Bevezető
A filozófia eredetileg nem tudomány, hanem életmód, amely a gazdagság vagy a becsület kedvelésével szemben a bölcsességet /szophia/ tekinti legfőbb értéknek. A filozófus szemében a bölcsesség mindennél értékesebb. Ha a tévedések forrását az érzékcsalódásban látja, akkor a lélek megtisztítása /katarszisz/ révén igyekszik kiszabadulni az érzékiség hálójából, s begyakorolni a tiszta szellemi megismerést /platonizmus/.
A filozófia Platónnál az ítélet és a gondolkodás művészete. Platón azt írja "Az Állam"-ban, hogy a filozófiai látás a lélek elfordításának köszönhető: egész lélekkel kell elfordulnunk a mindennapok világától.
Raffaello Athéni iskola című festményének részletén Platón és Arisztotelész látható. A fölfelé mutató alak, Platón az ideák világára irányítja a figyelmet, Arisztotelész pedig a konkrét tapasztalati valóságra.
Platón élete (i.e.427-347)
Athénban született. Előkelő athéni család sarja volt. (anyai ágon Szolón rokona) Eredeti neve Arisztoklész volt, de ezt széles válla miatt Platónra (széles) változtatják. Kiváló testi és szellemi képzésben részesül. Fiatalon költészettel foglalkozik, de Szókratésszel való találkozása után megsemmisíti műveit. Filozófiai fejlődésére Kratülosz és Szókratész gyakorolt maradandó hatást. I.e. 407-tól hallgatta Szókratész tanításait egészen a mester haláláig. Utána menekülni kényszerül Athénból Megarába (Eukleidészhez), majd visszatér Athénba. Később háromszor is ellátogat Szüraküszaiba (I. ill. II. Dionüszosz kívánságára), de mindhárom útja sikertelen volt. Szüraküszaiban az ideális államot igyekezett megvalósítani, de az udvar (és a kor) ellenállása miatt ez meghiúsult. Ezek az utak Platón gondolkodását is befolyásolták. Az első út után írja meg az Állam című művét, a második után az Államférfit és a harmadik után a Törvényeket. Az útjairól a Hetedik levélben szól részletesen. I.e. 387-ben megvásárolja Akadémosz Hérosz ligetét, s megalapítja az Akadémiát. (Az iskolában alapvető volt a geometria és a matematika ismerete, ezt követte a voltaképpeni filozófiai képzés). Az Akadémiát 529-ben záratja be Justinianus császár.
Szellemi fejlődését 4 tényező befolyásolta határozottabban: Szókratész (elsősorban etikai problémák), Hérakleitosz (érzékekkel felfogott világ örökös változása), Parmenidész (létező időtlensége) és Püthagorasz (lélek halhatatlansága, lélekvándorlás, misztika).
Főbb művei: Dialógusai alapján filozófiájának 3 fő korszaka van:
- A korai (vagy Szókratészi ) periódus: pl: Szókratész védőbeszéde, Gorgiász, Kritón, Kharmidész, Euthüdémosz
- Középső korszak: A lakoma (Szümposzion), Kratülosz, Phaidon, Phaidosz, Állam
- Harmadik (késői) periódus: Timaiosz, Törvények, Philébosz, Levelek
A lét kérdése
Platón természetfilozófiájának kiindulópontja az, hogy létezik egy világteremtő és világépítő isten, a "demiurgosz" (kézműves), aki a Kozmosz létrejöttének az oka. Ennek a demiurgosz-istennek a célképzetei alapján láttak napvilágot a természet dolgai.
A demiurgosz-isten először a négy őselemet teremti meg. Belőlük hozza azután létre az összes természeti jelenséget. Nemcsak a demiurgosz az isten. Az égitestek átvették a világformáló istentől a lélek halhatatlan magvát. Ezáltal ők is istenségekké váltak. Ők is hozzáadnak valamit a halhatatlan lélekhez: a halandó lélekrészt, az érzékelés színhelyét. Ez a halandó lélekrész voltaképpen két részből áll: a vágyakozó és az akaró lélekrészből. A halhatatlan lé1ekrész pedig a racionális, a gondolkodó tevékenység székhelye.
A demiurgosz-isten létét Platón különböző érvekkel támasztja alá a szofisták istenképzet-magyarázataival szemben. Első istenérve az, hogy az égi szférában matematikai pontosságú mozgások figyelhetők meg. Csak akkor tudjuk magunknak megmagyarázni őket, ha eszes lény alkotásának tekintjük. A második érve az, hogy az isteneket illetően az embereknek megegyező képzeteik vannak. Az ateizmus szerinte betegség, amiből legkésőbb a halálos ágyán mindenki kigyógyul.
Végezetül Platón szerint az istenek lényegéhez tartozik az egész Kozmoszról való gondoskodás. Mi, emberek nagyon kis része vagyunk az Univerzumnak. Attól, hogy valami nem a mi személyes érdekeink szerint látszik történni, attól még állhat az Egész érdekében.
Ideatan
A platóni "kétvilág" elmélet (a formák, illetve az érzékekkel felfogható dolgok világa) eredetét valószínűleg a szókratészi bölcseletben kereshetjük. Az érzékelhető dolgoktól független, örök realitás világát képező formák tanát dolgozta ki, szembeállítva ezt az univerzummal, ami élő teremtmény. A hagyomány Szókratésznak tulajdonította a definíció felfedezését, s Platón ezt folytatva ("a miben áll?" kérdést boncolgatva) jut el az ősképhez (eidosz, idea). Az eidosz (forma, fajta), az idea (alak, jelleg) és az úszia (lét, lényeg) ugyanarra a változhatatlan, örökké létező csoportra vonatkoznak. Az érzékelhető világ dolgai részesednek az ideákban, s azokkal a részesedés (methexisz) viszonyában állnak. A részesülőben a részesülés után megjelent tulajdonságnak ugyanaz a neve, mint az ideáknak, amelyből részesült. Nem tudjuk egész pontosan, hogy mi mindennek van ideája, de a következőknek biztosan van: viszonyok (egyenlő, kisebb, nagyobb), matematikai idomok (háromszög, kör, négyzet), érzetminőségek (hideg, meleg, fekete, fehér), elemek (tűz, víz, föld, levegő), értékek (szép, jó), fajták (ember, ló). Platón szerint a szépség örökké változatlan ideájára irányul a filozófus figyelme (pl: Lakoma vagy Szümposzion). A jó és szép egyet jelent az igazságos fogalmával. A szép oka a jónak, s azért foglalkozik az ember szép dolgokkal (pl: bölcselettel) mert ennek eredménye a jó. A bölcsesség a jó lényegi megismerése.
Platón 3 híres hasonlattal világította meg a jó ideájának természetét:
1. Naphasonlat
2. Osztott vonal hasonlat
3. Barlanghasonlat
Anamnézisz (visszaemlékezés) elmélete
Püthagoreus gyökerekből és az orphikus hagyományból (a test a lélek börtöne) ered. A geometriában járatlan embert ráébreszthetjük kérdések segítségével a tudására, mert eredendően megvolt benne. Platón állítása szerint az érzékelés nem vezet lényegi megismeréshez. Az igazságot csak az értelem segítségével ragadhatjuk meg. Platón a doxát, a vélekedést sem tartja igazi megismerésnek, egyedül a gondolkodást ítéli igazinak. De hogyan lehet belső úton eljutni az igazsághoz? Éppen a visszaemlékezés révén. A lélek mielőtt egy testtel egyesülne, az ideákat közvetlenül szemléli. De mielőtt beköltözött volna a testbe, ivott a felejtés folyójának vizéből, ezért nem emlékezhet az ideák világára. Tehát tulajdonképpen a tanítás és a tanulás visszaemlékezés. Maga az anyagi világ látszatvalóság, melynek megismeréséhez elegendőek érzékszerveink, de mivel valóságunk, az érzékelhető világ állandóan változik, nem lehet teljességgel megragadni. Ami állandó, az az ideák, az eszmék világa.
A dialógus, mint módszer
A szofisták és Szókratész is használták, de Platónnál tudatosan használt új irodalmi műfajjá vált. Ez valójában egy szigorúan szabályozott kérdés-felelet formájú párbeszéd a kérdező (mester) és a válaszoló (tanítvány) között. A kérdező fejti ki a nézeteit (kérdéseik sorozatában), a válaszoló csak egyetérthet, vagy nem érthet egyet. Legfeljebb azt jelezheti, hogy nem érti a kérdést, de ahhoz nincs joga, hogy saját álláspontját kifejtse.
