A 2010-es érettségi vizsgák időpontjai középszinten:Ma kezdődnek a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbeli vizsgákkal megkezdődik a 2009/2010. tanév tavaszi érettségi vizsgaidőszaka. Ez a 12. vizsgaidőszak a 2005-ben bevezetett új, kétszintű vizsgarendszerben.
Május 3. és június 25. között 139 453-an érettségiznek a középiskolákban 1166 vizsgahelyszínen. A mintegy 140 ezer diákból 93 ezer diák a végzős középiskolás. A diákok együttesen, ténylegesen 485 099 vizsgát tesznek le, s ebből 27 038 vizsga emelt szintű, 458 061 pedig középszintű vizsga. A vizsgák mintegy 3 700 érettségi vizsgabizottság közreműködésével zajlanak majd.| A kétszintű érettségi vizsga 2005 óta - a művészet és a művészetközvetítés képzési terület kivételével - kiváltja az egyetemi, főiskolai felvételi vizsgákat is. • A vizsgaidőszak kezdete május 3. (első vizsganap), a vége június 25. (középszintű szóbelik utolsó vizsganapja). • Az írásbeli vizsgák május 3-tól május 25-ig tartanak. • Az emelt szintű szóbeli vizsgák kezdete június 3., vége június 9., a középszintű szóbeli vizsgák időszaka június 14-25. |
| Érettségi vizsgák száma vizsgatípusonként (2005-2010) | ||||||
| 2005* | 2006 | 2007 | 2008 | 2009 | 2010 | |
| rendes | 436.725 | 434.172 | 434.039 | 406.469 | 442.413 | 425.462 |
| előrehozott | 26.047 | 25.448 | 35.330 | 33.632 | 36.048 | 39.138 |
| szintemelő | 8829 | 9610 | 5065 | 4213 | 4678 | 6102 |
| kiegészítő | 5385 | 3968 | 2989 | 3303 | 3724 | 4027 |
| ismétlő | 3346 | 4775 | 5374 | 5882 | 5395 | 7696 |
| pótló | 152 | 216 | 254 | 224 | 270 | 276 |
| javító | 1567 | 940 | 1527 | 1834 | 2062 | 2398 |
| összesen | 482.051 | 479.129 | 484.578 | 455.557 | 494.590 | 485.099 |
* A 2005. évi előrehozott vizsgák számát jelentősen növelte a nyelvvizsgák akkori elismertethetősége!A deviáns viselkedések vizsgálatánál az alapvető módszertani probléma gyakoriságuk mérése. Az öngyilkossági arányszámot a statisztikai és demográfiai évkönyvek évente közlik. A statisztika alapja a halálozási statisztikai lapon szereplő halálok. Sokkal bizonytalanabbak az öngyilkossági kísérletek adatai. Csak azok a kísérletek kerülhetnek a statisztikába, amelyekről az egészségügyi intézmények vagy más intézmények tudomást szereznek.
A bűnözésről négyféle statisztikai adatot közölnek a statisztikai kiadványok:
1. Az ismertté vált közvádas bűncselekmények száma, az azoknak a cselekményeknek a száma, amelyeket a rendőrség nyilvántartásba vett,
2. az ismertté vált elkövetők száma,
3. a vádlottak száma,
4. az elítéltek száma.
Némely esetben úgy próbálják a bűnözés elterjedtségét felderíteni, hogy a lakosság reprezentatív mintáját kérdezik meg, hogy követtek-e el ellene egy meghatározott időn belül bűncselekményt vagy valamilyen meghatározott fajta bűncselekményt. Ezeket nevezik viktimológiai felvételeknek.
Az alkoholizmus mérésének módszertanában az első bonyolult kérdés magának az alkoholizmusnak a definíciója. Kétféle definíciót ismer a szakirodalom. Az orvosi definíció szerint az az alkoholista, akinél már kialakult az úgynevezett dependencia vagy függőség, tehát nem tud uralkodni az ivásán. A szociológiai definíció szerint az az alkoholista, akinek életében – családjában, munkahelyén, lakókörnyezetében, egészségi állapotában – az alkohol fogyasztása súlyos problémákat okoz.
