Esztétika érettségi tétel - A modern dráma

1) Modern dráma stílusjegyei

• a modern dráma a polgári dráma, melyet tudatos szükségletek hoztak létre és már kialakult színpadot talált készen
• ez a tudatosság okozza, hogy ez az első drámai stílus, amely nem a miszticizmusból született
• ez az első drámatípus, amely nem a szánpadból nő ki, hanem attól külön születik meg  a már adott színpad korlátaihoz kénytelen alkalmazkodni, ha meg akar ott jelenni (hagyományok ereje, az új színpad végérvényesen nem születik meg sem Hamburgban/Lessing/, sem Weimarban/Goethe/ sem Düsseldorfban/Immermann/, majd csak a naturalizmus korában Berlinben/Brahm/ és Párizsban/Antoine/)
• az irodalomnak csak egy kis része feleltethető meg a színpadnak, ezért megalkuvásokra kényszerül
• dráma és színház végérvényesen külön vált egymástól
• a modern színház csak mint ideál létezik  közönsége sincs, mert a megváltozott néző már nem fogadja be a lényegeset önmagában, ahogyan az antik színház közönsége
• a dráma és színház összeférhetetlensége abból fakad, hogy a dráma didaktikus, tanító jellegű lett, míg a színház pusztán mulattató szerepet töltött be  mindkettő nélkülözi az antik színház és dráma alapvető sajtosságát: az ünnepi ill. vallásos jelleget, s ennek elvesztésével nem lehet szimbolikus, általános érvényű többé
• - eltávolodik egymástól művészet és közönség, az irodalom elveszíti drámai jellegét, intellektuális kifejezés lesz, ezáltal mind nehezebb érzéki megjelenítése, s így nem hathat tömegekre (pl. színpadra állítás által)  könyvdráma
• mindez a megváltozott életben gyökerezik: minden korábbinál intellektuálisabb (lírizáló és epikus) a modern élet, elvesznek belőle a nagy konfliktusok, a szimbolikusság, a konfliktusok inkább belső finom elmozdulások formájában jelennek meg (ezért is nehéz általánosítva megjeleníteni mindenki számára érhető módon), s a minőség helyett a mennyiségek győznek (modern tudományosság) szimbólum helyett definíció v. analízis
• az új dráma megbontja a tömeget is: túlintellektualizálódik, ezáltal mérhetővé teszi a szellemi különbségeket az emberek között, egy vékony ’értelmiségi’, arisztokratikus réteghez szólnak  intim színház (ami már önmagában is tévedés, hiszen teljesen ellent mond a színház gyökereinek – gazdasági okok is mozgatják: eltartója nem föltétlenül a legműveltebb, hanem a legelitebb, leggazdagabb réteg)
• a típus helyére az individuum lép – izolálódik a tömeg, nem jöhet létre a nagy közös misztikus élmény
• a problémát első sorban úgy igyekeztek megoldani, hogy levetkőzték az esztétaságot: az eredmény egy puritán, tiszta lényeg, ami ugyanakkor már olyan szinten asszociatív, impresszióra hajló, hogy még kevesebb embert érint (hiszen teljesen elrugaszkodott a gyakorlati élettől, minden közös életérzésétől)
• a lényeg a sémahoz való visszatalálás volna, de a művészet törekvéseitől (legalábbis a modern művészet individualisztikus gyökerétől) ez teljesen eltérő

