethlen István (1874-1946)

Erdélyi arisztokrata család sarja, 1874-ben született Gernyeszegen. A konzervatív-nacionalista politikai gondolkodás egyik utolsó nagy 20. századi képviselője. A húszas években miniszterelnökként, a harmincas években a háttérből, Horthy bizalmasaként meghatározó szerepet játszott a politikai döntésekben. Halálának körülményeivel kapcsolatban sok legenda keringett. A kilencvenes években előkerült dokumentumok alapján vált bizonyossá, hogy egy moszkvai börtönben halt meg szívbénulásban 1946. október 5-én.

Gróf Bethlen István 1921 áprilisától 1931 augusztusáig állt a magyar kormány élén. Korának legfelkészültebb, legtehetségesebb politikusai közé tartozott. Nyugalma, határozottsága kiváló taktikai érzékkel párosult.

Stabilizációs reformok egy csőd szélére került országban

1874. október 8-án született a Maros-Torda megyei Gernyeszegen, régi erdélyi főnemesi családok sarjaként: apja Bethlen István gróf, anyja Teleki Ilona grófnő volt. A bécsi Theresianumban tanult, majd jogot végzett Budapesten, angliai tanulmányútja és egyéves katonáskodás után a magyaróvári mezőgazdasági akadémiára járt. 1900-tól az erdélyi Mezősámsondon birtokát vezette, 1901-től a szabadelvű, majd a függetlenségi, 1913-18 közt az alkotmánypárt képviselője volt.

1901-ben vette el unokatestvérét, az író-szerkesztő Bethlen Margit grófnőt. A világháborúban több fronton szolgált. 1918 őszén bírálta a Károlyi-kormány földreform-tervét s a vagyondézsmát, korábbi nacionalizmusával szemben Jászi Oszkár nézeteihez közeledett. 1919-ben létrehozta a jobboldali konzervatív Nemzeti Egyesülés Pártját, majd Bécsben az Antibolsevista Comité (ABC) vezetője lett, s 1920-ban tagja volt a párizsi magyar békedelegációnak.

1920-39 között képviselő, 1921-31 közt kormányfőként stabilizálta Magyarországot. 1921 októberében, legitimista érzelmei dacára a budaörsi csatával meghiúsította IV. Károly második visszatérését, majd keresztülvitte a Habsburgok trónfosztását. A soproni népszavazás révén és a baranyai háromszög visszatértével csökkentette a területi veszteségeket. A Bethlen-Peyer-paktummal lojális ellenzékké tette a szociáldemokrata pártot. A Kisgazdapártra építve 1922-ben létrehozta a nagy többségű Egységes Pártot, majd rendeleti úton leszűkítette a választójogot és a nagyobb városok kivételével visszaállította a nyílt szavazást. Ezáltal kényelmes parlamenti többséget biztosított a kormányzó pártnak, amelyből 1923-ra kiszorította a Gömbös-féle szélsőjobb fajvédőket.

Később a gazdasági stabilitás volt a célja: 1924-ben létrehozta a Nemzeti Bankot és 250 millió korona népszövetségi hitelt szerzett. Rendezte az állam veszteségeit, új vámrendszert dolgozott ki, 1927-ben bevezette a pengőt. Helyzete először 1926-ban, a frankhamisítási ügy kipattanása miatt ingott meg, de a kormányzó ekkor még nem fogadta el lemondását. Bethlen ezután új szociális és kultúrpolitikát indított, kötelező nyugdíj- és betegbiztosítást vezetett be, fejlesztette a népiskolai hálózatot s a közegészségügyet.

Külpolitikája Trianon revíziójára, a német és orosz veszély elhárítására irányult. Népszavazás nélkül akarta visszakapni a határ menti magyarlakta területeket, ahol a szlovákoknak és ruszinoknak autonómiát biztosított volna, s dönthettek volna hovatartozásukról. A Délvidéken, ahol a magyarság kisebbségben volt, népszavazást javasolt, s autonómiát akart Erdélynek, népei egyenjogúsága alapján. Dunai együttműködési tervei a magyar területi követelések és a kisantant létrejötte miatt meghiúsultak, ezután Angliára és Olaszországra próbált támaszkodni. 1927-ben magyar-olasz barátsági szerződést kötött, majd Németországhoz is közeledett. A világválság idején próbálta annak hatásait csökkenteni, hiteleket vett fel s megszorító intézkedésekre kényszerült.

A magyar politika grand old man-je

Bethlen a növekvő elégedetlenség miatt 1931 augusztusában lemondott, de a kormánypárt vezetőjeként 1935-ig fontos szerepet játszott. Ekkor Gömbös Gyulával a német politika kérdésében támadt ellentétei miatt kilépett az Egységes Pártból, de Horthy tanácsadója maradt. Előadókörutat tartott külföldön a magyar ügyről, 1939-ben a felsőház örökös tagja lett.