Az alkohológia nemzetközi gyakorlatában két közvetett módszerrel becslik az alkoholisták számát egy-egy országban vagy ennél kisebb népességcsoportban. Az úgynevezett Jellinek- képlet (1960) az adott évben májzsugorodásban meghaltak számából indul ki, ennek 60%-át tekinti alkohol okozta májzsugorodásnak. Ezt a számot szorozza meg 144-gyel, és ezt tekinti az adott népességcsoportban élő súlyos alkoholisták számának. Az úgynevezett Ledermann- módszer (1956) az egy főre jutó összes alkoholfogyasztásból indul ki, annak alapján becsüli, hogy a népesség mekkora része súlyos fogyasztó.
A kábítószer-fogyasztók számának mérésénél hasonló problémák merülnek fel, de még nagyobb a bizonytalanság. A lakosság megkérdezésén alapuló epidemiológiai felvételeket lehet végezni, de a letagadás esélye minden bizonnyal még nagyobb, mint az alkoholfogyasztás esetében.
A mentális vagy lelki betegségek mérése hasonlóan nehéz problémákba ütközik. Az adott évben az elme- és ideggyógyintézetekből elbocsátott betegek száma és az ambuláns pszichiátriai gondozóintézetekben gondozott (nyilvántartott) betegek száma nyilvánvalóan csak töredéke a teljes létszámnak.
A devianciával kapcsolatos legáltalánosabb elméleti kérdés, hogy milyen szerepet játszik a deviancia, milyen funkciói vagy diszfunkciói vannak a devianciának a társadalomban. A szociológiának a deviancia társadalmi szerepét illető fő következtetését abban lehet összefoglalni, hogy meg kell találni egy olyan szabályozást, olyan társadalmi állapotot, amely elég toleráns ahhoz, hogy bizonyos mennyiségű devianciával együtt éljen, viszont elejét veszi annak, hogy a deviancia annyira elhatalmasodjék, hogy a társadalom felbomlását idézze elő.
A szociológiában különböző elméleti hipotéziseket fogalmaztak meg a deviáns viselkedések okairól. A szociológiai elméletek közös jellemzője, hogy elsősorban nem az egyén deviáns viselkedésének okait kutatják, hanem a deviáns viselkedés társadalmi gyakoriságának magyarázatát keresik, továbbá hogy nem az egyénben, hanem a társadalomban gyökerező okokat kívánják feltárni.
A bűnözés biológia elméletei: C. Lombroso olasz orvos a testi jellemzők, elsősorban a koponyaalkat és a bűnözés között látott összefüggést. A bűnözők szerinte jobban hasonlítanak az emberszabású majmokra és az ősemberekre, mint a modern emberre. Ezt az elméletet ma már megcáfolták, ma már senki nem fogadja el.
A közelmúltban fogalmazták meg azt az elméletet, amely az erőszakos bűnözést egy speciális kromoszóma- rendellenességgel hozza kapcsolatba. Kiindulópontja az volt, hogy a bűnözők körében gyakorinak találték az XYY kromoszómakombinációt, vagyis azt, hogy a normális XY kombinációt egy további Y kromoszóma egészíti ki. Eddig azonban nem bizonyították meggyőzően, hogy ez a kromoszóma rendellenesség valóban hajlamossá tesz-e, és ha igen, milyen mértékben az erőszakos viselkedésre.
Az elmebetegségek okainak kutatásában, mivel azok egyértelműen az orvostudomány területére tartoznak, különösen gyakran jelennek meg olyan elméletek, amelyek ezeknek a betegségeknek öröklődését és biológiai, genetikus alapját tetézik fel. Nem lehet kizárni, hogy bizonyos genetikai vagy más biológia adottságok hajlamossá tesznek meghatározott elmebetegségekre.
Ugyanezt mondhatjuk el az alkoholizmus genetikai és biológia elméletéről is. Az alkoholizmus biológiai alapja egyszerűbb kérdés, mint az elmebetegségé: az alkoholizmus kialakulásához ugyanis szükséges, hogy az egyén szívesen fogyasszon szeszes italt, továbbá az is szükséges, hogy az alkoholfogyasztás hatására létrejöjjön a dependencia.
A pszichológiai elméletek vagy akut feszültséghelyzetekre, vagy az egész személyiségfejlődésre helyezik a hangsúlyt. A frusztráció- agresszió elmélet szerint a személyi szükségletek kielégítésében való sikertelenség, frusztráció agresszív viselkedést eredményez. AZ agresszió irányulhat más személyek ellen (emberölés, testi sértés, nemi erőszak) vagy önmaga ellen (öngyilkosság) is.