2) Modern dráma célja

• a modern dráma problémája az élet megváltozásának szimptómája
• históriai élmény: a nagy forradalmak kora után bebizonyosodott, hogy az ideák, az eszmék nem megvalósíthatók (lsd. francia rémségek), az emberek szembesülnek a dolgok önmagukban való létével, azzal, hogy nem befolyásolhatók a legszentebb eszmék megvalósulásai sem
• mind hangsúlyosabb lesz az életnek a tényeken való megtörése, s a környezet, a miliő meghatározó volta
• a miliő nem háttér, nem kulissza többé, hanem aktív cselekvő befolyásolja az egyén sorsát, akinek ezzel a miliővel lép kölcsönhatásba, s már nem emberekkel/istenekkel/természeti törvényekkel viaskodik, hanem egy teljesen pillanatnyi, esetleges (éppen ezért nem drámai) meghatározottsággal ( a háttér ezzel szemben arra volt hivatva, hogy a centrumot hangsúlyozza a régi drámákban)
• az emberei sorsokat tehát nem csak belső meghatározottságuk befolyásolja a továbbiakban, hanem külső, társadalmi meghatározottságuk is (condition-Diderot)
• tovább szaporodnak a dráma dimenziói a szociális szinttel: a korábbi drámákban (még a shakespeare-iben is) ugyan megjelent többféle különböző társadalmi csoport, de mindegyik tudta a maga helyét, a maga szerepét, s ebből nem volt konfliktus a modern polgári dráma harcol a feudalizmus nemességével, a polgári dráma tragikus hőse hangsúlyozottan polgár, akinek tragédiájához ezen meghatározottsága is erősen hozzájárul
• új dimenzió az értékelés is: megszűnik a fönnálló, mindenki által elfogadott, stabil világkép, új eszmék, ideológiák jelennek meg, megerősödnek a dolgok önmagukban, ettől az egyén orientációját veszíti, nincs már igazság, s ezeknek a különféle világlátásoknak a harca a szánpadon is megjelenik  ideológiák küzdelme (hiányzik a közös etikai alap, pl. a Hamletben senki számára sem kérdéses, hogy Claudius bűnös-ezt ő maga is tudja, nincs teoretikus indoka tettének, pusztán lélekből fakadó, ez a fajta egyértelműség megszűnik a modern drámában  az igazság nézőpont, vélemény kérdése)
• új konfliktus a generációk közti, korábban a tragédia mindig kívülről jött, és legföljebb családon belül bontakozott ki (Oidipusz, Oresztész) de nem magából a családban létből fakadt a modern dráma konfliktusa a generációk, a családon belüli individuumok önmegvalósítási törekvéseiből is fakad (pl. Nóra), apa és fiú két különböző világ képviselője (már nem azonos az alapjuk és világnézetük)
• a tragikus hős térbeli meghatározottsága, körüljárhatósága is többrétűvé válik ezek által: korábban az egyént el lehetett választani sorsától, s nyomon követhető volt kettejük találkozásának pillanatától a tragédia felé vivő út modern drámában elmosódnak a határok ember és sors között, elvész a kiegyenlítődés, az egyensúly tragikus vétség és tragikus büntetés közt, fölmerül a kérdés: tevője-e egyáltalán az ember a maga tettének? (s ezáltal megkérdőjeleződik a hősnek hős volta is) s ha nem, akkor egyáltalán tragikus szereplő?
•  a centrum, ami köré korábban épült a dráma kifelé tolódik – nem az ember tetteiből fakad többé a konfliktus, sőt, az ember többé nem feleltethető meg cselekedeteinek (a lényegi határok elmosódnak, sokkal levegősebbé válik a dráma, nő az atmoszféra szerepe)
• a szituáció uralkodik a karakter fölött
• a megváltozott helyzet mégis engedélyezi a tragédiát: hiszen konfliktus van, harcolni ellene kell, csak iránya, eredete más (nem belső, hanem külső), amíg van ellene harcoló, elbukásra ítélt akarat, addig van tragédia
• minden szenvedés befelé fordított cselekvés, és minden cselekvés akkor válik szenvedéssé, ha az a sorssal szemben megnyilvánuló tett, drámaivá az ember akaratintenzitása által válik, azáltal, hogy elmegy-e sorsa mellett, vagy megéli azt (Hebbel)
• a modern dráma heroizmus a sors kétségbeesett vállalása, nem bátor szembeszegülés azzal, s a valódi küzdelem az egyénen belül zajlik le a küzdelem oka, a mű centruma mind kintebb helyezkedik (a körülmények meghatározó voltának sokasodása által), a konfliktus pedig mind bentebb nyilvánul meg
• az ember eszköz, játékszer a külső erők (absztraktumok) kezében

3) Modern dráma eredete

• a modern dráma alapja tehát szociológiai s ebből fakadóan polgári, históriai és
• individualisztikus
• a modern dráma az individualizmus drámája az egyéniség kifejezésre juttatása korábban nem volt probléma, mert az élet maga individualisztikus volt, a modern korban viszont az egyén életben maradása is veszélyeztetett
• az élet a maga tragikus voltában a középpontba állított
• korábban az akarás irányán volt a hangsúly, most pedig az akarás tényén
• a probléma abból a paradoxból fakad, hogy bár a kor maga a szabadságot és az egyén kibontakozásának lehetőségét hangsúlyozza, gyakorlatilag ezer módon, láthatatlan szálakkal megköti (pl. az egyén munkája is teljesen személytelen, nem fejezi ki a munkát végzőt) az új tragikus hős ezeket a megkötöttségeket próbálja fölszámolni eredménytelenül
• a karakter több is (hiszen érte, az ő középpontjáért folyik a küzdelem, az ő személyiségként maradásáért) ugyanakkor kevesebb is (csak ennyiért folyik a küzdelem)
• ezt a rengeteg irányú szétaprózódást csak a misztikum visszaállítása oldhatná meg, ami újra egységes légteret teremtene a drámán belül
• a görög drámák halálfelfogása: elszántság a halállal szemben  a modern: mámorszerű halálvágy, mert csak ezzel a mozzanattal juthat tökéletes kifejeződésre a személyiség (a tragédia elsődleges az élettel szemben, a rezignáció a tragédia legfőbb alkotóeleme /Schoppenhauer/ ehhez képest gondoljunk el egy ’rezignált’ Antigonét  )
• újabb konfliktus: az egyéniség autonómiája nem juttatható érvényre másik egyénis romba döntése nélkül