A részleges revíziót hozó bécsi döntések után kivárt, ellenezte az egyoldalú német orientációt, a kapcsolatok megszakítását a Nyugattal. A második világháborúba lépést hibának tartotta, a zsidótörvényeket pedig egyértelműen elítélte. 1941-ben ő beszélt elsőként nyilvánosan a német vereség lehetőségéről. 1943-44-ben támogatta a kiugrást, s angolszász irányú különbéke-kísérleteket szervezett.

Az 1944. március 19-i német megszállás után illegalitásba vonult, a nógrádi Herencsényben, majd egy somogyi vadászházban bujkált, ezalatt kétszer kapott agyvérzést. 1944 decemberében az oroszok kezére adva magát felajánlotta együttműködését, ám ők házi őrizetben tartották, majd 1945. áprilisban a Szovjetunióba vitték, hogy a kommunistaellenes erők fókuszába kerülését megakadályozzák. Moszkvában halt meg 1946. október 5-én, a Butirszkaja-börtön kórházában, szívbénulásban. Közös sírból feltárt hamvait 1994-ben hazahozták, s a Kerepesi-temetőben helyezték el.

Bethlen István konzervatív politikus volt, liberális vonásokkal. Kormányfőként sikerült az első világháború és a forradalmak alatt tönkrement országot gazdasági és politikai téren konszolidálnia. Igyekezett mindkét szélsőséget távol tartani a hatalomtól. Nem volt demokrata, de ő a Horthy-kor legnagyobb formátumú politikusa, aki többnyire felismerte a nemzet valódi érdekeit. Mindent megtett a náci veszedelem ellen, a világháborús anyagi és erkölcsi veszteségek csökkentéséért, s Horthyt is ebbe az irányba próbálta befolyásolni.

Gömbös Gyula (1886-1936)

1886-ban született egy kis Tolna megyei német faluban, Murgán. Elvégezte a tiszti iskolát, s az első világháború alatt századosi rangig jutott. A Tanácsköztársaság alatt kapcsolatba került a bécsi és a szegedi ellenforradalmi központtal, részt vállalt a nemzeti hadsereg szervezésében. A katonatiszti pályát azonban felcserélte a politikaival, s 1922-ben az újonnan megalakult Egységes Párt ügyvezető elnöke lett. Bár gyakran került szembe Bethlennel, Horthy bizalmát mindvégig élvezte. A rutinos politikussá váló Gömbös számára 1932-ben megnyílt az út a miniszterelnöki székbe.

A fajvédő politikus

1886. december 26-án született Murgán, édesapja a falu iskolájában volt evangélikus tanító. Felmenői főként németek voltak, de akadtak köztük magyar nemesek is. Az elemi iskola négy évét Murgán végezte, majd miután a család 1897-ben Sopronba költözött, az itteni evangélikus líceumban folytatta tanulmányait. 1901-től a pécsi hadapród iskola növendéke volt, 1905-ben avatták zászlóssá. Első állomáshelyéül Zágrábot jelölték ki, ahol a 25. gyalogezred katonájaként szolgált, 1912-ben a bécsi hadiiskolába került, vezérkari tiszti képzésben vett részt. Az I. világháborúban harcolt a szerb fronton, majd később az oroszok ellen. 1916-ban megsebesült, felgyógyulása után a honvédelmi minisztériumba helyezték, 1918-tól a hadműveleti osztály balkáni csoportjának vezetője volt.

A vesztes háború után belépett a Magyar Országos Véderő Egyesületbe (MOVE), amelynek rövidesen elnöke is lett. Politikai tevékenysége miatt internálni akarták, de sikerült Bécsbe menekülnie. A Tanácsköztársaság kikiáltása után bekapcsolódott a magyar emigránsok által létrehozott Antibolsevista Comité (ABC) tevékenységébe. Belgrádi útja alkalmával kapcsolatba került az aradi, majd a szegedi ellenkormánnyal is, amelynek hadügyi államtitkára lett. A proletárdiktatúra bukását követően a MOVE megszervezésével foglalkozott, s aktív politikai szerepet vállalt.

1920-ban kisgazda színekben került be a nemzetgyűlésbe, ahol hamarosan a fajvédők és a szabad királyválasztók vezére lett. 1921-ben a MOVE mozgósításával nagyban hozzájárult IV. Károly második visszatérési kísérletének megakadályozásához. A kormánypárt (KNEP) és a kisgazdák egyesüléséből létrejött Egységes Pártban ügyvezető alelnöki posztot kapott, ám elvbarátaival 1923-ban kilépett, mert szembekerültek Bethlen István kormányfővel a konszolidációs politika kérdéseiben. Még ugyanebben az évben megalapította a Magyar Nemzeti Függetlenségi (Fajvédő) Pártot, amely a szélsőjobboldali ellenzék legjelentősebb erejévé vált.