A dialógus szerkezete a következő:
1. célkitűzés
2. alaptétel rögzítése
3. bizonyítás
Társadalomelmélet és etika
Társadalomfilozófiai munkái közül kiemelkedik az Állam. Fontos azonban, hogy az ebben írt nézeteit később felülvizsgálja a Törvényekben. Az Állam (Politeia) kiindulópontja az igazságosság. Szerinte az igazságos ember boldog, az igazságtalan boldogtalan. Az igazság általánosan érvényesülő formája lehet az állam. Az államban 3 emberfajta létezik: arany (vezetők), ezüst (segéderők, hadsereg), bronz-vas (kézműves-földműves). Ez megfelel az értelmes, haragvó és vágyakozó lélekrésznek. A vezetők értelemmel és a bölcsesség erényével, a segéderők indulattal és a bátorság erényével, a földműves-kézműves réteg vágyakozással és a mértékletesség erényével rendelkezik. S ha mindez együttesen, harmonikus egyensúlyban van meg, akkor megjelenik a negyedik erény: az igazságosság. Az államot a legbölcsebb embereknek, azaz a filozófusoknak kell irányítaniuk. Feladatuk a szép, a jó, az igazságos törvényének a világra történő alkalmazása. Azonban a filozófust is nevelni kell, a jó felé kell irányítani. A számolás, a mértan és a csillagászat tudománya felhasználható a képzéskor, de ezek csak bevezetésnek tekinthetők. A legtisztább tudást a dialektika nyújtja, melynek célja a jó megismerése.
Felfogását az államformák értékrendjéről hat fokozatra szokták osztani:
1. alkotmányos monarchia - egy ember törvényes uralma
2. arisztokrácia - több kiváló férfi kormányoz
3. demokrácia - sokak alkotmányos uralma
A következő három törvény nélküli:
4. anarchikus demokrácia - alkotmány nélküli
5. oligarchia - vagyonos kevesek uralma
6. türannisz - a zsarnok egyeduralma
A Törvények című műben szigorúan szabályozza az uralom mikéntjét és kimondja: legtöbb hibánknak a túlságos önszeretet az oka. Az egyik legsúlyosabb bűnnek azt tartja, aha az ember tudja, hogy helytelenül cselekszik, mégis megteszi.
Felhasznált irodalom:
- Dr. Hajdu Péter - Filozófiatörténeti előadások
- Filozófiai Kislexikon
- Nyíri Tamás, a Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémia professzorának munkái
Összeállította: Rajnai Gergő
A filozófia eredetileg nem tudomány, hanem életmód, amely a gazdagság vagy a becsület kedvelésével szemben a bölcsességet /szophia/ tekinti legfőbb értéknek. A filozófus szemében a bölcsesség mindennél értékesebb. Ha a tévedések forrását az érzékcsalódásban látja, akkor a lélek megtisztítása /katarszisz/ révén igyekszik kiszabadulni az érzékiség hálójából, s begyakorolni a tiszta szellemi megismerést /platonizmus/.
A filozófia Platónnál az ítélet és a gondolkodás művészete. Platón azt írja "Az Állam"-ban, hogy a filozófiai látás a lélek elfordításának köszönhető: egész lélekkel kell elfordulnunk a mindennapok világától.
Raffaello Athéni iskola című festményének részletén Platón és Arisztotelész látható. A fölfelé mutató alak, Platón az ideák világára irányítja a figyelmet, Arisztotelész pedig a konkrét tapasztalati valóságra.
Platón élete (i.e.427-347)
Athénban született. Előkelő athéni család sarja volt. (anyai ágon Szolón rokona) Eredeti neve Arisztoklész volt, de ezt széles válla miatt Platónra (széles) változtatják. Kiváló testi és szellemi képzésben részesül. Fiatalon költészettel foglalkozik, de Szókratésszel való találkozása után megsemmisíti műveit. Filozófiai fejlődésére Kratülosz és Szókratész gyakorolt maradandó hatást. I.e. 407-tól hallgatta Szókratész tanításait egészen a mester haláláig. Utána menekülni kényszerül Athénból Megarába (Eukleidészhez), majd visszatér Athénba. Később háromszor is ellátogat Szüraküszaiba (I. ill. II. Dionüszosz kívánságára), de mindhárom útja sikertelen volt. Szüraküszaiban az ideális államot igyekezett megvalósítani, de az udvar (és a kor) ellenállása miatt ez meghiúsult. Ezek az utak Platón gondolkodását is befolyásolták. Az első út után írja meg az Állam című művét, a második után az Államférfit és a harmadik után a Törvényeket. Az útjairól a Hetedik levélben szól részletesen. I.e. 387-ben megvásárolja Akadémosz Hérosz ligetét, s megalapítja az Akadémiát. (Az iskolában alapvető volt a geometria és a matematika ismerete, ezt követte a voltaképpeni filozófiai képzés). Az Akadémiát 529-ben záratja be Justinianus császár.