A pszichoanalitikus elméletek a személyiségfejlődésben keresik a deviáns viselkedés, elsősorban a mentális betegségek, azok között is különösen a neurózisok okát. Ezek a kora gyermekkori élményekben, különösképpen a szülő-gyermek kapcsolatokban látják a felnőttkori deviancia gyökerét. Az egyik ilyen pszichoanalitikus elmélet az orális dependenciában, az anyamelltől való infantilis függésben látja az alkoholizmus mély okát. Eszerint az alkoholista férfi nem tud függetlenülni az anyától, egyrészt az anya uralma alatt marad, másrészt felnőttkorában is „anyai” kényeztetésre vágyik. Az ivás mintegy az anyamell pótléka. Egy másik mélypszichológiai elmélet szerint az alkoholizmus valójában lassú öngyilkosság, gyökere pedig a halálvágy.
Bár az eredeti freudi pszichoanalízistől messze eltávolodott, ide sorolhatjuk E. Fromm elméletét a destruktív agresszivitásról. Ennek mélylélektani gyökereit keresi. Példaként Hitler és Sztálin személyiségét elemzi. Hitlernél a halott iránti beteges vonzódás a nekrofília, Sztálinnál a nem szexuális indíttatású szadizmus a különösen nagyfokú kegyetlenség és destruktivitás mély oka. Ezek kialakulását részben gyermekkori élményekkel, de ezen kívül az embertelen társadalmi rendszerben is látja.
Ezeknek az elméleteknek a körébe sorolhatjuk azt a gondolatot is, hogy létezik az úgynevezett pszichopata személyiség. Az ilyen személyiségű emberben nincsenek morális gátlások, nincs megértés és együttérzés más emberek iránt, ezért hajlamosak a más emberekkel szembeni agresszióra, bűnözésre.
A szocializáció fogalmát a pszichológia és a szociológia egyaránt használja. Mindkét tudomány képviselői felhasználják azt az elméletet, amely a szocializáció zavaraiban, hibáiban látja a deviáns viselkedés kialakulásának mélyen fekvő okát. Az egészséges személyiségfejlődéshez, szocializációhoz harmonikus családi háttér és a kortárscsoportokkal való jó kapcsolatok kívánatosak. Ha ezek hiányoznak, szocializációs és személyiségfejlődésbeli zavarok léphetnek fel.
A közelmúltban a racionális választás általános szociológiai elméletének térhódításával megjelent a bűnözésnek a racionális választás elmélete szerinti magyarázata. Ez szinte közgazdaságtan fogalmakkal, a várható haszonnal és költségek kockázatával magyarázza a vagyon elleni bűnözést. Korábban is elő- előfordult olyan felfogás, hogy a vagyon elleni bűnöző racionálisan jár el, mérlegeli a cselekményből várható anyagi nyereséget és a lebukás kockázatát, valamint a várható büntetést. Valószínű azonban, hogy még a vagyon elleni bűncselekmények elkövetőinek is csak egy kisebbsége kalkulál teljesen racionálisan, és még az utóbbiak körében is gyakori a kockázat irreális lebecsülése.
A kulturális elméletek abból a szociológiai felfogásból indulnak ki, hogy minden társadalomban kulturális normák és értékek szabályozzák a társadalom tagjainak viselkedését. Ezek a normák kultúránként meglehetősen eltérőek lehetnek. Különösképpen érvényes ez a szeszesital- és a kábítószer fogyasztásra vonatkozó normákra. Azt lehet mondani, hogy szinte minden társadalomban engedélyeztek és használtak olyan szereket, amelyek az ember lelkiállapotát befolyásolták. A hasis használata a közel-keleti társadalmakban hozzátartozott a mindennapi élethez. A különböző társadalmak más, hasonló hatást kiváltó szereket viszont szigorúan tiltottak, mint például a szeszes italokat a mohamedán vallású társadalmakban. Ezzel szemben az európai kultúrájú országokban az ókortól szokásos a szeszesital-fogyasztás. Tehát az egyes kábítószerek és az alkohol fogyasztása egyes társadalmakban nem minősül deviáns viselkedésnek, más társadalmakban viszont igen. A kábítószer- és a szeszesital-fogyasztás módjára, körülményeire és a megengedett mennyiségre vonatkozó normák is eltérőek a különböző kultúrákban.
Hasonló kulturális magyarázatokat lehet megfogalmazni az erőszakos bűnözés különbségeire is. Gondoljunk a vérbosszú és a párbaj nem is olyan régen még majdnem kötelező voltára bizonyos helyzetekben. Az öngyilkosságot illetően is eltérő normák élnek a különböző társadalmakban (pl. Japánban a szamurájok harakirije).