A bethleni konszolidáció sikerei arra sarkallták, hogy 1928-ban feloszlassa pártját és visszatérjen az Egységes Párt soraiba. 1929. november 10-én hadügyminiszterré nevezték ki, szolgálaton kívüli tábornokká léptették elő, s ugyanebben az évben vitézi címet kapott, ettől kezdve Vitéz jákfai Gömbös Gyula lett teljes neve. Miniszteri intézkedései között szerepelt a katonai büntetőjog megreformálása, a rokkanttörvény elfogadtatása, valamint a honvédség csapattesteinek történelmi nevekkel való ellátása.

Álmoskönyvvel a nemzet élén

Károlyi Gyula kormányában szintén hadügyminiszterként szolgált, majd Károlyi lemondását követően, 1932. október 1-jén ő került a kabinet élére. Kormányfői tisztsége mellett a hadügyminiszteri posztot irányította. Gömbös az Egységes Pártot a Nemzeti Egység Párt (NEP) névre keresztelte át, s haláláig a párt vezetője maradt. Kormányzati programját a 95 pontos Munkatervben hirdette meg, amelyet kritikusai csak "Álmoskönyvként" emlegettek. A nagyrészt Mussolini által ihletett Munkaterv a közjogi, államigazgatási, gazdasági és kulturális berendezkedés átalakítását tűzte ki célul, de fontos elem volt a parasztság életkörülményeinek javítása is. Az érdekképviseleti szervek működését - szintén olasz minta alapján - korporációs rendszerbe akarta szervezni.

Kormányzásának első felében jelentős gazdasági és külpolitikai sikereket ért el: az exportot jelentősen növelő gazdasági megállapodásokat kötött Ausztriával és Olaszországgal, s római látogatása alkalmával kivívta XI. Pius pápa rokonszenvét is. Adolf Hitler hatalomra kerülése után Németországba is ellátogatott (a vezető európai politikusok közül elsőként), ahol szintén kereskedelmi megállapodást írt alá. Érdekesség, hogy külpolitikai tárgyalásai alkalmával - a kor elvárásaihoz képest - csak kevéssé tért ki a revízió ügyére. Hivatalos látogatást tett több környező országban, így járt Romániában, Bulgáriában, s Törökországban is. Diplomáciai sikernek számított, hogy 1932-ben elengedték Magyarországnak a háborús jóvátétel fizetését, illetve csökkentették a külföldi kölcsönök kamatfizetését is.

Kezdeti sikereire építkezve hozzálátott a politikai szerkezet átalakításához, az addigi konzervatív-liberális bethleni irányvonalat a jobbra nyitás és az autokratizmusra való törekvés váltotta fel. 1933-ban támogatta a kormányzói jogkörök kiszélesítését, majd megegyezést kötött a kisgazdákkal a bethleni csoport elszigetelésére. 1935-ben átalakította kormányát, a fontosabb miniszteri székekbe saját híveit ültette, s a hadseregben is olyan fiatal tisztek kinevezését pártolta, akik támogatói közé tartoztak. Amikor 1935 márciusában Horthy kormányzó feloszlatta az országgyűlést, a választásokat - igen erőszakos eszközöket is bevetve - a NEP nyerte meg.

Gömbös intézkedései nem találtak széleskörű támogatottságra, az átalakítások nem hozták meg a várt eredményt, s tekintélyuralmi törekvései miatt lassan a kormányzó is kihátrált mögüle. 1936-ra helyzetét egyre súlyosbodó vesebetegsége is nehezítette. Három hónapos gyógykezelésen kellett részt vennie, ez idő alatt Darányi Kálmán látta el feladatait. Gömbös Gyula még egy rövid, két hetes időszakra visszatért funkciójába, ám rohamosan romló egészségügyi állapota miatt 1936. szeptember 3-án ismét be kellett jelentkeznie egy müncheni klinikára. A kezelés azonban nem járt sikerrel, Gömbös Gyula 1936. október 6-án meghalt. A Kerepesi temetőben helyezték végső nyugalomra.

1937-ben Sztranyavszky Sándor vezetésével megalakult az egykori miniszterelnök emlékét örző Gömbös Gyula Társaság, akik hamarosan szobrot állítottak a fajvédő politikus emlékére. A szobrot azonban 1944-ben a Marót-csoport kommunista partizánja felrobbantották.