Szellemi fejlődését 4 tényező befolyásolta határozottabban: Szókratész (elsősorban etikai problémák), Hérakleitosz (érzékekkel felfogott világ örökös változása), Parmenidész (létező időtlensége) és Püthagorasz (lélek halhatatlansága, lélekvándorlás, misztika).
Főbb művei: Dialógusai alapján filozófiájának 3 fő korszaka van:
- A korai (vagy Szókratészi ) periódus: pl: Szókratész védőbeszéde, Gorgiász, Kritón, Kharmidész, Euthüdémosz
- Középső korszak: A lakoma (Szümposzion), Kratülosz, Phaidon, Phaidosz, Állam
- Harmadik (késői) periódus: Timaiosz, Törvények, Philébosz, Levelek
A lét kérdése
Platón természetfilozófiájának kiindulópontja az, hogy létezik egy világteremtő és világépítő isten, a "demiurgosz" (kézműves), aki a Kozmosz létrejöttének az oka. Ennek a demiurgosz-istennek a célképzetei alapján láttak napvilágot a természet dolgai.
A demiurgosz-isten először a négy őselemet teremti meg. Belőlük hozza azután létre az összes természeti jelenséget. Nemcsak a demiurgosz az isten. Az égitestek átvették a világformáló istentől a lélek halhatatlan magvát. Ezáltal ők is istenségekké váltak. Ők is hozzáadnak valamit a halhatatlan lélekhez: a halandó lélekrészt, az érzékelés színhelyét. Ez a halandó lélekrész voltaképpen két részből áll: a vágyakozó és az akaró lélekrészből. A halhatatlan lé1ekrész pedig a racionális, a gondolkodó tevékenység székhelye.
A demiurgosz-isten létét Platón különböző érvekkel támasztja alá a szofisták istenképzet-magyarázataival szemben. Első istenérve az, hogy az égi szférában matematikai pontosságú mozgások figyelhetők meg. Csak akkor tudjuk magunknak megmagyarázni őket, ha eszes lény alkotásának tekintjük. A második érve az, hogy az isteneket illetően az embereknek megegyező képzeteik vannak. Az ateizmus szerinte betegség, amiből legkésőbb a halálos ágyán mindenki kigyógyul.
Végezetül Platón szerint az istenek lényegéhez tartozik az egész Kozmoszról való gondoskodás. Mi, emberek nagyon kis része vagyunk az Univerzumnak. Attól, hogy valami nem a mi személyes érdekeink szerint látszik történni, attól még állhat az Egész érdekében.
Ideatan
A platóni "kétvilág" elmélet (a formák, illetve az érzékekkel felfogható dolgok világa) eredetét valószínűleg a szókratészi bölcseletben kereshetjük. Az érzékelhető dolgoktól független, örök realitás világát képező formák tanát dolgozta ki, szembeállítva ezt az univerzummal, ami élő teremtmény. A hagyomány Szókratésznak tulajdonította a definíció felfedezését, s Platón ezt folytatva ("a miben áll?" kérdést boncolgatva) jut el az ősképhez (eidosz, idea). Az eidosz (forma, fajta), az idea (alak, jelleg) és az úszia (lét, lényeg) ugyanarra a változhatatlan, örökké létező csoportra vonatkoznak. Az érzékelhető világ dolgai részesednek az ideákban, s azokkal a részesedés (methexisz) viszonyában állnak. A részesülőben a részesülés után megjelent tulajdonságnak ugyanaz a neve, mint az ideáknak, amelyből részesült. Nem tudjuk egész pontosan, hogy mi mindennek van ideája, de a következőknek biztosan van: viszonyok (egyenlő, kisebb, nagyobb), matematikai idomok (háromszög, kör, négyzet), érzetminőségek (hideg, meleg, fekete, fehér), elemek (tűz, víz, föld, levegő), értékek (szép, jó), fajták (ember, ló). Platón szerint a szépség örökké változatlan ideájára irányul a filozófus figyelme (pl: Lakoma vagy Szümposzion). A jó és szép egyet jelent az igazságos fogalmával. A szép oka a jónak, s azért foglalkozik az ember szép dolgokkal (pl: bölcselettel) mert ennek eredménye a jó. A bölcsesség a jó lényegi megismerése.