A szociológia klasszikus devianciaelméletei az anómiaelméletek. Durkheim (1967) már a századforduló körül nagyon világosan leszögezte, hogy egy-egy öngyilkosság okait kereshetjük a kérdéses személy lelkialkatában vagy a közvetlen környezetében, de az öngyilkosságnak az adott társadalmon belüli gyakoriságát csakis a társadalom egészének jellemzőivel lehet megmagyarázni. Azt mondhatjuk, hogy a gyors társadalmi változások akut feszültséghelyzeteket teremtenek, növelik a szocializációs zavarok gyakoriságát, általában norma- és értékzavart, válságokat okoznak. Ezt nevezhetjük anómiás állapotnak. Merton szerint az anómia gyakoribb a társadalom alsóbb rétegeiben.
Az anómiához hasonló fogalom az elidegenedés. E fogalmat Marx óta nagyon sokféle értelemben használták a szociológiában. Ennek dimenziói: a hatalomnélküliség, az élet értelmetlensége, az elmagányosodás, az önmagától való elidegenedés, az önértékelés elvesztése, végül a normanélküliség.
Az anómiaelméletekből adódó fontos következtetés, hogy a deviáns viselkedést mutató személyek a társadalmi viszonyok áldozatai, nem (vagy csak kis részben) hibáztathatók viselkedésükért, megsegítésük a társadalom egészének mintegy kötelessége.
Az 1960-as években a deviáns viselkedésnek egy újfajta szociológiai elmélete jelent meg, az úgynevezett minősítési elmélet. Ezen elmélet szerint nem magán a viselkedésen, hanem a társadalomnak, valamint egyes erre kijelölt társadalmi intézményeknek (rendőrségnek, bíróságnak, pszichiátriai intézményeknek, stb.) válaszreakcióján múlik, hogy valamilyen viselkedés vagy személy deviánsnak minősül-e. Egyszerűbben fogalmazva, az elmebeteget például nem annyira a viselkedése különbözteti meg a társadalom többi tagjától, mint inkább az, hogy a pszichiáterek elmebetegnek minősítik. Fontos eleme ennek az elméletnek, hogy a fenti társadalmi intézmények reakciója nagymértékben függ a deviáns viselkedésű személy társadalmi helyzetétől.
Egyenként vizsgálva az itt tárgyalt deviáns viselkedéseket a következőket mondhatjuk: a statisztika által kimutatott öngyilkossági arányszám nagyjából 1960 óta Magyarországon a legmagasabb a világon. Jelenleg kiugróan a legmagasabb a magyar öngyilkossági arányszám, mert a fejlett országok nagy részében a második világháború óta nem nőtt az arányszám, nálunk viszont az 1980-as évek közepéig folyamatosan nőtt. Az utánunk következő legmagasabb öngyilkossági gyakoriságú országok mind a közelünkben helyezkednek el, ezek: Ausztria, Svájc, Németország, Dánia.
A bűnözés egészét nem lehet összehasonlítani a büntetőjog eltérései miatt. Egyes, viszonylag jól körülírható cselekmények óvatosan összehasonlíthatók. Ezeknek alapján azt a következtetést lehet levonni, hogy az ismertté vált bűncselekmények statisztikái szerint az Egyesült Államokban lényegesen gyakoribb az erőszakos bűnözés, mint Nyugat-Európában, de az európai országok között is igen nagy különbségek vannak. Az utolsó években Oroszországban és Ukrajnában erősen megnőtt a bűnözés.
A bűnözés egészén belül különleges probléma a szervezett bűnözés. Régebben a szicíliai maffiára utaltak, mint a szervezett bűnözés példájára. A szicíliai maffia az olasz kivándorlók révén megtelepült az Egyesült Államokban is. Az amerikai alkoholprohíbiciós időszakban az amerikai maffia uralkodó pozíciót szerzett az illegális szeszesital-kereskedelemben. Az utolsó évtizedekben a különböző szervezett bűnöző bandák a nemzetközi kábítószer-kereskedelemben játszanak döntő szerepet. A kelet-európai szocialista rendszerek összeomlása után ezekben az országokban is egyre nagyobb hatalommá váltak a helyi maffiák.