Rákosi Mátyás (1892-1971)

Rákosi Mátyás a kispolgári Rosenfeld család negyedik gyermekeként látta meg a napvilágot. A családi hagyományt folytatva okleveles kereskedői képesítést szerzett. Az első világháborúban orosz hadifogságba esett, majd hazatérve belépett a Kommunisták Magyarországi pártjába. Szerepet vállalt az 1919-es Tanácshatalom alatt. 15 évet ült a Horthy-rendszer börtöneiben, majd 1940-ben szabadult azzal a feltétellel, hogy a Szovjetunióba távozik. A moszkvai kommunista emigráció első számú vezetőjeként vette át 1945-től a párt irányítását Magyarországon. Éles eszű, művelt, több nyelven beszélő, jó taktikai érzékű politikus volt. Előnytelen megjelenését – alacsony, zömök testalkat, kopasz fej - simulékony modorával, egyszerű és érthető beszédstílusával kompenzálta.

Sztálin legjobb magyar tanítványa

1892. március 9-én született Rosenfeld Mátyás néven a bácskai Adán (Vajdaság-Szerbia), tizenkét gyerekes zsidó kereskedőcsaládban. Sopronban járt elemi, Szegeden középiskolába, 1912-ben végzett a budapesti Keleti Akadémia külkereskedelmi szakán, ekkor már több nyelven beszélt. (A Rákosi nevet 1904-től viselte.) 1910-ben lépett be a Szociáldemokrata Pártba, 1911-ben a Galilei Kör titkára lett, majd ösztöndíjasként Hamburgban és Londonban dolgozott. A világháború kitörésekor behívták, 1915-ben orosz fogságba esett, a távol-keleti fogolytáborból 1918-ban megszökött, majd Pétervárott az internacionalista mozgalomban működött. Az év végén hazajött, egyik alapítója lett a Kommunisták Magyarországi Pártjának. 1919 februárjában a többi vezetővel együtt lefogták.

A Tanácsköztársaság alatt a Forradalmi Kormányzótanács tagja, kereskedelmi népbiztos-helyettes, a szociális termelés egyik népbiztosa volt, majd politikai biztos a déli fronton, 1919 júniusában pedig a Vörös Őrség parancsnoka lett. A bukás után Bécsbe ment, de egy beszéde miatt kitiltották Ausztriából. A frakcióharcok során Kun Bélát támogatta, majd 1920-24 közt Nyugat-Európában a Komintern egyik titkáraként ténykedett.

1924-től Magyarországon szervezte az illegális pártot, de lebukott, s 1925-ös perében lázadás vádjával nyolc és fél évre, majd tíz év múlva a kommün alatti tevékenységéért életfogytiglanra ítélték. A nemzetközi tiltakozások révén a legismertebb magyar kommunista lett, és 1940-ben az Oroszország által 1849-ben zsákmányolt zászlók ellenében kiengedték Moszkvába. Ott a magyar párt vezetője, a Kossuth rádió munkatársa lett, s feleségül vette a jakut nemzetiségű Fenya Kornyilovát.

A második világháború után 1945-ben érkezett ismét Magyarországra, ahol Moszkva embereként újjászervezte a kommunista pártot, amelynek főtitkára, továbbá kormányfő-helyettes és államminiszter lett. Kezdetben a pártok összefogásával hirdette megvalósítani az újjáépítést, ám az 1945 őszi, 57 százalékos kisgazda győzelemmel zárult parlamenti választások után a szovjet megszálló csapatok és a kommunista irányítás alatt álló államrendőrség segítségével megkezdte az úgynevezett szalámi-taktika érvényesítését, fokozatosan felszámolta a kisgazdákat és a többi demokratikus pártot.

1947-től "szocialista fordulatot" hajtott végre, összeesküvéssel vádolta és lemondásra kényszerítette a Svájcban pihenő Nagy Ferenc kormányfőt. Pártja 1947-ben a kékcédulás választási csalással a legtöbb szavazatot (22 százalékot) kapta, ezután tovább folytatódott a képviseleti rendszer szétverése, az ellenfelek kiszorítása. 1948-ban beolvasztotta pártjába a szociáldemokratákat, Magyar Dolgozók Pártja néven létrejött az állampárt. Rákosi példátlan személyi kultusza során Sztálin legjobb magyar tanítványának címezte magát. A jugoszláv-szovjet vitában Tito ellen lépett fel.

Modernizációs kísérlete teljes kudarc

1949-ben a törvénytelen eljárásokat saját pártjára is kiterjesztette: "sok álmatlan éjszakámba került, míg a végrehajtás terve alakot öltött" - mondta a Rajk-perről, amelyben koholt vádakkal ítéltek halálra kommunista vezetőket. A többi koncepciós üggyel ez lett az állandó terror kezdete, amelynek fő eszközét az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) jelentette. Az országot a négyes (Rákosi mellett Farkas Mihály, Révai József és Gerő Ernő) vezette. Gazdaságpolitikáját a túlfeszített iparosítás, a mezőgazdaság erőszakos kollektivizálása, a nagyipar után az egész gazdaság államosítása jellemezte.