Platón 3 híres hasonlattal világította meg a jó ideájának természetét:
1. Naphasonlat
2. Osztott vonal hasonlat
3. Barlanghasonlat
Anamnézisz (visszaemlékezés) elmélete
Püthagoreus gyökerekből és az orphikus hagyományból (a test a lélek börtöne) ered. A geometriában járatlan embert ráébreszthetjük kérdések segítségével a tudására, mert eredendően megvolt benne. Platón állítása szerint az érzékelés nem vezet lényegi megismeréshez. Az igazságot csak az értelem segítségével ragadhatjuk meg. Platón a doxát, a vélekedést sem tartja igazi megismerésnek, egyedül a gondolkodást ítéli igazinak. De hogyan lehet belső úton eljutni az igazsághoz? Éppen a visszaemlékezés révén. A lélek mielőtt egy testtel egyesülne, az ideákat közvetlenül szemléli. De mielőtt beköltözött volna a testbe, ivott a felejtés folyójának vizéből, ezért nem emlékezhet az ideák világára. Tehát tulajdonképpen a tanítás és a tanulás visszaemlékezés. Maga az anyagi világ látszatvalóság, melynek megismeréséhez elegendőek érzékszerveink, de mivel valóságunk, az érzékelhető világ állandóan változik, nem lehet teljességgel megragadni. Ami állandó, az az ideák, az eszmék világa.
A dialógus, mint módszer
A szofisták és Szókratész is használták, de Platónnál tudatosan használt új irodalmi műfajjá vált. Ez valójában egy szigorúan szabályozott kérdés-felelet formájú párbeszéd a kérdező (mester) és a válaszoló (tanítvány) között. A kérdező fejti ki a nézeteit (kérdéseik sorozatában), a válaszoló csak egyetérthet, vagy nem érthet egyet. Legfeljebb azt jelezheti, hogy nem érti a kérdést, de ahhoz nincs joga, hogy saját álláspontját kifejtse.
A dialógus szerkezete a következő:
1. célkitűzés
2. alaptétel rögzítése
3. bizonyítás
Társadalomelmélet és etika
Társadalomfilozófiai munkái közül kiemelkedik az Állam. Fontos azonban, hogy az ebben írt nézeteit később felülvizsgálja a Törvényekben. Az Állam (Politeia) kiindulópontja az igazságosság. Szerinte az igazságos ember boldog, az igazságtalan boldogtalan. Az igazság általánosan érvényesülő formája lehet az állam. Az államban 3 emberfajta létezik: arany (vezetők), ezüst (segéderők, hadsereg), bronz-vas (kézműves-földműves). Ez megfelel az értelmes, haragvó és vágyakozó lélekrésznek. A vezetők értelemmel és a bölcsesség erényével, a segéderők indulattal és a bátorság erényével, a földműves-kézműves réteg vágyakozással és a mértékletesség erényével rendelkezik. S ha mindez együttesen, harmonikus egyensúlyban van meg, akkor megjelenik a negyedik erény: az igazságosság. Az államot a legbölcsebb embereknek, azaz a filozófusoknak kell irányítaniuk. Feladatuk a szép, a jó, az igazságos törvényének a világra történő alkalmazása. Azonban a filozófust is nevelni kell, a jó felé kell irányítani. A számolás, a mértan és a csillagászat tudománya felhasználható a képzéskor, de ezek csak bevezetésnek tekinthetők. A legtisztább tudást a dialektika nyújtja, melynek célja a jó megismerése.
Felfogását az államformák értékrendjéről hat fokozatra szokták osztani:
1. alkotmányos monarchia - egy ember törvényes uralma
2. arisztokrácia - több kiváló férfi kormányoz
3. demokrácia - sokak alkotmányos uralma
A következő három törvény nélküli:
4. anarchikus demokrácia - alkotmány nélküli
5. oligarchia - vagyonos kevesek uralma
6. türannisz - a zsarnok egyeduralma
A Törvények című műben szigorúan szabályozza az uralom mikéntjét és kimondja: legtöbb hibánknak a túlságos önszeretet az oka. Az egyik legsúlyosabb bűnnek azt tartja, aha az ember tudja, hogy helytelenül cselekszik, mégis megteszi.
Felhasznált irodalom:
- Dr. Hajdu Péter - Filozófiatörténeti előadások
- Filozófiai Kislexikon
- Nyíri Tamás, a Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémia professzorának munkái
Összeállította: Rajnai Gergő
Megjegyzés küldése