Friss tételek

A mellérendelő összetett mondat

Az összetett mondat kommunikációs szempontból egyetlen mondategész, de tovább tagolható szerkezetileg önálló mondategységekre, azaz tagmondatokra. A tagmondatok közötti kapcsolat alapján megkülönböztetünk alá- és mellérendelő összetett mondatokat.

A mellérendelő összetett mondatban egyik tagmondat sem tekinthető a másik szerkezeti részének, a tagmondatok egyenragúak, tartalmi logikai kapcsolatukat gyakran jellegzetes kötőszavak fejezik ki.

Megkülönböztetünk:
 Kapcsolatos: tagmodatok között egyszerű, természetes összefüggés, kapcsolat van.
- Kötőszavai: és, s, meg, is, sem, se, is-is, sem-sem, se-se, nemcsak hanem is
- Öreg volt a halász, és térdig ért a szakálla.
 Ellentétes: tagmondatainak tartalma között ellentét van.
- Kötőszavai: de, azonban, ellenben, mégis, mégsem, hanem
- Én dolgoztam, te ellenben henyéltél.
 Választó: tagmondatok két vagy több lehetőséget tartalmaznak, amelyek közül választani lehet.
- Kötőszavai: vagy, vagy-vagy, akár-akár
- Vagy igaz világ lesz, vagy nem lesz semmi. (Ady)
 Következtető: a második tagmondat az első tagmondatból levont következtetést fejezi ki.
- Kötőszavai: ezért, tehát, ennélfogva
- Zsebem üres, ennélfogva üres az én hasam is. (Petőfi)
 Magyarázó: a második tagmondat az első tagmondat magyarázatát adja meg
- Kötőszavai: ugyanis, hiszen, tudniillik
- Haragszik rám az én rózsám, mert nem szól.

magánéleti, társalgási szövegek stílusa

stílusréteg: a társadalmi érintkezés meghatározott területein és meghatározott helyzetekben tipikusan használt nyelvi stilisztikai eszközök rendszere
Megkülönböztetünk magánéleti, közéleti, hivatalos, tudományos és publicisztikai stílusréteget

Jellemzők:
- Kommunikációs funkciók változatossága
- Érzelemkifejezés szabadsága
- Tagolatlan mondatformák (megszólítások, köszönések gyakorisága)
- Hiányos vagy félbeszakított mondatok
- Lazább mondatkapcsolás
- Kevésbé átgondolt szövegfelépítés
- Változatos szókincs
- Esetleg tájszavak, szleng, durva kifejezések használata
- Indulatszavak, kötőszavak
- Megértéshez gyakran szükség van a beszélőpartner ismeretére

Érvelés módszerei és érvek fajtái

Érvelés módszerei és érvek fajtái

Érvek fajtái

- Meghatározásból levezetett érv
- Ok-okozati összefüggésből származó érv
- Körülményekből levezetett érv
o bíróságon szokták használni
o pl: bizonyos cselekedetekért a körülményeket hibáztatjuj
- Összehasonlításon alapuló érv
o pl: a barátság olyan, mint a gyümölcsfa. Ápolni, gondozni kell, ha elhanyagoljuk elpusztul.
- Ellentéten alapuló érv
o pl: vidámnak lenni jó  szomorúnak lenni rossz
- Valószínűségen alapuló érv
o pl: vékony hölgy nem tud súlyosabb tárgyat elmozdítani
- Bizonyítékból származtatott érv
o Az állításunk alátámsztására bizonyítékokat, tényeket, statisztikai adatokat használunk fel

Az évelés módszerei:

Indukció:
- Az egyediből az általánosra következtethetünk
- Egyesdi esetből, tényből indulunk ki és ebből vonjuk le az általános következtetést
- Pl: sokat foglalkozok a kutyámmal. Mindig örül, ha hazaérek, sőt még azt is észreveszi, ha szomorú vagyok. Az állatok meghálálják a gondoskodást

Dedukció
- Általános  egyedi
- Előbb egy általános tételt fogalmazunk meg és ebből vonunk le következtetést az egyedi esetre vonatkozóan
- Pl: minden megfontolt ember kerüli a rossz társaságot. Bence mindig megfontoltan gondolkodik. Bence kerüli a rossz társaságot.


Az érvelő szöveg felépítése

Az érvelő szöveg felépítése

Részei:
- Bevezetés  érzelmileg hat
- Elbeszélés •logikai úton kell felépíteni
- Részletezés •olvasó értelmére hatnak
- Bizonyítás
- Cáfolás
- Befejezés  érzelmileg hat

Bevezetés
- Jóindulat megnyerése (megszólítjuk a hallgatóságot, magasztolás)
- Figyelemfelkeltés! (téma újdonsága, újszerűsége, téma fontossága, újszerű megközelítés)
- Téma megjelölése, megértés előkészítése (fontosabb helyszínek, alakok- elemzési pontok)
- Kifejtés menetének vázlata

Elbeszélés
- Az évelés vagy a beszéd fő gondolatának rövid ismertetése (röviden, tömören kifejti a tételmondatot, az érvelés magja)

Részletezés
- Tételmondat részletezése, példákkal való alátámasztása
- Lehet kitérőt tenni (történet, személyes élmény)

Bizonyítás
- Érvek kifejtése, tételmondat érvekkel való alátámasztása

Cáfolás
- Az ellentétes tábor érveit is meg kell cáfolni

Befejezés
- Érzelmekkel hatni az olvasóra, hallgatóra
- Kapcsolódjon az érvelés többi részéhez
- Összegezheti az eddig elmondott gondolatokat
- Utolsó, leghatásosabb érv bevetése
- Olvasók ismételt megszólítása, kérdés feltevése

A mai magyar nyelvváltozatok – társadalmi

A nyelv használata nem egységes, egy adott nyelv különféle változatokban él. Például másképp beszélnek a Dunántúlon és az Alföldön, más egy orvos és egy mérnök beszéde, más az írott szöveg a mindennapi megnyilatkozáshoz képest.
A nyelvváltozat nyelvhasználati szokások együttese, amelyek révén az adott nyelvváltozatot beszélők nyelve elkülönül a többi nyelvváltozattól.
A nyelvváltozatok összessége a nemzeti nyelv.
a) Normatív nyelvváltozatok
b) Területi nyelvváltozatok: regiolektusok
c) Társadalmi nyelvváltozatok: szociolektusok

Társadalmi nyelvváltozat
Az emberek szerepe a társadalomban eltérő, különböző tényezők: életkor, nem, foglalkozás, érdeklődési kör stb… csoportokba szerveződnek az emberek. Ez az oka a csoportnyelvek kialakulásának:

1) Szaknyelvek: bizonyos foglalkozásoknak, szakmáknak jellegzetes szókincse/nyelve.
Annyi szaknyelv, ahány szakma.
Legfőbb jellemzője a szakszavak használata, pl.: benzolgyűrű, logaritmus, négyzetgyök

