Anjouk
Tartományúri hatalom
Az Árpád-ház kihalása után az ország a tartományurak kezébe került. A kiskirályok megszerezték maguknak a főméltóságokat (nádor, vajda, bán), sajátjukként kezelték a királyi várakat, úgy gondolták, az ő joguk az új király megválasztása. A trónért az Árpád-házzal nőágon rokon dinasztiák versengtek: Anjouk, Premyslek, Wittelsbachok. Anjou Károly Róbertet támogatta a pápa, az itáliai bankárok és a magyar főpapság. András halálakor Károly nem tétlenkedett, egy kis csapattal Esztergomba sietett, ahol az érsek egy alkalmi koronával megkoronázta (1301). A tartományurak nem fogadták el a nélkülük hozott döntést, arra hivatkozva, hogy a koronázás nem a Szent Koronával történt. Károly megnyerte néhány tartományúr támogatását (Aba Amádé, Borsa Kopasz, Csák Ugrin) és a 1307-es rákosi gyűlésen a főpapok és a nemesek támogatásával elfogadták magyar királynak. A gyűlésen Károly megerősítette a nemesek szabadságát, mely szerint nem lehet őket familiárisi szolgálatra kötelezni. 1308-ban Pesten királlyá választották, sokan innen számítják uralkodását (1308-1342). A király ügyes taktikával hol tárgyalva, hol harcolva, egymás ellen kijátszva a tartományurakat erősítette hatalmát. Kán Lászlótól tárgyalás útján szerezte vissza a Szent Koronát, melyért cserébe a vajdai méltóság megtartását ígérte. 1310-ben Székesfehérváron az esztergomi érsek megkoronázta a Szent Koronával, így teljes jogú magyar királlyá vált. Az 1312-es rozgonyi csatában legyőzte az Abákat. Ebben a harcban a papság, a nemesség és a polgárság is a király mögé állt a tartományúri hatalommal szemben. Csák Ugrin halálával a Délvidék harc nélkül került a király kezébe. Csák Máté 1321-es halálával az egész ország királyi fennhatóság alá került.
Királyi hatalom
Károly visszaszerezte a királyi birtokokat, melyeket a továbbiakban az új bárók irányítottak. A bárók csak tisztségük révén irányítottak, tehát jövedelmeik nagy része a király kegyétől függött. Az új bárók részben régi családok oldalági leszármazottai voltak, részben felemelt nemesek voltak. A király korlátozta az egyházi hatalmat, a pápai jövedelmek harmadát lefoglalta az állam számára. A magyar haderőt a király hadserege, a bárói, vármegyei bandériumok és a kun könnyűlovasság alkották. Támadó hadjáratok alkalmával a királynak fizetnie kellett a nemeseknek, ezért Károlynak növelnie kellett bevételeit.
Gazdasági reformok
Magyarország rendkívül gazdag volt ásványkincsekben. Károly elsősorban a nemesfémbányászat fejlődését támogatta. A földek tulajdonosainak átengedte a bányabér (urbura) egyharmadát, így érdekeltté tette a birtokosokat a bányák megnyitásában. Jelentősebb volt a királyi pénzverési monopóliumból származó haszon. A kitermelt nemesfémet a termelők kötelesek voltak nyers állapotban beszolgáltatni a felállított tíz pénzverő kamara egyikénél, ahol vert pénzt kaptak érte. A vert pénz 45-50%-kal kevesebb nemesfémet tartalmazott a beszolgáltatottnál. Károly jó minőségű aranyforintot és ezüstdénárt veretett. Az új pénz értékállóságát csak úgy őrizhette meg, hogy szakított az évenkénti beváltással és a pénzrontással. E jövedelem pótlására bevezette a kapuadót (1336), melyet jobbágyportánként kellett fizetni, évente 18 dénár. Bevezette a harmincadvámot a kereskedelem megvámolására. Az országba behozott iparcikkekért (szövet, fegyver) főleg aranypénzzel fizettek, a század közepétől nőtt az élőmarha és a bor kivitele.
Külpolitika
Hatalmának megszilárdulása után aktív külpolitikát folytatott. Két fő célja: családja dinasztikus kapcsolatainak és Magyarország déli befolyási övezetének visszaszerzése. Jó viszonyra törekedett a cseh Luxemburgi és a lengyel Lokietek családdal. Feleségül vette Lokietek Ulászló lányát, Erzsébetet. 1335-ben a visegrádi királytalálkozón megállapodott a két uralkodóval egy Bécset elkerülő kereskedelmi útvonal kijelöléséről, ugyanis sértette érdekeiket Bécs árumegállító joga. Lokietek Kázmér megtette utódjának Károly idősebbik fiát, Lajost; kisebbik fiát, Andrást eljegyezték a Nápolyi trón örökösével, Johannával.
Nagy Lajos, a lovagkirály
I. Nagy Lajos 1342-ben hű bárókra és tele kincstárra támaszkodva kezdhette meg uralkodását. 1343-ban a Károly által kötött szerződés értelmében a nápolyi trónt Lajos öccse, András örökölte volna. Azonban a pápa, félve az Anjouk túlzott megerősödésétől megakadályozta András trónra kerülését. Lajos hatalmas összeget adományozott a pápa és a nápolyi királyi udvar elnyerésére. András elnyerte a királyi címet, azonban Johanna nem kívánt vele élni és megfojtatta. Lajos fegyverrel kívánt elégtételt venni, s családja számára akarta megtartani a nápolyi trónt. Két hadjáratban (1347-48, 1350-52) legyőzte ellenfeleit, de a pápa és a helyi erők ellenében nem tudta megtartani a távoli területet. Lajos Velencétől visszaszerezte Horvátországot és Dalmáciát, Károly politikáját folytatva délen kiépítette a bánságok rendszerét. Keleten a tatárok elleni védelem érdekében hűbéressé tette Moldvát, ahol 1345-ben legyőzte a tatárokat. Lajos keleti és nyugati politikájában is folytatta Károly elképzeléseit. Seregekkel támogatta Lokietek Kázmért. Kázmér halála után (1370) elfoglalta a lengyel trónt. Magyarország és Lengyelország között perszonálunió jött létre.
Törvényhozó
Az eredménytelen itáliai hadjáratok és a behurcolt pestis nyomán feszült belpolitikai helyzet alakult ki. Lajos 1351-ben országgyűlést hívott össze. A törvények az Aranybulla megújításával a nemesség szabadságjogait biztosították (adómentesség, törvényes ítélet nélkül nem fogható el, háza sérthetetlen, csak a haza védelmében köteles hadba lépni). Az ősiség törvénye értelmében a birtok nemzetségen belül apáról fiúra szállt, az elidegeníteni nem lehetett. Ez a rendelkezés egyrészt védte a nemesi birtokokat a nagybirtokkal szemben, másrészt a háramlási jog révén a fiúágon kihalt nemzetségek földjei a királyra szálltak. Ezáltal a király a magas halálozási arányoknak köszönhetően megújuló birtokrendszerhez jutott, amellyel újabb bárói réteget tudott felemelni. A jobbágyi terheket egységesen szabályozta (kilenced), ami meggátolta a jobbágyok vándorlását a kedvezményeket ígérő földesurakhoz.
Társadalom
A 40-50 ezer főt számláló magyar nemesség korántsem volt egységes. Vezető csoportját a 35-40 családból álló bárók képezték, akik vezető tisztségeket töltöttek be. A nemesség és a jobbágyság kialakulása a 14. századra befejeződött. A nemesség nagy része közép- vagy kisbirtokos volt. A jobbágyok apró falvakban éltek, gazdálkodásuk és szolgáltatásuk alapja a telek volt, mely belső (ház, kert) és külső (szántó, rét, erdőrész) telekből állt. A szántót minden évben máshol jelölték ki (nyomáskényszer). A földesúri birtokon alakultak ki a mezővárosok, melyek lakói a földesúri terheket egy összegben fizethették ki, és saját bírót választhattak. A lakosság továbbra is döntő mértékben mezőgazdasággal foglalkozott de már éltek itt kézművesek, s jelentős volt a kereskedelmi forgalom. Emelkedett a városok száma, Buda árumegállító jogot kapott. A szabad királyi városok csak a király alá tartoztak, hasonló kiváltságokat élveztek, mint a nyugat-európai társaik. A városok létszáma elmaradt a nyugati városokétól, megjelentek a céhek.
Az utódlás gondjai
Károlynak több gyermeke is született, azonban a 70-es évekre meghaltak és Lajosnak csak lányai voltak. Máriát Luxemburgi Zsigmondhoz, Hedviget egy Habsburg-herceghez adta feleségül.