Az alkoholizmus gyakoriságának nemzetközi összehasonlításánál egyrészt az egy főre jutó szeszesital-fogyasztásra, másrészt a májzsugorodásban meghaltak arányára szokás támaszkodni. Mindkétfajta adat elsősorban a nagy bortermelő országokban, Franciaországban, Portugáliába, Spanyolországban, Olaszországban mutatja elterjedtnek az alkoholizmust.
A fejlett országokban a közérdeklődés középpontjában áll a kábítószer-fogyasztás terjedése. Elsősorban az Egyesült Államok drogfogyasztásáról vannak adataink. A fogyasztás az 1960-as években kezdett nőni, először a marihuána, majd az LSD, a közelmúltban a kokain fogyasztása nőtt erősen, miközben a heroinfogyasztás láthatóan nem nőtt, az amfetaminoké pedig csökkent. A nyugat-európai országokban, elsősorban a nagyvárosokban is elterjedt a kábítószer-fogyasztás, de országonként és városonként nagyon eltérő mértékben.
Az öngyilkossági kísérletek száma legalább ötszöröse a haláleseteknek. Az öngyilkosok háromnegyede férfi. A halállal végződő öngyilkosságok gyakorisága az életkorral együtt emelkedik ugyan, de meglehetősen sok ember hal meg élete derekán, sőt fiatalkorában is öngyilkosság következtében. Ugyan 1988-ban váratlanuk csökkeni kezdett az öngyilkosságok száma, azonban még mindig a legmagasabb az öngyilkossági arányszám a világon.
Az ismertté vált bűncselekmények száma az utolsó években erősen nőtt. Hozzá kell tenni, hogy az ismertté vált bűncselekmények 74 százaléka az úgynevezett vagyon elleni cselekmények kategóriájába tartozik, túlnyomó részben lopás. A vagyon elleni bűncselekmények közül különösen a gépkocsik lopása, kifosztása, rongálása nőtt nagymértékben, de ez részben a gépkocsik száma növekedésének következménye. A bűnözés hirtelen megnövekedésének okait csak találgatni lehet. Szerepe lehet a rendőrségi bűnüldözés lanyhulásának, a határok átjárhatóvá válásának, a szervezett bűnözés növekedésének, az állampolgárok tulajdonában lévő vagyon növekedésének. Az elítéltek nagy többsége férfi, közöttük is a fiatal felnőtt férfiak vannak túlsúlyban.
Az alkoholisták számáról nincs pontos statisztikai adatunk. A májzsugorodás okozta halálesetek az 1950-es évektől folyamatosan emelkedett. Az alkoholizmus a felnőttkoruk derekán lévő férfiak között a leggyakoribb. Úgy látszik azonban, hogy a nők körében is terjed, és az alkoholisták korösszetétele fokozatosan fiatalodik.
A kábítószer-fogyasztás meglehetősen új deviáns viselkedésfajta Magyarországon. Az 1960-as évek végén vette kezdetét a kábítószerek és a szerves oldószerek, közöttük a ragasztógőzök használata, belélegzése. Napjainkban egyre inkább terjednek már a kemény drogok is.
A lelki betegségek előfordulásának gyakoriságát nehéz megbecsülni. 1983-tól 1988-ig, majd 1994-ig a neurózisban és depressziós tünetekben szenvedők aránya folyamatosan nőtt. Ezzel párhuzamosan egyre nőttek ezeknek a lelki problémáknak a társadalmi különbségei, a szegények, különösen az utóbbi években a munkanélküliek között sokkal gyakoribbak ezek a problémák, mint a jobb módúak között. Mind a neurotikusok, mind a depressziós tüneteket mutatók aránya magasabb a nők, mint a férfiak között, és számuk az életkorral emelkedik.
A deviáns viselkedés szociológiai vizsgálatának eredményei azt sugallják, hogy igen nehéz problémával állunk szemben, amely részben a magyar kultúra évszázados jellemzőivel, az elmúlt évtizedek megrázkódtatásaival, a szükségszerű társadalmi változásokkal függ össze. A súlyos társadalmi megrázkódtatások okozta anómiát sem lehet nyilvánvalóan egyik napról a másikra megszűntetni. Mindebből azonban nem következik az, hogy a deviáns viselkedés gyakoriságának csökkentése érdekében maradjunk tétlenek. A deviáns viselkedések gyakoriságának csökkentése érdekében a kulturális normák és értékek, a mindennapi élet feszültségeinek területén, végül a szocializáció által lehet valamit tenni.