4)Modern dráma viszonyrendszere

• milyen viszonyban van ez az új ember a környezetével? (hiszen a dráma csak emberek közti
• viszonyrendszer által működhet)
• ember és környezete kapcsolata (világ, istenek) ember és ember viszonyára redukálódik,
• a fő jellegzetesség egymás meg nem értése
• a drámai cselekmény letéteményese maga a dialógus (innen lehet megtudni minden fontosat), viszont, ha a szereplők nem értik és érzik egymást (mint ahogyan pl. Hamlet és Horatio értették) akkor a néző számára sem derül ki a párbeszédekből a valódi konfliktus tovább absztrahálódik a dráma (az állandó egyedüllét alapérzete és motívuma által)
• az emberek nem azért nem értik meg egymást ebben az új drámában, mert valamit kénytelenek eltitkolni (mint pl. Hamlet) hanem azért, mert képtelenek eljutni egymáshoz a szavak nyitottak, többértelműek, impresszionisztikusak, a dráma szükségszerű zártsága tovább bomlik
• a modern dráma tárgyilagosabbá is válik az objektív igazság elvesztése által: a küzdelem ember és ember közt pusztán vita, feloldása nem a halál, hanem a kölcsönös megbocsátás, egymás igazának elismerése vagy: teljesen önmaguktól függetlenül, a meghatározottság, a véletlen folytán (mert épp egymás mellé sodródtak az életben) KELL, hogy tönkre tegyék egymást (de nincsenek már intrikusok, kifejezetten gonosz jellemek)
• a tragikusság is szempont kérdésévé válik (lsd. tragikomédia)
• a konfliktus belülre helyezésével megszűnik, igen fölöslegessé válik a cselekvés ezáltal a dráma érzékiségétől fosztódik meg
• az új élet nem drámai, a heroizmus tűrés, a pátosz néma szenvedés, az előkelőség, nemesség a bántás meg nem torlása, elhallgatása nincs is lehetőség nagy, valódi érzelmeket kiváltó, megmozgató konfliktusokra
•   az új élet mitológia nélküli  története önkényes, és túlságosan közel van (időben, térben) a jelenhez, képtelen szimbolikus lenni
• retorikusabb is lesz a dráma, hiszen a hős nem egyértelműen az, kifejezésre kell azt juttatnia
• ha nincs mitológia, tehát küldő megokoltsága az eseményeknek, akkor egyetlen okot lehet fölmutatni: a szereplőből fakadót – ezáltal viszont patologikussá, betegessé válik a jellem, mert annyira túloz (a sors belőle fakad, egyáltalán nem általános, de óriásivá kell növelni, hogy működtesse a tragédiát)
• hangsúlyozottan: mindez az élet szimptómája – a modern kor képtelen megélni saját tragédiáját, az egyén szép lassan, jelzés és jelentés nélkül őrlődik föl benne, a sorssal való szembeszegülés nincs, erejét és akaratát vesztett az egész, küzdelem sincs

5) Modern dráma sorsproblémája

• a modern dráma stílusproblémájának megoldási kulcsa: sorsprobléma megoldása
• keresni kell egy életcentrumot, ahonnan értelmesek, átláthatók és megoldhatók a problémák
•  a probléma az, hogy az író és közönsége elveszítette közös alapját: ezért az író által meghatározott centrum nem objektív, nem szükségszerű, nem általánosan elfogadandó
• az esztétikai probléma etikaivá válik, megoldásának kulcsa egy etikai probléma megoldása
• a művészi koncepció révén viszont problematikussá válik a tömeghatás a dráma egységének föltétele a séma szükségszerűsége, a probléma: hogyan lehet ezt megvalósítani úgy, hogy ez az emberek közi viszonyban fejeződjön ki? (hiszen már nincsenek misztikus szükségszerűségek, általános etikai parancsok)
• sors és ember úgy kapcsolható össze, ha az emberben (a nézőben is) tudatosul összetartozásuk (a  történések szükségszerűsége)
• a miliő ugyanakkor stilizált és szimbolikus legyen – meghatározó háttér, hasson a dráma szereplőire, de  ne veszítse el szimbolikus voltát – lényeges: „az embertől örökre idegen dolgoknak vele szemben való  ereje”  szükségszerűség szimbóluma
• a szükségszerűségek formaiak, a dráma működtetése végett, de már nem mindenki által elfogadottak: emberek közti, ember és környezete közti, emberen belüli
• a modern dráma lehetősége, hogy a kor pszichológiai és tudományos ismeretei révén minden korábbinál mélyebben volna képes fölfedni az emberben összpontosuló szükségszerűségeket (ugyanakkor a hatás az alapprobléma művészi volta miatt –az etikai közös nevező elvesztése révén – sokkal felületesebb: nem mindenki fogadja el a drámában ábrázolt szükségszerűségeket)

Share this: