A XX. Századhoz közeledve Magyarország látszólag a fejlett Európa szintjéhez közelít, a főváros csodálatos épületektől pompázik, míg vidéken hallatlan az elmaradottság. A parasztok sorsa keserítő és tömegesen vándorolnak Amerikába. A tudomány, a kultúra, a képzőművészet és az irodalom ebben a korban nagyot fejlődött. 1877. november 22-én született, Érmindszenten a magyarok egyik legnagyobb és legtehetségesebb költője, Ady Endre. Kiskorában is jól fogott az esze, keveset tanult, gyakran elegendő volt a napi tíz perc és mindig jeles eredményeket ért el, csak matekból és németből kapott gyengébb jegyet. Sokat olvasott, Petőfi kötet mindig volt nála. 1915-ban összeházasodott Csinszkával és elköltözött Pestről a csucsai várba. Egészsége rohamosan romlott, de lelkileg valósággal összezúzta a háború, a hegyen lévő várból látta a frontra induló katonavonatokat. Nagyon aggódott Erdélyért, siratta a magyarságot és az eltévedt emberiséget.
Tiltakozott a háborúért, ezt a verseiben is leírja, ezért nem engedik kiadni a legújabb kötetét. Gyűlölte a vérrontást, az emberi javak pusztítását, különösen fájt neki, hogy a félrevezetett magyarokat idegen érdekekért, a bajban levő városért küzd a halállal. Eddigi költészetében a tegnapot ostorozta, de a háború miatt megváltozott, most már a jövő egy háborús, érzéketlen világ és már csak a múlt számít.
1914-ben írta a Mag hó alatt című költeménye, ami A halottak élén című kötetben jelent meg. Nagyon gyötört, egyrészt, mert beteg, másrészt pedig, hogy nem akarja a háborút. Az első versszakban a múlt háborúira emlékezik. A második versszakban leírja, hogy az embereknek egy új világ kell. Mindenki azt mondja, hogy az a jó magyar aki harcol, ezért lefénylet Ady magyarsága. Az ötödik versszakban leírja, hogy a háború nem élet és Ady is várja a tél utáni tavaszt, mint a mag a hó alatt.
Az Ember az embertelenségben című versét 1916 szeptemberében írja, A halottak élén című kötetben jelent meg 1918-ban. Ez a vers a költői és emberi helytállás bizonyítéka. A versben metonímia egész sora megtalálható, ami egy szókép, mely két fogalom vagy jelenség közti térbeli, időbeli vagy anyagbeli érintkezésen, vagy okozati kapcsolatokon alapul. pl:
„Szivemet a puskatus húzta”
A második versszakban az idő is összezavarodik, ami a bizonytalanságot fejezi ki:
„Hajnal van-e, vagy pokol éjfél:”
Ebben a kétségbeejtő helyzetben a vers lírai főhőse elvesztette életlehetőségeit. Önmagáról halottként beszél, de ezzel a halotti cselekvéstelenséggel szegül szembe. A negyedik versszakban leírja, hogy végignézte a bejövő romákat a „tetőn”, vagyis a magas dombon lévő csucsai kastélyból. Meg kell őrizni a múltat a jövőnek, ezért ezek a sorok egy hivatást is ad a költőnek, hogy élnie kell. A költemény záró soraiban újra felidéződik a háború iszonyata és igenis embernek kell maradni az embertelenségben.
A Krónikás ének 1918-ból című verse A halottak élén című kötetben jelent meg 1918-ban. Műfaja krónikás ének, amely történeti témájú mű, mely az eseményeket időrendben követi. Az első versszakban a világháborúról ír, az emberek egymás ellen háborúznak és a bűnösök mellett a jók is szenvednek. Ezen időszak alatt az emberek elveszítik hitüket mindenben és ekkor nincs igazság, hogy meghalnak a szeretteink. A sok harc csak a romboláshoz vezet, megsérül a szív, a családi összetartás („tűzhely”) és az emberi agyak megörülnek. Az emberek már nem lelkesülnek, mert idegen országban kell harcolni idegen városért és javakért. Az ötödik versszakban zűrzavar van a jelenben, a tolvajoknak, gyilkosoknak a jó a többi ember csak menekül. Az emberek nem tudnak gondolkodni, háború idején azt is megteszik, amit békében tilos. Azok akik nem akarnak ölni, félnek, hogy végül nekik is kell. A hetedik versszakban elmondja, hogy az anyáknak nincs kedve gyereket szülni, mert már a fiataloknak is harcba kell menniük és a család összetartása megromlik. („Bús kedvű anyák keservesen szülnek,
Labdázó fiúk halálba merülnek,”)
Ilyenkor mindent kitörölnek az emberek emlékezetükből, csak ölnek és nem gondolkodnak. A kilencedik versszakban viszont fordul a kocka most már Ady attól fél, hogy béke lesz, mert úgyis az állatok szintjére süllyednek, hiszen majd úgy is lesz még harc. Emberi hullák vannak mindenüt, „De az emberek meg nem csömörülnek.”
Megjegyzés küldése