•Ady és Léda különös kapcsolatot tartottak fenn.
Ady az emberek ellenszenvét váltotta ki ezzel a "házasságtörő" kapcsolattal, de ez csak fokozta Ady szerelmét, nem törődött az emberek véleményével. Mivel Léda férjes asszony volt, ráadásul zsidó nő és sokkal idősebb is Adynál, így az emberek rossz szemmel nézték ezt a szerelmet.
Ők valójában mindketten egy olyan elszigetelt világban éltek, amely kizárta számukra a valóságos világot. Egy álomvilágot alakítottak ki maguk körül, amelyből szenvedélyes szerelmük bontakozott ki. Ám ez a harmonikus szerelem hamar átcsapott egy borzasztó, féltékenykedésekkel és veszekedésekkel teli életté. Ezek után állandó jelleggel "érzelmi hullámvasútba" kerültek mindketten. A veszekedést az egymásra találás, majd az ismételt összetűzés követett.
A Héja-nász az avaron című versében (1905-ben írta) Ady a zavart érzelmeit akarja szemléltetni mégpedig úgy, hogy a nyár elmúlását és a ősz beköszöntét fogalmazza meg. Héja-madárként személyesíti meg magát és Lédát is. Felettébb különös hanghatásokat találunk a versben, melyek nem a szerelem jelképeit hordozzák. Pl.: "vijjogva, sírva, kergetőzve". Ebből kiderül, hogy szerelmük elmúlóban van és erre a nyár "elszállása" és az ősz eljövetelének leírása tökéletesen megfogalmazza szerelmük "állapotát". A negyedik versszakban fény derül arra, hogy Ady szerint ez a szerelem veszélybe került. "Ez az utolsó nászunk nékünk", "S lehullunk az őszi avaron".
A Lédával a bálban című versében (1907-ben írta) is ugyanez a melankólikus hangulat lesz urrá, kifejezi az ifjúság és a szerelem múlandóságát. Két nagy ellentét található a versben. Az egyik a parfümillatú, a szerelemnek még örülni tudó mátkapár, a másik a boldogtalan pár testét öltött "fekete pár", akik mikor a terembe lépnek, a boldog párok szétszélednek az ilyedségtől. Ady azt akarja szemléltetni ezzel, hogy a boldogságba mindig költözik boldogtalanság is. Vagyis tökéletes, boldog szerelem nem létezik.
Az Elbocsátó, szép üzenet című versében (1913-ban írta) utoljára írt Lédának, vagyis utoljára írta körül azt, hogy szerelmük nem folytatódhat tovább. Ebben a versben rendkívül durva hangnemben szólítja fel Lédát a szakításra. Valósággal megbántja Lédát. Erre azért volt szükség, mert Ady csak így tudott véget vetni ennek a kapcsolatnak. Megírja, hogy már nagyon régóta nem szereti Lédát, csak úgy tett mintha igaz lenne a szerelme. Valójában Ady nem csak Lédát akarja kizárni életéből, hanem magát a szerelmet is. Olyat is ír, hogy Léda élete csak általa volt teljes, így mostantól nem lesz az.
Ady összes versét tulajdonképpen szomorú hangvitelben írja le, mindenben a szomorúságot, az elkeseredettséget látja. Ez jellemző A magyar ugaron című versére is. Itt a magyar tájat ábrázolja, de úgy, mint egy kipusztult, kietlen tájat. A Góg és Magóg fia vagyok én... című versében ellentét jelenik meg, mivel a fejlődést kapcsolja össze a múlttal.
( 4-es osztályzatot kaptam rá, egy elég kemény irodalom tanártól!!! )
Megjegyzés küldése