A háború utáni stabilizáció eredményei semmivé váltak, ismét jegyrendszert vezettek be. Rákosi, aki 1952-ben óriási felhajtással ünnepeltette meg hatvanadik születésnapját, az év augusztusától a kormányfői posztot is betöltötte. Sztálin 1953 márciusi halála korrekciókat hozott, elvtársai Moszkvába rendelve őt, fejére olvasták "hibáit" - azokat a törvénysértéseket, amelyeket Moszkva tudtával és közreműködésével követett el. Rákosi önkritikára kényszerült és a kormányt 1953. július 4-én Nagy Imrének kellett átadnia. Ám az új szakasz politikáját minden eszközzel fékezte, intrikáival 1955-re elérte, hogy Nagy Imrét leváltsák és a kormány élére az akkoriban az ő emberének számító fiatal Hegedűs András kerüljön.

A szovjet párt 1956 februári XX. kongresszusa után Rákosi felelőssége is felmerült a törvénysértésekben, ő azonban mindent Péter Gáborra és Farkas Mihályra igyekezett hárítani. Az 1956. július 18-ai pártaktíván mégis megfosztották tisztségeitől, s "gyógykezelésre" a Szovjetunióba ment, utóda Gerő Ernő lett. A szovjet vezetők vele is konzultáltak az 1956-os forradalom idején, de Kádár János megakadályozta hazatérését.

Újabb száműzetését 1957-62 közt a Kubán-vidéki Krasznodarban, 1962-66 közt a kirgíziai Tokmakban, majd haláláig Gorkijban töltötte. Itthon 1957-ben megvonták parlamenti mandátumát, 1962-ben kizárták a pártból. 1963-ban minden korábbi vezető amnesztiát kapott - őt kivéve, ám egy harmadik Rákosi-pert Kádár már nem mert vállalni. Bár Rákosi többször kérte, hogy hazatérhessen, a feltételeket (házi őrizet, a nyilvános megszólalás tilalma) nem fogadta el.

Hamvait halála után hazahozták, s titokban temették el. Életét többek között Pünkösti Árpád könyvei dolgozzák fel; Emlékiratai 1997-ben és 2002-ben jelentek meg.

Nagy Imre (1896-1958)

Az első világháború alatt orosz fogságban ismerkedett meg a bolsevik eszmékkel. 1921-ben tért haza, és a KMP agrárszakértője lett. 1928-ban Bécsbe, majd a Szovjetunióba emigrált. A háború után az MKP a belügyek irányításával bízta meg. Miután kiderült, hogy tanáros alkata, békés természete, egész intellektusa alkalmatlanná teszik a fegyveres szervek irányítására a mezőgazdasági terület felügyeletét bízták rá. 1947-48-ban került szembe először a vezetéssel, amikor ellenezte a gazdaság gyors átalakítását. Az ötvenes években mégis elvállalta a begyűjtési miniszteri posztot. A feltétlen odaadás és a rejtett kétségek között vívódó politikus számára a válaszút 1953-ban érkezett el.

1896. június 7-én született Kaposvárott Nagy Imre. Neve összekapcsolódik a jelenkori magyar történelem fordulópontjaival. 1945 után "földosztó miniszterként" érkezett haza, szinte teljesen ismeretlen hazai s még titokzatosabb moszkvai előélettel a háta mögött. 1953-ra ez a jószerével elhalványult emlék adta át helyét az ún. "új szakasz" miniszterelnökének, aki Sztálin halála után a korrekció és a reform ígéretét testesítette meg. 1955-ös bukása után az ő neve táplálta a reményt a Rákosi-féle restaurációval szemben. 1956. október 23-án ezzel a reménnyel skandálták a budapesti tüntetők: Nagy Imrében bizalmunk!

Ingadozó pártkarrier

Apja tisztiszolga és vasúti szerelő, anyja cseléd volt. Négy gimnázium után lakatossegéd lett, a munkásmozgalomhoz Budapesten csatlakozott. 1915-ben behívták katonának, egy év múlva orosz fogságba került. A polgárháborúban a Vörös Gárda tagjaként vett részt, 1920-ban Irkutszkban lett bolsevik párttag. 1921-ben hazatért, tisztviselő lett Kaposvárott. Részt vett a helyi szociáldemokrata pártszerv munkájában, jelen volt az Magyarországi Szocialista Munkáspárt alapításánál. 1927-ben többször letartóztatták, így 1928-ban Bécsbe emigrált, hazatérve közreműködött a Parasztok Lapja indításában. 1930-tól Moszkvában élt, a sztálini terror idején elbocsátották és kizárták a pártból.

1940-től a moszkvai rádió magyar adásait szerkesztette. 1944-ben tért haza, s az Ideiglenes Kormány földművelési minisztere lett. A Tildy-kormányban belügyminiszter volt, de Rákosi gyengének tartotta és Rajk Lászlóval váltotta fel. 1947-49 közt az Országgyűlés elnöke volt. Bírálta a gyors és erőszakos kollektivizálást, s hiába gyakorolt önkritikát, kiszorult a pártvezetésből. 1948-tól a Közgazdasági és az Agrártudományi Egyetemen tanított. 1950-től a párt Központi Vezetőségén (KV) az adminisztratív osztály vezetője, előbb élelmezési, majd begyűjtési miniszter lett. 1951-ben visszakerült a KV titkárságába és a szűkebb vezetőszervbe, a Politikai Bizottságba (PB) is, 1952-től Rákosi kormányfő-helyettese lett.

Amikor 1953-ban Sztálin halála után Moszkvába rendelték a pártvezetést, kifejezetten szovjet utasításra ő lett a leváltott Rákosi utóda a kormányfői tisztségben. A magyar pártvezetés természetesen "elítélte Rákosi, Gerő, Farkas és Révai elvtársak baloldali kalandorpolitikáját" s elfogadta Nagy Imrét. 1953. júliustól felálló kormánya fékezte az erőltetett iparosítást, engedélyezte a magán-kisipart, emelte az életszínvonalat, törekedett a törvényesség helyreállítására, megszűnt a rendőrbíráskodás, deportálás, kuláklista.

Rákosi nem nyugodott bele félreállításába, 1954 nyarán a pártvezetés is elfordult tőle, s Rákosinak novemberre sikerült meggyőznie Moszkvát, hogy a reformok iránya alapjaiban rossz. Nagy Imrének 1954 októberében még sikerült felülkerekednie, de a szovjet belpolitikai változások nyomán elvesztette külső támogatását. 1955 elején Moszkvában az Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) vezetése előtt - a kommunista mozgalomban példátlan módon - megtagadta az önkritikát. Áprilisban pártellenes tevékenység és frakciózás címén leváltották a miniszterelnöki tisztségről és kizárták a KV-ből. Programját azonban ezután sem adta fel, tanulmányaiban a gazdaság és politika kérdéseit elemezte, író, újságíró, művész-hívei memorandumukban változásokat követeltek, így 1955 decemberében a pártból is kizárták.

A forradalom miniszterelnöke

1956. október 13-án úgy vették vissza a pártba, hogy nem tagadta meg nézeteit. Október 23-án kitört a forradalom, a tüntetők követelésére másnap újból kormányfő lett. Lépései kezdetben csalódást keltettek, korábbi funkcionáriusokat is kormányába vett, igyekezett mérsékelni a túlzottnak vélt követeléseket. Október 28-ra tűzszünetet hirdetett s ekkor már, radikális fordulattal, fellépett a szovjet csapatok távozásáért, deklarálta a többpártrendszert, feloszlatta az ÁVH-t, bér- és normarendezést ígért. Amikor a tűzszünet dacára újabb szovjet csapatok érkeztek, november 1-jén deklarálta az ország semlegességét, a kilépést a Varsói Szerződésből, s a négy nagyhatalom s az ENSZ támogatását kérte. November 3-én kiszélesítette kormánya bázisát.

November 4-én drámai rádióbeszédben jelentette be a szovjet inváziót, majd többedmagával a jugoszláv követségre ment, tisztségéről nem mondott le. November 22-én Kádárék garanciája nyomán elhagyták a követséget, de buszukat a mátyásföldi szovjet parancsnokságra terelték, majd a romániai Snagovban "házi őrizetbe", fogságba kerültek. Beszélgetéseiket lehallgatták, irataikat lefotózták, 1957 áprilisában hozták Budapestre őket.

Nagy Imrét és társait a nyilvánosság teljes kizárásával 1958. február 6-án bíróság elé állították. A pert júniusban, Hruscsov döntése nyomán folytatták. Nagy Imrét 1958. június 15-én Vida Ferenc tanácsa szervezkedés kezdeményezése, vezetése és hazaárulás vádjával a fellebbezés lehetősége nélkül halálra ítélte, másnap Maléter Pállal és Gimes Miklóssal együtt kivégezték. Vádlott-társai közül Losonczy Géza 1957 végén börtönben halt meg, Szilágyi Józsefet külön perben hozott ítélet nyomán 1958. április 24-én végezték ki. Nagy Imre holttestét előbb a börtön udvarán földelték el, 1961-ben pedig az Új Köztemető 301-es parcellájának egyik jeltelen sírjába temették.

Az 1956-os forradalom jelképévé vált Nagy Imre és mártírtársai rehabilitációja az ellenzék egyik fő követelése volt. 1989. június 16-án a Hősök terén 250 ezren búcsúztak tőlük, majd az Új Köztemető 301-es parcellájában ünnepélyesen újratemették őket. 1989. július 6-án Nagy Imrét, Gimest, Losonczyt, Malétert és Szilágyit felmentették az 1958-as vádak alól. Nagy Imre szobrát, Varga Tamás művét 1996. június 6-án avatták fel a budapesti Vértanúk terén.

Nagy Imre a kommunista eszme híve volt, eredetileg azt akarta megreformálni, ám 1956-ban az események sodrában igazi forradalmi vezetővé vált, és ezután sem alkudott sem a forradalom, sem a szovjet intervenció megítélésével kapcsolatban, élete árán is hű maradt álláspontjához.

Kádár János (1912-1989)

Egy cselédlány törvénytelen gyermekeként 1912-ben született Fiuméban. Bár kitanulta a műszerész szakmát, életét ifjúságától kezdve a kommunista mozgalom érdekében folytatott tevékenység töltötte ki. Megjárta Horthy börtöneit, s a háború alatt a magyarországi kommunisták egyik meghatározó személyiségévé vált. 1945-től karrierje meredeken ívelt felfelé, előbb Budapest rendőrfőkapitány-helyettese, majd belügyminiszter lett. Rajk László haláláért személyes felelősség terheli. 1950-ben saját elvtársai – természetesen koholt vádak alapján – 4 évi börtönre ítélték. A forradalom első napjaiban nagy Imre feltétlen hívének tűnt, ezért döbbentett meg oly sokakat pálfordulása. 1956 végén kevés gyűlöltebb politikusa volt az országnak. Közel tíz év után mind a magyar, mind a nemzetközi közvélemény jelentős része a legnépszerűbb kommunista vezetők között emlegette. Igyekezett kihasználni a Szovjetunió által diktált szűk mozgástér adta lehetőségeket. Nem tűrt meg személye körül semmiféle kultuszt, életmódjában és beszédstílusában megmaradt egyszerű munkásembernek. Életének utolsó évtizedében hithű kommunistaként képtelen volt belátni rendszere hanyatlásának alapvető okait. 1988-as bukásában rohamosan romló szellemi és fizikai állapota is közrejátszott. A rendszerváltozást már nem érte meg, néhány nappal Nagy imrének és társainak újratemetése után, 1989-ben hunyt el.

Kádár-életút

Kádár János 1912-ben született Fiumében, eredeti neve Csermanek János. Édesanyja cselédként dolgozott, de a gyermek születése után elbocsátották, édesapja kiléte ismeretlen. Csermanek Borbála fiát a Somogy megyei Kapolyra adta nevelőszülőkhöz, majd 1918-ban a család Budapestre költözött. Csermanek János itt végezte el az elemi és a polgári iskolát.

Kádár írógépműszerész-tanonc lett, 1930-ra tanulta ki a szakmát, és néhány hónapig segédként dolgozott a műhelyben. 17 évesen a Vasas Szakszervezet ifjúsági csoportjának lett a tagja, majd 1931-ben belépett az illegális Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségébe (KIMSZ) és a Kommunisták Magyarországi Pártjába. Mozgalmi fedőneve Barna János lett.

1931 novemberében letartóztatták, és bár bizonyítékok hiányában szabadon engedték, rendőrségi megfigyelés alá helyezték. 1933-ban a KIMSZ KB titkára lett. Ekkor újra letartóztatták és októberben kommunista szervezkedésért két év fegyházbüntetésre ítélték. Az év végén - a rendőrségen tanúsított "gyávasága" miatt - a KIMSZ kizárta soraiból.

A börtönévek alatt ismerkedett meg számos büntetését töltő kommunistával, pl. Rákosi Mátyással is. Szabadulása után több helyen dolgozott segédmunkásként, közben bekapcsolódott a Szociáldemokrata Párt munkájába. Rövidesen az SZDP VI. kerületi szervezetének tagja lett, 1940-ben pedig megbízták az SZDP VB Ifjúsági Csoportjának a vezetésével.

1941 tavaszán a Kommunisták Magyarországi Pártja Budapesti Területi Bizottságának tagja, 1942 májusától a KMP KB tagja, 1942 decemberétől KB titkár és 1943 februárjában vezető titkár lett. Ekkor új nevet kapott a mozgalomban: "megszületett" Kádár János. A Kommunista Internacionálé feloszlatása után 1943 júniusában feloszlatta a KMP-t és megszervezte a Békepártot.

1944 áprilisában Jugoszláviába küldték, hogy felvegye a kapcsolatot az emigrációban élő kommunista vezetőkkel, azonban a határon elfogták. Valódi kilétét sikeresen eltitkolva katonaszökevényként emeltek vádat ellene, és két év börtönre ítélték. 1944 novemberében megszökött és visszatért Budapestre.

Budapest ostroma után a "budapesti" KB kinevezte Budapest rendőrfőnökének a helyettesévé. 1945 januárjában a fővárosba érkező Gerő Ernő vette át tőle a vezető titkári tisztet. Áprilisban megválasztották az MKP Központi Vezetőségének tikárává, az MKP Budapesti Területi Bizottságának titkárává és az MKP KV Káder Osztályának vezetőjévé, majd májusban az akkor létrehozott Politikai Bizottság tagjává. 1946-tól az MKP, később az MDP főtitkárhelyettese.

Főtitkárhelyettesi beosztását, MKP ill. MDP KV és PB tagságát letartóztatásáig, 1951-ig tartotta meg. 1948 és 1950 júniusa között belügyminiszterként jelentős szerepe volt a Rajk-per megrendezésében. 1950 májusától az MDP KV Szervező Bizottság tagja, valamint a Párt- és Tömegszervezeti Osztályának vezetője.

1951 tavaszán az ÁVH letartóztatta, és az MDP KV májusi ülésén minden testületi tagságtól megfosztották. A Legfelsőbb Bíróság 1952 decemberében életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte. 1954 júliusában rehabilitálták és szabadlábra helyezték.

Az MDP XIII. kerületi pártbizottság titkára, majd 1955 szeptemberétől az MDP Pest Megyei Pártbizottság első titkára lett. Az MDP KV 1956. júliusi plénumán visszavették a testületbe, és megválasztották a Politikai Bizottság tagjának, valamint a Központi Vezetőség másodtitkárának.

1956. október 25-én az MDP KV első titkárává választották. Az október 26-i MDP KV ülésén a PB helyett életre hívott Direktórium tagja lett. Október 28-án az akkor választott MDP Elnökségének elnöke lett. A Minisztertanácson belül október 30-án létesült Kormány Kabinet tagjává és államminiszterré nevezték ki. Október 31-én az alakuló MSZMP Intéző Bizottság tagja lett.

November 1-jén Münnich Ferenccel együtt átállt a szovjetekhez, és elhagyta Magyarországot. November 2-4. között Moszkvában részt vett az SZKP KB Elnökségének ülésein, a szovjet vezetés őt nevezte ki az ellenkormány élére. November 4-én rádióközleményben jelentette be a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulását, s a nap folyamán szovjet katonai géppel vitték Szolnokra. November 7-én a szovjet hadsereg Budapestre szállította, és Dobi István kinevezte a Minisztertanács elnökévé.

A forradalom leverése után kezdetét vette a megtorlás és a forradalom eredményeinek felszámolása. Az új rendszer ellen az egész társadalmat átható ellenállás bontakozott ki, a tüntetésekre és sztrájkokra az új hatalom sortüzekkel válaszolt, bevetette az újonnan szervezett munkásőrséget, bevezették a rögtönbíráskodást, tömeges perek kezdődtek. Egyidejűleg bevezettek "népszerűségszerző" intézkedéseket is: a gyermektelenségi adót eltörölték, a húsvét hétfőt, a karácsony mindkét napját munkaszüneti nappá nyilvánították

1957. február 26-án az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága elnökévé választották. Az 1957 júniusi országos pártértekezleten az MSZMP KB első titkárává, a PB tagjává választották. 1958. január 28-án lekököszönt a Minisztertanács éléről és államminiszter lett. 1961. szeptember 13-tól ismét a Minisztertanács elnöke 1965. június 30-ig.

Az MSZMP KB első titkári tisztét 1985-ig töltötte be. 1985 és 1988 között az MSZMP KB főtitkára volt. Az 1988-as országos pártértekezleten kimaradt az MSZMP PB-ből, de ugyanakkor az MSZMP elnökévé választották, ami egy újonnan létrehozott, feladatkör és hatalom nélküli pozíció volt. Az MSZMP KB 1989. májusi tanácskozásán - egészségi állapotára hivatkozva - felmentették KB tagságából és pártelnöki tisztéből. Hosszú betegség után 1989. július 6-án halt meg.

Ajánlott irodalom:

• Rubicon, 9. évfolyam (1998) 1. szám – Kádár-korszak
• Rubicon, 11. évfolyam (2000) 6. szám – Ki volt Kádár?
• Rubicon, 11. évfolyam (2000) 7-8. szám – Kádár-életút
• Rubicon, 15. évfolyam (2004) 8-9.szám – A hosszú 60-as évek