2) Gyermeknyelv vagy dajkanyelv: a kisgyermek illetve a velük beszélgető felnőttek nyelvhasználata.
Jellemző rá a kicsinyítő képzős szavak használata.
Pl.: anyuci, apuci, fincsi, paci

3) Hobbynyelvek: különböző szabadidős tevékenységek nyelvhasználata
Pl.: sport, kártya köréből lehet találni ilyen szavakat

4) Ifjúsági nyelv: 10 éves kortól felnőtt korig jellemző
Sokat merít a szlengből, és jellemzőek a képszerű kifejezések
Pl.: csőbe húz, olajra lép
Igényesebb, választékosabb, mint a szleng

5) Argó vagy tolvajnyelv: eredetileg bűnözök titkos nyelve volt, célja bizonyos dolgok eltitkolás, olyan nyelvváltozat kialakítása, amit mások nem értenek meg
Durva, trágár szavak használata jellemző.
Pl.: meló, lóvé, szajré, haver

6) Szleng: városi nyelvváltozat, bizalmas, játékos, humoros, gyakran közönséges stílusú szavakról ismerhető fel
Finomítva átveszi az argó elemeit.
A társalgási nyelvben és a tömegtájékoztatásban is megtalálható már, de kívül esik az igényes nyelvhasználat körén.
Célja a köznyelvi stílus élénkítése, variálása. Pl.: rizsa, csaj, sóder, csóró, ciki

Normatív és területi nyelvváltozatok

A nyelv használata nem egységes, egy adott nyelv különféle változatokban él. Például másképp beszélnek a Dunántúlon és az Alföldön, más egy orvos és egy mérnök beszéde, más az írott szöveg a mindennapi megnyilatkozáshoz képest.
A nyelvváltozat nyelvhasználati szokások együttese, amelyek révén az adott nyelvváltozatot beszélők nyelve elkülönül a többi nyelvváltozattól.
A nyelvváltozatok összessége a nemzeti nyelv.
a) Normatív nyelvváltozatok
b) Területi nyelvváltozatok: regiolektusok
c) Társadalmi nyelvváltozatok: szociolektusok

Normatív nyelvváltozatok
1. Irodalmi nyelv: nem a szépirodalom nyelvhasználata, hanem a nemzeti nyelv legigényesebb írott változata.
2. Köznyelv: a nemzeti nyelv beszélt változata

Területi nyelvváltozatok
 Regionális köznyelv: a nyelvjárások és a köznyelv egymásra hatásának eredményeképpen jött létre. Egy adott területen használt egységes nyelvváltozat, amelyben a tájnyelvi hatások felismerhetők
 Nyelvjárások
• Egy adott területen használt egységes nyelvváltozat, amelyben a tájnyelvi hatások felismerhetők
• A nyelvek földrajzi területenként nyelvjárásokra tagolódnak
• Vannak olyan nyelvek, amelyekben az egyes nyelvjárások között igen nagy különbségek vannak (olasz, német)
• Magyar nyelvjárások között nincsenek megértésbeli problémák, főleg hangtanukban különböznek egymástól
• Szókészletükben és mondattanukban kisebb az eltérés

Nyelvjárási szavak csoportosítása
 Alaki tájszavak: csupán kiejtésükben térnek el pl: csalán - csolán
 Valódi tájszavak: a köznyelvben lévő dolgot a népnyelv egyedi hangsorral jelöli
pl: pampuska = fánk
 Jelentésbeli tájszavak: a köznyelvben meglévő szavak eltérő jelentésben való használata pl: bogár Erdélyben legyet jelent

Nyolc legnagyobb nyelvjárás
1. Nyugati nyelvjárás
• Kettős hangzók használata
• Sok helyzetben rövid i, u, ü
2. Dunántúli nyelvjárás
• Rövid i, u, ü
• Nincsenek kettős hangzók
3. Déli nyelvjárás
• Ö-zés
4. Tiszai nyelvjárás
• i-zés
5. palóc
• a ill á hang
6. északkeleti nyelvjárás
• ö helyett e pl: mögött – megett
7. mezőségi
• helyett a pl: malom – malam
8. székely és csángó nyelvjárás
• legarchaikusabb nyelvjárás
• elbeszélő múlt, régmúlt pl: mene, kért vala

Mássalhangzó törvények

Ha a beszédünkben különféle mássalhangzók kerülnek egymás mellé, akkor ezek hatnak egymásra, az egyik mássalhangzónak vagy esetleg mindkettőnek a kiejtése megváltozik.

Mássalhangzó törvények: a mássalhangzók egymásra hatásában megfigyelhető törvényszerűségek

1) Részleges hasonulás: két egymás mellett álló mássalhangzó közül az egyik csupán egyetlen képzési mozzanat tekintetében hasonlítja magához a másikat

 Zöngésség szerinti
 Zöngéssé válás  népdal, versben
 Zöngétlenné válás  dobszó, vízpont
 Képzés helye szerinti: p, b ajakhang előtt álló „n” hangot „m”-nek ejtjük. Pl.:
színpad, különben

2) Teljes hasonulás: ha két egymás mellett álló mássalhangzó közül az egyik teljesen magához hasonlítja a másikat.
 Írásban jelölt: pl.: széppé, virággal (-vá,-vé,-val,-vel)
 Írásban jelöletlen: pl.: anyja, bátyja, éljen

3) Összeolvadás: két különböző mássalhangzó egy harmadik hosszú mássalhangzóvá olvad össze. Pl.: játszik, látszik, barátság, költség

4) Mássalhangzó rövidülés: egy hosszú és egy rövid mássalhangzó egymás mellé kerülése esetén a hosszú mássalhangzót röviden ejtem
pl.: otthon, hallgat

5) Mássalhangzó kiesés: három egymás mellé kerülő különböző mássalhangzó közül az egyik az ejtés során kiesik
pl.: nézd meg, mondta

A képszerűség elemei, stíluseszközei

Költői képek: az a szövegelem, ami csak a szövegbe beépülve funkcionál képként.
A képszerű kifejezésmód gyakran alkalmazott eszközei a szóképek, trópusok.
Szókép: névátvitel, egy dolog, jelenség vagy fogalom nevének átvitele egy másik dologra vagy fogalomra a köztük fennálló valamilyen kapcsolat alapján.
Szóképek csoportosítása:
 Hasonlóságon alapuló:
- Metafora
- Megszemélyesítés
- Allegória
 Hasonlóságon és érintkezésen alapuló
- Szimbólum
- Szinesztézia
 Érintkezésen alapuló
- Metonímia
- Szinekdoché

Hasonlóságon alapuló szóképek
a) Metafora: hasonlóságon alapuló névátvitel, amelyben a két elem az azonosító és az azonosított
„Hálót fon az est, a nagy barna pók.”
 Teljes metafora: az azonosító és az azonosított is jelen van
„kikelet a jány, virág a szerelem.”
 Csonka metafora: csak az azonosító van jelen, nekünk kell kitalálni, hogy ki/mi az azonosított
„Vígan élem világom, ne ítélj meg virágom.”
b) Megszemélyesítés: elvont dolgokat, élettelen tárgyakat, természeti jelenségeket emberi cselekedetekkel, érzésekkel és tulajdonságokkal ruház fel a szerző.
„Valami titkot súg a végtelenség”
c) allegória: egy hosszabb gondolatsoron, esetleg egész művön keresztülvitt mozzanatról-mozzanatra megvilágított metafora
Petőfi: Föltámadott a tenger

Hasonlóságon és érintkezésen alapuló szóképek
a) Szinesztézia: különféle érzékterületekhez tartozó képzeteket kapcsol össze egy képbe.
„Egy kirakatban lila dalra kelt egy nyakkendő.”
b) Szimbólum: valamely gondolati tartalom képben való kifejezése. A szimbólum jelentését a szöveg alapján nekünk kell megfejteni. Lényege nem feltétlenül a fogalmi megértés, hanem inkább a megsejtés, megéreztetés.
Ady: Magyar ugaron

Érintkezésen alapuló
a) Metonímia: névcsere, két fogalom egymásra vonatkoztatása a köztük létrejövő térbeli, anyagbeli és ok-okozati összefüggés alapján.
- Térbeli: „Édes anyám asszony, ne féljen kegyelmed Nem hozok a házra semmi veszedelmet.”
- Anyagbeli: „nincs egy vasam se”
- Ok-okozati: „Előtte sivár halom mered Két szeméből bánat ered, szegény diák”
b) Szinekdoché: együttérzés, vele érzés, rész-egész viszonyon van nem-fajta felcserélésen alapul.
„Itthon vagyunk, pata és küllő a tanyaház előtt megállnak.”

A szövegösszetartó erő, jelentésbeli és grammatikai kapcsolóelemek

A szöveg legfontosabb tulajdonsága a szövegelemek összekapcsoltsága, azaz a szövegösszetartó erő (szövegkohézió).
A szöveg egészére vonatkozó összetartó erő a globális kohézió. A szövegegységet láncszerű összekapcsolását a lineáris kohézió biztosítja.

A szövegösszefüggés nyelvtani kapcsolóelemei, melyek a lineáris kohéziót biztosítják:
1. Névelők
2. Névmások: a névmásokkal való utalásoknak 3 fajtája van:
a) Visszautalunk egy másik egy már ismert elemre: anafora
- Jele: ←
- Pl: tegnap voltam Magdinál, kölcsönkértem tőle a magnóját.
b) Beszédhelyzetre való utalás: delixis
- Jele:↑
- Pl: Így kell élni.
c) Előre utalunk egy még ismeretlen elemre: katafora
- Jele: →
- Pl: Mindenkinek ajánljuk ezt a filmet, gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.
3. Határozószók
Pl: délután 5-re legyél kész, akkor indulunk
4. Kötőszó: tehát, ezért, így, úgy….
Pl. Péter gyűlöli Jánost, így Pista is.
5. Igei személyragok, birtokos személyjelek
Pl: Karcsi gyengén szerepelt a felvételi vizsgán, így nem sok esélye van, hogy bejusson a főiskolára
6. Hiányosság: hiányos mondatok.
PL: elvesztettem tegnap 100 Ft-ot z utcán, Kati is.
7. Szórend: mindig az állítmány elé kerül a hangsúlyos rész.
Pl: Péter szereti Annát. ≠ Péter Annát szereti.
8. Egyeztetés
Pl: Pista meglátta Katit, messziről rámosolygott.

Jelentésbeli kapcsolóelemek
- Cím: meghatározza az egész jelentését
- A szöveg kulcsszavai
- Témája
- Ismétlés, rokon értelmű szavak használata
- Alá-felérendeltségi viszony, nem-fogalom, faj-fogalom
Megy a juhász szamáron, földig ér a lába.
Nagy a legény, de nagyobb a boldogtalansága.”
A juhász a legény nem-fogalom alá tartozik.

Alárendelő összetett mondatok

Az összetett mondat kommunikációs szempontból egyetlen mondategész, de tovább tagolható szerkezetileg önálló mondategységekre, azaz tagmondatokra. A tagmondatok közötti kapcsolat alapján megkülönböztetünk alá- és mellérendelő összetett mondatokat.

Alárendelő összetett mondat: tagmondatok nem egyenrangúak, a mellékmondat a főmondat valamely mondatrészét fejti ki. A főmondatban az utalószó, a mellékmondatban a kötőszó utal a mellékmondat típusára.

Megkülönböztetünk:
• Alanyi: Ki korán kell, aranyat lel
• Tárgyi: Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra
• Állítmányi: Amilyen a mosdó, olyan a törölköző.
• Határozói: Bámul, mint borjú az újkapura.
• Jelzős: „Nekem áldott az a bölcső, mely magyarrá ringatott.”

Vannak sajátos jelentéstartalmú mellékmondatok is: hasonlító, feltételes, következményes, megengedő.

Az alárendelő és mellérendelő szintagmatikus szerkezet

Szószerkezetnek vagy szintagmák a szavaknál nagyobb, de a mondatnál kisebb egységei a nyelvnek. A szószerkezet mindig két alapszófajú szó kapcsolata.
A szószerkezet tagjai között mindig valamilyen nyelvtani kapcsolat van.
A nyelvtani viszony alapján 3 szószerkezet típust különböztetünk meg:
- Predikatív: hozzárendelő: alany-állítmány kapcsolata
- Alárendelő
- Mellérendelő

Alárendelő
- Alaptagból és bővítményből áll, tehát a tagok nem egyenrangúak
- Felosztásuk az alaptag és a bővítmény közötti nyelvtani viszony alapján:
 Alanyos szószerkezet: anyám sütötte kenyér
 Tárgyas: zenét hallgat, levelet ír
 Határozós
 Időhatározós: estig vár, holnap jön
 Helyhatározós: széken ül, buszon olvas
 Számhatározós: gyakran beszél, kétszer mondta
 Módhatározós: szépen beszél, gyorsan fut
 Állapothatározós: boldogan énekel, fekve olvas
 Eszközhatározós: labdával játszik, villával eszik
 Társhatározós: Péterrel vacsorázik, testvérével nyaral
 Ok-, célhatározós: beszédéért dicsérik, verseiért szeretik, jutalomért küzd
 Fok-mérték határozós: nagyon ügyes, alig beszél
 Tekintethatározós: tornában jó, énekben ügyes
 Eredethatározós: szóból épít, fából készít
 Eredményhatározós: pirosra fest, tisztára mos
 Hasonlító határozós: szebb a testvérénél, tisztább a Tiszánál
 Részeshatározós: Péternek ad, testvérének ír
 Állandó határozós: bízik a szüleiben, hisz a testvérének
 Jelzős:
 Minőségjelzős: piros alma
 Birtokos jelzős: Éva almája
 Mennyiség jelzős: sok alma

Mellérendelő
- Tagok egyenrangúak, köztük logikai viszony van
- Kapcsolatos: szép és okos
 Ellentétes: nem kér, de követel
 Választó: vagy okos vagy szép
 Következtető: szorgalmas, ezért eredményes
 Magyarázó: eredményes, hiszen szorgalmas

Beszéd és nyelv

A nyelv a társadalomban élő emberek beszédtevékenységére szolgáló eszközrendszer, mely alkalmas a valóság tükrözésére.
A társadalmi fejlődés során jött létre, így a társadalmi létezés elengedhetetlen feltétele.
Megkülönböztetünk élő és holt nyelveket. Egy nyelv addig élő, amíg létezik olyan közösség, melynek tagjai használják.
A nyelv a legegyetemesebb jelrendszer, nyelvi jelek sokaságából és azokat összekötő nyelvtani szabályokból áll.
A nyelv az egyes embertől függetlenül létezik és alapja a beszédtevékenységünknek, ezzel szemben a beszéd a nyelv egyéni és aktuális alkalmazása, a nyelv működése és fizikailag érzékelhető megnyilvánulás.

Nyelv beszéd
Jel- és szabályrendszer tevékenység
Hagyományozott aktuális
Társadalmi jelenség egyéni
Független az egyéntől függ az egyéntől
Egyfajta rendszer (ennek) alkalmazása
Kollektív tudatban létezik kollektív szabályrendszer egyéni módon való alkalmazása


Egyfajta eszközkészlet eszközhasználat

A beszéd és a nyelv egymással elválaszthatatlan kölcsönhatásban van, mert a nyelv a beszéd alapja, a beszéd a nyelv alkalmazása.

A közlésfolyamat funkciói és tényezői

Közlésfolyamat=kommunikáció: latin eredetű szó, jelentése: összeköttetés. Az emberek közötti érintkezésnek azt a fajtáját nevezzük kommunikációnak, amely jelek segítségével történik.

Jadobson-féle modell
1. az információ elindítója vagy feladója: aki vagy ami beszél vagy közöl valamit
2. címzett vagy vevő, akinek az üzenetet szánták
3. közvetítő közeg vagy csatorna: az információ továbbításának eszköze
4. közlemény, továbbított információ tárgya, tartalma
5. kódnak nevezzük a közleményt kifejező nyelv vagy jelrendszer elemeit, melyeket a résztvevők kölcsönösen ismernek
6. a kontextus a kommunikációs közeg amelyben a közlemény megkapja a maga teljes jelentését

Közlésfolyamat funkciói
1. emotív = érzelmi funkció: az üzenetekkel kapcsolatos érzelmeket, indulatokat, hangulatokat fejez ki. Nyelvi kifejezőeszközei az indulatszavak.
2. felhívó: a címzett befolyásolására szolgál. Nyelvi formái: megszólítás, felszólítás, meghívás
3. fatikus = kapcsolattartó: a közlésfolyamat létrehozását, fenntartását, meghosszabbítását célozza. Kifejezőeszközök: köszönés, megszólítás, bemutatás
4. metanyelvi funkció: a nyelv segítségével a nyelvről való beszéld valósul meg.
5. poétikai = esztétikai funkció: hordozója az üzenet, melynek nyelvi megformálásával esztétikai hatást is elérhetünk, szépirodalmi szövegekre jellemző.

Közéleti és hivatalos szövegek stílusa

A stílus fogalma: a szöveg nyelvi elemei és a kifejezendő tartalom kapcsolata, választás és elrendezés eredménye, többlettartalommal gazdagítja a szöveget, hatást gyakorol a hallgatóra, lehet gondolati, érzelmi vagy hangulati többlet

stílusréteg: társadalmi érintkezés meghatározott területein és meghatározott helyzetekben tipikusan használt nyelvi-stilisztikai eszközök rendszere.
Megkülönböztetünk
- Magánéleti,
- Közéleti,
- Hivatalos,
- Tudományos,
- Publicisztikai stílusréteget.

Közélet: az emberek társadalmi érintkezésének tere. Közélet része az országos, kulturális, gazdasági, politikai, társadalmi intézmények, iskola, munkahely, vallási, sport vagy egyéb körök élete.

Közéleti szövegek fajtái:
- Szónoki beszéd
- Felszólalás
- Hozzászólás

Szónoki beszéd, retorika
- Célja: meggyőzés
- Kommunikációs funkciója általában felhívó
- Jellemzői:
 Hatásosságra való törekvés
 Érvelés
 Különböző stíluseszközök, alakzatok, szóképek
 Hangzó beszéd zenei eszközei
 Költői kérdések, felkiáltások
 Szóhasználat: igényes, választékos
 Ünnepélyesség, fennkölt hangnem
 Szövegnyelvezete világos
 Szerkezete, felépítése áttekinthető

Hivatalos stílus: az állami szervezeteknek, hatóságoknak, intézményeknek és magánszemélyeknek érintkezésében használatos stílus.

Műfajai:
 Írott:
 Jogszabály
 Rendelet
 törvény
 szabályzat
 kérvény
 felszólítás
 meghatalmazás
 hivatalos levél
 hivatalos helyekre benyújtott életrajz
 Szóbeli:
 Vita
 Hozzászólás
 Tárgyalás
 Előadás
 szónoklat.

Célja felhívás, vagy pontos tájékoztatás

Jellemzői:
- különböző nyelvváltozatokra épül: igényes szintű köznyelvre, a témától, műfajtól függően szakmai nyelvekre
- a szerkesztésmódja egyértelmű és pontos (írásban tagolással érhető el, szóban mondatfonetikai eszközök használatával)
- érzelmi funkció teljesen hiányzik
- nem feltétlenül törekszik a világos, szemléletes mondatszerkesztésre
- többszörösen összetett mondatok
- terjedelmes szószerkezet
- személytelen hangnem
- hiányzik az esztétikai hatásra való törekvés
- képszerűség stíluseszközei hiányoznak
- Gyakoriak a bonyolult mondatszerkezetek, hivatkozások és ismétlések
- Latin eredetű szavak használata megsokszorozódik
- semleges stílushatású szavak
- Tipikus hibák: terjengősség, sablonosság, idegenszerűség.

Nyelv, mint jelrendszer

Mi a jel?
A jel érzékszerveinkkel felfogható (látható, hallható, tapasztalható) jelenség, mely egy másik önmagán túli jelenségre utal.
Minden jel két részből áll:
• Jelölő: amit érzékelünk
• Jelölt: az a tartalom, amelyet a jel felidéz

A jelek közös tulajdonságai
• Érzékszerveinkkel felfogható
• Önmaguknál többet jelentenek
• Általánosító szerepük van
• Adott közösség minden tagja elismeri
• Jelrendszer tagja
• Szerepét az emberi érintkezésben tölti be

Jelölő és a jelölt viszonya
• Hasonlóságon alapuló= ikon (pl: közlekedési lámpa)
• Érintkezésen alapuló = index: jelölő és a jelölt között ok-okozati, térbeli, vagy időbeli kapcsolat van (pl: integetés)
• Társadalmi megállapodáson alapuló= szimbólum (pl: galamb-béke)

A nyelv, mint jelrendszer
• Számos jelrendszer létezik
• Legegyetemesebb jelrendszer a nyelv
• Társadalmi jelenség, mert a társadalom hozza létre és a társadalom nem létezhet nyelv nélkül
• A nyelv jelek sokaságából és az ezeket rendszerző nyelvi szabályokból áll

A nyelv rendszerjellege
Nyelvi jelek egységei:
• Szóelemek
• Szavak
• Szintagmák
• Mondat szöveg
Szavak, szóelemek tovább bonthatók fonémákra = jelentés megkülönböztető szerepű hangokra, ezek már nem nyelvi jelek, csak jelelemek, mivel nem rendelkeznek önálló jelentéssel

Összefoglalás:
A nyelv a kollektív tudatban létezik az egyes embertől függetlenül. A jelelemek és a jelek egymásra épülnek, hierarchikus struktúrát alkotnak. A nyelv 3 fő szintje a hangok-, a szavak- és a mondatok szintje.
Nyelvtan= grammatika: az egyes szintek egymásra épülésének és a jelek szerkesztésének szabályait tartalmazza.

Bibliográfia

Abádi Nagy Zoltán: Swift, a szatirikus és a tervező. Akadémiai, 1973.
Almási Miklós: Mi lesz velünk, Anton Pavlovics? Magvető, 1985.
Almási Miklós: A drámafejlődés útjai. Akadémiai, 1969.
Aragon, Louis: Stendhal fénye. In: A költő és a valóság. Gondolat, 1970.
Babits Mihály: Az európai irodalom története. Szépirodalmi, 1979.
Bahtyin, Mihail: A szó esztétikája. Gondolat, 1976.
Bakcsi György: Dosztojevszkij világa. Európa, 1971.
Balassa Péter: Ottlik és a hó. In: észjárások és formák. Tankönyvkiadó, 1985.
Balota, Nicolae: Abszurd irodalom. Gondolat, 1979.
Barta János: A pálya végén. Szépirodalmi, 1987.
Barta János: Klasszikusok nyomában. Akadémiai, 1976.
Bécsy Tamás: A dráma lételméletréről. Akadémiai, 1984.
Bécsy Tamás: Mi a dráma? Akadémiai, 1987.
Bécsy Tamás: A drámamodellek és a mai dráma. Akadémiai, 1974.
Bergson, Henri: A nevetés. Gondolat, 1968.
Bolonyai Gábor: Jegyzetek az Antigonéhoz. In: Szophoklész: Antigoné.
Ikon, 1994.
Bori Imre: Kosztolányi Dezső. Forum, —jvidék, 1986.
Brecht, Bertolt: Munkanapló 1938-1955. Európa, 1983.
Brustein, Robert: A lázadás színháza I-II. Európa, 1982.
Camus, Albert: Sziszüphosz mítosza. Magvető, 1990.
Camus, Albert: Noteszlapok I. Bethlen, 1993.
Czine Mihály: Móricz Zsigmond. Gondolat, 1968.
Cs. Szabó László: Görögökről. Európa, 1986.
Csúry Károly: Die Makrostruktur der Erzahlung. Kézirat, 1994.
Dosztojevszkij, Fjodor: A művészetről. Kriterion, Bukarest, 1980.
Du Bos, Charles: A "Vörös és fekete" olvasása közben. In: Ima az Akropoliszon.
A francia esszé klasszikusai. Vál.: Gyergyai Albert. Európa, 1977.
Eckermann, Johann Peter: Beszélgetések Goethével. Magyar Helikon, 1973.
Egri Péter: álom, látomás, valóság. Gondolat, 1969.
Egri Péter: Törésvonalak. Gondolat, 1983.
Fábri Anna: Mikszáth Kálmán. Szépirodami, 1983.
Fejér ádám: Raszkolnyikov, a humanista eszme áldozata. Tankönyvkiadó, 1989.
Flaubert levelei. Vál.: GYERGYAI ALBERT. Gondolat, 1968.
Friedell, Egon: Az újkori kultúra története I-VI. Holnap, 1989-1993.
Gaillard, Pol: La peste. Profil d'une oeuvre. Hatier, 1972.
Géher István: Tükörképünk 37 darabban. Cserépfalvi - Szépirodalmi, 1991.
Genette, Gérard: Silences de Flaubert. In: Figures, éditions du Seuil, 1966.
Goldmann, Lucien: A rejtőzködő isten. Gondolat, 1977.
Gyergyai Albert: Kortársak. Szépirodalmi, 1965.
Hajnády Zoltán: Az orosz regény. Tankönyvkiadó, 1991.
Hankiss Elemér: Az irodalmi mű mint komplex modell. Magvető, 1985.
Hauser Arnold: A művészet és irodalom társadalomtörténete I-II. Gondolat, 1980.
Hauser Arnold: A művészet szociológiája. Gondolat, 1982.
Hegel: Esztétika. Gondolat, 1979.
Herczeg Gyula: Móricz Zsigmond stílusa. Tankönyvkiadó, 1986.
Horváth Károly: Madách Imre. 1984.
Keresztury Dezső: Mindvégig. Szépirodalmi, 1990.
Kermode, Frank: Beckett. In: Mi a modern? Európa, é.n.
Király Gyula: Dosztojevszkij és az orosz próza. Akadémiai, 1983.
Kiss Ferenc: Az érett Kosztolányi. Akadémiai, 1979.
Kocsis Rózsa: Minőségeszmény Németh László szépírói műveiben. Magvető, 1982.
Kosztolányi Dezső: ércnél maradandóbb. Szépirodalmi, 1975.
Kott, Jan: Kortársunk Shakespeare. Gondolat, 1970.
Köpeczi Béla: Albert Camus. In: A francia irodalom a huszadik században.
Gondolat, 1974.
Kundera, Milan: A regény művészete. Európa, 1992.
Lessing, G. E.: Hamburgi dramaturgia. Akadémiai, 1963.
Luppé, Robert de: Camus. éd. Universitaires, Paris, 1960.
Magyar Miklós: A francia regény tegnap és ma. Akadémiai, 1986.
Maupassant, Guy de: Gustave Flaubert. Kultúra, é.n.
Melese, Pierre: Beckett. Seghers, Paris, 1969.
Mész Lászlóné: Ibsen, Csehov, Beckett. Drámaértelmezések. Tankönyvkiadó, 1984.
Mészáros Vilma: Camus. Gondolat, 1973.
Mészáros Vilma: A mai francia regény. Gondolat, 1966.
Mészáros Vilma: Jorge Semprun. In: A francia irodalom a huszadik században.
Gondolat, 1974.
Mihályi Gábor: Samuel Beckett. In: Az angol irodalom a huszadik században.
Gondolat, 1970.
Németh G. Béla: A románcostól a tragikusig. In: Küllő és kerék. Magvető, 1981.
Németh G. Béla: életképforma és regény. In: Az élő Jókai. Népművelési
Propaganda Iroda, 1981.
Németh G. Béla: Századutóról - századelőről. Magvető, 1985.
Németh G. Béla: Türelmetlen és késlekedő félszázad. Szépirodalmi, 1971.
Németh László: Móricz Zsigmond. 1943.
Németh László: Az én katedrám. Magvető, 1969.
Nouveaux Classiques. Larousse. Párizs, é.n.
Poszler György: A regény válaszútjai. Tankönyvkiadó, 1980.
Pándi Pál: Bánk bán-kommentárok. Akadémiai, 1980.
Réz Pál: Voltaire világa. Európa, 1981.
Rónay György (szerk.): A klasszicizmus. Bp., 1978.
Sipos Lajos (szerk.): Irodalomtanítás I-II. Pauz Kiadó, 1994.
Sipos Lajos (szerk.): Műelemzés-műértés. Sport, 1990.
Sőtér István: Nemzet és haladás. Akadémiai, 1965.
Steiner, George: örök Antigoné. Európa, 1990.
Sükösd Mihály: Franz Kafka. Gondolat, 1965.
Szabó Ede: Otthonunk a művekben. Szépirodalmi, 1974.
Szávai János: Nagy francia regények. Tankönyvkiadó, 1989.
Szegedy-Maszák Mihály: Példázat a belső függetlenségről. Ottlik Géza: Iskola a határon. In: Sipos Lajos, 1994.
Szegedy-Maszák Mihály: "A regény, amint írja önmagát". 1980.
Szilárd Léna: A karnevál-elmélet. Tankönyvkiadó, 1989.
Szondi, Peter: A modern dráma elmélete 1880-1950. Gondolat, 1979.
Szörényi László: Epika és líra Arany életművében. Mítosz és utópia Jókainál.
In: "Multaddal valamit kezdeni". Magvető, 1989.
Tóth István: Arany János irodalmi hitvallása és a Buda halála. In: Arany János tanulmányok. Nagykőrös, 1982.
Thomka Beáta: Esszéterek, regényterek. Újvidék, 1988.
Török Endre: Lev Tolsztoj. Világtudat és levélforma. Akadémiai, 1979.
Török Endre: Orosz irodalom a XIX. században. Gondolat, 1970.
Trócsányi Miklós: William Golding regényeinek képi valósága. Akadémiai, 1977.
Vajda György Mihály: Modernség, dráma, Brecht. Kossuth, 1981.
Veres András: Jegyzetek az édes Annához. In: Kosztolányi: édes Anna. Ikon, 1992.
Wilson, Edmund: Flaubert és a politika. In: Az élet jelei. Európa, é.n.

ÖRKÉNY ISTVÁN Tóték (1964)

Az az alapvető meggyőződésem[É], hogy az embernek a cselekvés az utolsó és egyetlen reménye. Ez, ha átteszem groteszk közegbe, úgy fogalmazható, hogy cselekedni kell még akkor is, ha a cselekvés már értelmetlen, céltalan.
(ÖRKÉNY ISTVÁN)

Gyuri atyus, a "púpos, félkegyelmű, hebegő" postás csupán mellékszereplő, de kulcsfigura. Nem csak azért, mert rokon- és ellenszenve függvényében manipulál a faluba érkező levelekkel, és ezáltal sorsokat alakít. ő az egyetlen ebben a felfordult világban, aki ragaszkodik a szimmetriához, a rendhez, aki az igazi nagyságot tiszteli, és a maga torz módján ugyan, de tiltakozik a meghunyászkodás ellen. Amikor a világban uralkodó szabályok ellentmondanak a józan emberi észnek, akkor éppen az ún. abnormális viselkedés és észjárás volna követendő.
A Tóték c. kisregényben két színtér áll egymással szemben: Mátraszentanna hegyvidéki falucskája, valamint a front. Mondanánk, hogy a háború és a béke világa, de ez már nem felelne meg a mű valóságának, mert itt nincsenek egyértelmű minőségek, a jelenségek összefonódnak és kölcsönhatásba lépnek egymással. A falu fiktív helység, de konkrét térbe, Eger közelébe telepíti az író. Az idill és a köznapi valóság is keveredik a műben: a környék maga a tökéletes természeti szépség ("napfényes kert"; "kilátás a Bábonyra", "finom fenyőillat, [É] mely a bartalosi völgyre ráterül") - de a fenyőillatot már pótolni kell, az egri moziból kölcsönkért "vaporizatőrrel". A természet ősállapotában mesterkélt emberi csinálmányok, művi eljárások jelennek meg.
A falusi emberek életében hiába keressük a folklórt, a népi hagyományokat; a legékesebb és legtekintélyesebb dísztárgy itt már a "kínai mintás ágyterítő" - azt is kölcsön kell kérni. A lakosság összetétele is vegyes; vannak pl. Szabóék és Tóték, de van Kasztriner és Cipriani is - ez a falu nem a hagyományos (pl. mikszáthi) atmoszférát árasztja, hanem a XX. századi Magyarországét. Annak egy jellegzetes szelete, modellje. Van itt villa- és autótulajdonos is (idegen származású), van "rossz hírű nő" is, de a lakosság zöme "kisember" a maga egyszerű, tartalmatlan életével, a különleges eseményre felizzó érdeklődésével ("Szabóék kicipelték béna nagyapjukat az udvarra"). A jogvégzett ember, a "doktor úr" jobban fizető állással keresi a kenyerét, mégpedig "buditisztítással".
A megélhetés alapja itt nem a mezőgazdaság: Tót Lajos régebben vasutas volt, most tűzoltóparancsnok, egyéb napi teendői: favágás a plébánosnál, a teniszpálya meszelése és a tulipánok öntözése Cipriani professzornál (élénken emlékeztetnek az évszázados robot-kötelezettségekre). Tótné hasonlóképpen: napi kismosást végez a professzoréknál, padlót kefél a plébánosnál stb. Ezek az emberek főként a még meglévő természeti értékekből élnek: pihenni vágyó, kispénzű fizetővendégeket fogadnak.
Az alapszituációból még két olyan tényezőt kell előre megvilágítanunk, amely a kisregény konfliktusában igen jelentős szerepet játszik. Az egyik az életforma, mégpedig a fárasztó napi munka utáni jellegzetes tétlenség. A másik: az életstratégia.
A falu társadalma nem a közérdek együttes szolgálatában, nem valódi közösségi életben szerveződik; az egyéni érdekek egymás mellett, egymástól függetlenül, olykor egymással szemben léteznek. Nagyon fontos annak indoklása, hogy az aggregátor gépésze miért ugorja át a képzelt árkot Gizi Gézáné kerítése előtt ("eszébe jutván a közeli nyugdíjaztatása, a fronton harcoló unokaöccse, valamint egy régi idézés, amelyben az államellenes felforgatás vádját emelték ellene"). A kisember élettapasztalata azt sugallja, hogy a sors hányattatásaival, csapásaival szemben csak a maga ügyeskedésére van utalva, azok csak az illetékesek lekenyerezésével, "szívességekkel" védhetők ki. Az önzetlen jóindulat mímelésével, egy bizonyos társadalmilag elfogadott és eljátszott udvariassággal. Például a szíves vendéglátás színlelésével.
Kérdés, hogy ez a magatartás végső soron mihez vezet.
Mihez vezet például a háborúval szemben? Mi történik, ha "a massza megbolydul"? Még ha a legféltettebb kincsről, az egyetlen fiúgyermek életéről van is szó, meddig játszhatók a felvett szerepek, meddig csorbulhat az emberi szuverenitás? Elpusztíthatja-e egy külső hatalom az embert? Elpusztíthatja-e önmagát az ember? Vajon mi a dolgok, a fogalmak - az "ember" - ellentéte? Mi a semmi? Van-e az embernek különleges szerepe a földön? Van-e határa az emberi szuverenitásnak, van-e korlátja a hatalomnak? E kérdések feltevésével egyszersmind a Tóték c. kisregény témavilágát is körüljártuk.
A másik színtér, a hátteret alkotó front. Az ott dúló háború: világállapot, amely a hegyektől körbezárt Mátraszentannán is érezteti hatalmát: "a háború harmadik nyarán [É] a családok 60 %-ának volt olyan hozzátartozója, aki a fronton szolgált." Felbolydult az emberiség, rettenetes a világégés. áldozatai Tomaji plébánosnál is megjelennek, "mintha meghőbörödtek volna az emberek". A legképtelenebb viselkedés is "kortünet". Cipriani, az "európai hírű ideggyógyász" is mintha elmebeteg lenne ("érdekes [É]. Magánál hasmenést okoz, ha szájába vesz egy zseblámpát?").
A mű szereplői közvetve vagy közvetlenül, valamilyen fokon a front áldozatai. (Bár nem kizárólagosan. örkény István nyilatkozata: a háborút "ebben a regényben írtam meg igazán. Persze nemcsak a háborút akartam benne megírni.") áldozat mindenekelőtt Tót Gyula, az emberhez méltatlan körülmények elszenvedésével ("Istenem, megfürödhetek!"), majd értelmetlen "hősi" halálával (ide emelhetjük a "hálókocsikalauz" emlékkönyvi bejegyzését: "a nemzet élethalálharcát vívja a vörös bolsevik rémmel").
áldozat Varró őrnagy is. A háborúban "megrongált idegállapota" miatt szorul szánalomra és gyámolításra; alacsony, beteg, űzött, törődött alak száll le a buszról. ő a reális őrnagy, az ideális csak tévedésből szállt le Mátraszentannán - éles a kontraszthatás. Varró őrnagy életét felborította a partizánokkal folytatott egyenlőtlen küzdelem; hadviselésüknek az a lényege, hogy a legvalószínűtlenebb módon és helyen támadnak. Varró őrnagynak a valószínűtlen jelenségekhez kellett hozzáedződnie - személyisége eltorzult, idegei megroppantak, élete már-már maga az abszurditás. Ebből az állapotból kell kilépnie, ami meg is történik - kezdetben még szánjuk, átérezhetjük emberi szenvedéseit, későbbi gesztusai zömmel nevetségesek, végül már dermesztőek. De egy másik folyamat is elindul benne a Tótékkal való interakcióban.
A címszereplő: Tóték, a család. Bármelyikük tette és magatartása hármójuk együttműködésében formálódik. Szimbiózisban élnek. Ugyan Tót Lajos a cselekvő, mert ő a családfő, a férfi - ennyiben ez a család még őrzi a hagyományos modellt -, de mindig igazodik a feleség és a lánygyermek elvárásaihoz. Az a határtalan rajongás, ami Mariska és ágika szavaiból, tekintetéből árad, egyúttal gúzsba köt. Tót Lajosra különleges teher nehezedik: ő viseli a közös terhet, ő nem csupán a háború áldozata, hanem
a családé is. A nők inkább csak stilizált (néhány találó vonással megrajzolt) figurák, akárcsak Tomaji plébános, Cipriani professzor és a többiek.
A tűzoltóparancsnok édesapa és az őrnagy viszonyváltozásai, ütközései - és a mögöttes tudati folyamatok - alkotják a mű cselekményét. "Az ember nem annyi, amenynyi, hanem annyi, amennyi tőle kitelik." Tót Lajos és Varró őrnagy magatartása és helyzete egymással ellentétes irányban változik. Ebben a kölcsönfolyamatban a szép szál, köztiszteletnek örvendő Tót Lajos (maga a megtestesült rend, béke, harmónia) fokozatosan megalázkodik, lealacsonyodik, az őrnagy pedig erőre kap, sőt Tót fölé magasodik, teljhatalomhoz jut. Kezdetben az őrnagy volt szánalmas figura, a tetőpontig Tót Lajos válik azzá. A folyamat, amelyben fokozatosan feladja egyéniségét: a szemére húzza a sisakját; férfiúi önérzetét feladva beáll dobozolni; éjszaka nem alszik; visszafogja az ásítást és a nyújtózkodást; elemlámpát vesz a szájába; rogyasztott térddel jár. "Kisember" ő, nem hős. Szerény képességeihez mérten görcsösen igyekszik, de minden erőfeszítése ellenére zavarok, kisiklások, sőt összeomlással fenyegető ütközések keletkeznek.
A zavarok, az elhallások, a hallucinációk oka minden alkalommal valamely pszichikai törvény. A lelkifurdalás átformálja a szavakat (pl. a lelkiismeret bünteti Tótékat a budi bűzének elleplezése miatt, ezért hallják félre az őrnagy szavait). Egy másik pszichikai jelenség: Tót Lajos a nem kívánt eseményre, akár a saját tettére sem emlékezik, tudata kizárja a kellemetlen emlékképet (Viktor Emmanuel olasz király fogadtatását letolt nadrággal). A legfontosabb törvény pedig: Tóték (és esetleg az őrnagy) minden igyekezete ellenére sem jöhet létre tartós és harmonikus viszony köztük, mert nincsenek azonos helyzetben, nincs érdekközösségük, nincs köztük valódi együttműködés. A dobozolás mindegyiküknek mást jelent. Az udvariaskodás csak a viselkedés csapdája lehet. A felszínes, olykor-olykor nagy nehezen kialakított összhangot bármilyen jelentéktelen ügy, bármilyen nevetséges véletlen megzavarhatja.
Az őrnagy sem képes kiküszöbölni a keletkező feszültségeket. Jóllehet magasabb társadalmi rétegből érkezett, nem sokkal lát többet a házigazdáknál, nem sokkal műveltebb. Elméletei magukon viselik a háború megnyomorító hatását. életének tartalmát, minőségét illusztrálják a fiókjából előhozott tárgyak: "egy Kodak fényképezőgép", "egy doboz féregirtó por", "a szolgálati pisztoly" és leginkább "egy bekeretezett fénykép [É], melyen ő volt látható [É] egy porosnak látszó műpálmának dőlve". Helyzetérzékelési képessége csekély, az udvariaskodással csak egyszer-egyszer kísérletezik, katonaember, aki nem szól kétszer. Hiányzik belőle a valódi érdeklődés az embertársak iránt. Nem tud mértéket tartani, a totális hatalom tébolya is megérinti ("Egyszer talán eljön az az idő, amikor rávehető lesz az egész emberiség a dobozolásra").
Az őrnagy és Tóték viselkedése kölcsönösen feltételezi egymást. Tóték szolgalelkűsége, eleve hibás életstratégiája és életformája szinte rákényszeríti az idegent, hogy hatalmaskodni kezdjen. Szinte felkínálják a lehetőséget az őrnagynak, hogy zsarnokuk legyen.
A tetőpont felé haladva, ahogy Tót Lajos tűrőképessége fogy, működni kezdenek normális emberi reakciói: menekülési ösztöne, álmossága. Először elszökik, majd rátalál a "budi"-ra, amely ezúttal (szintén groteszk módon) emberi szükségletet, nyugalomvágyat, sőt meghittséget is jelképez. A kezdőmotívum visszatérése szerkezeti lezáródást is jelez.
Végül egyetlen mentsvára marad Tótnak: a kiszabott idő; a sokasodó méltatlanságok csak egy bizonyos határnapig tartanak. Az időbe kapaszkodik, aminek ciklikus rendjét ugyan a vendég összezavarta, de előrehaladását nem. Az őrnagy visszatértét, a szenvedések meghosszabbodását hősünk végül már azért is képtelen elviselni, mert testi-lelki tartalékai végképp kimerültek.
A szerkezet első egysége, az expozíció gyorsan felfuttatja a várakozás feszültségét, amelyet hirtelen megtör a megdöbbentő sürgöny. Ettől a ponttól kezdve két szál fut egymás mellett a műben: a mátraszentannai eseménylánc és a frontról érkező levelek, értesítések sora. —gy is fogalmazhatunk: az epizódokat dokumentumok ellenpontozzák. (A sorban negyediknek érkező küldemény újabb fordulat lehetőségével kecsegtet, újraéleszti a feszültséget, felcsillantva a reményt, hogy hátha mégsem halt meg Tót Gyula zászlós, de a legvégső, a kórházi leltár szertefoszlatja azt.) A párhuzamos szerkesztésmód révén a kiélezett ellentétek (pl. "ittak az ő zászlós fia egészségére") értelmezésre, állásfoglalásra kényszerítik az olvasót; a fordulóponttól kezdődően már nem beleéléssel, hanem rálátással, külső szemlélőként olvassuk a történetet. örkény István célja: nézzünk szembe magatartásunk ellentmondásaival, életünk groteszk jelenségeivel, és mi is keressük az értelmes cselekvés módját.
A befejezésben, ha gyilkosság árán is, az őrnagy elleni fellázadással, úgy látszik, helyreáll a rend: "Négy egyforma darabba vágtamÉ" "Te mindig tudod, mit hogyan kell csinálni." Az olvasó azonban a döbbenet hatása alatt áll, és Tót Lajos továbbra sem alhat nyugodtan, most már a lelkiismerete miatt. A történet lezárása éppoly groteszk, mint maga a mű.
Az elbeszélő a hagyományos epika eszközével, az anticipációval élve többször is előre jelzi a végső groteszk fordulatot, a tragikus és mégis felemelő, feszültségoldó tettet. ("Ha az ember Tót Lajost egy éles késsel kettészelte volna"; "pengéje egy borjút kettévágott volna"; "Ennek nem lesz jó vége, Mariskám" stb.). Az eposzi hagyományok maradványának tekinthető az "édes, jó Lajosom" - állandó jelzős szerkezet is. A visszatérő motívumok (pl. illat-szag-bűz) ugyancsak a szerkezet erősítését szolgálják.
örkény István (1912-1979) ezt a művét először kisregényként, a korszak jellegzetes magyar epikai műfajában írta meg. A benne rejlő drámaiság a színpadi átdolgozásra is alkalmassá tette; az 1967-ben megszülető Tóték c. dráma a második világháború utáni magyar irodalom első jelentős nemzetközi sikerének bizonyult.

MROZ˙EK Tangó (1964)

A kelet-európai szerzők az abszurdban a valóságot mutatják fel, nyugati társaik a valóságban az abszurditást.
(P. MüLLER PéTER)

S`lawomir Mroz˙ek (sz.: 1930) műveinek központi témaköre korunk személyiségválsága, az elidegenedés és önazonosság-vesztés. Groteszk vagy abszurd helyzeteket, modelleket állít színpadra, amelyekben azonban a realitás is jelen van. A szereplők logikáját, a művészek teóriáit a köznapi élet törvényeivel szembesíti, a hatalom, a kegyetlenség, a morál és a nemiség összefüggéseire mutat rá. Alakjai szerepválsággal küzdenek, ki akarnak bújni a formulák és sztereotípiák korlátai közül, egyéniségük megtalálására és érvényesítésére törekszenek. Hősies gesztusaik, nagyratörő próbálkozásaik rendre komikus felsülésekbe torkollnak, de a végkifejlet Mroz˙ek csaknem minden művében komor.
A Tangó című dráma alapkonfliktusa a kulturális hagyomány és modernség szembenállása. Az író az értékrendszer félreállításának következményeit boncolgatja szatirikus jelenetsorokon át, és végül az értelmiség félreszorulására, térvesztésére, a hagyományos kultúra életképtelenségére esik éles reflektorfény.
A dráma alaphelyzetében - abszurd vonásként - maga a drámaiság hiányzik; megakadt ugyanis a nemzedéki konfliktusok örökletes folyamata. A szülők - úgy vélik - annak idején végérvényesen szétzúzták a normarendszert, és nem hajlandók átállni a hagyományőrző szerepkörre. Programjuk a teljes szabadosság ("azt csinálja mindenki, amihez kedve van"). Ennek következtében azonban a jelenkori ifjúság légüres térbe kerül. (ARTUR: "én már csak maguk ellen lázadhatok, a maguk zabolátlansága ellen." SLOMIL: "Kérlek, parancsolj, hát megtiltom én neked?") Az új nemzedéknek ilyenformán két lehetősége marad: "Vagy újabb konvenciókat kell teremteni, vagy helyreállítani a régieket." Ez utóbbi út látszik előtte járhatónak, így tehát groteszk szereposztásként Artur lép fel a hagyomány harcosaként - a szülőkkel és nagyszülőkkel mint a korlátlan szabadság védelmezőivel szemben, és ezzel mégiscsak kibontakozik egy fonákjára fordult konfliktus.
A II-III. felvonásban tehát hősünk egyre elkeseredettebb kísérleteket tesz a szembenállások kiprovokálására, a különbségek élezésére, ezáltal saját szerepének megtalálására. Először is az etikai normát akarja érvényesíteni, ennek jegyében állásfoglalásra és tettre sarkallni felszarvazott apját. Az eredmény: komikus csattanó. A fiatalember másik próbálkozása: a formákat szándékozik feleleveníteni, konkrétan: tradicionális külsőségek közepette feleségül venni - a saját unokahúgát. A hagyomány azonban (a "legénybúcsú") épp őt, a "vőlegényt" zökkenti ki a szerepéből; lerészegedik, nihilizmus keríti hatalmába - ami ellen lázadni próbált. —jabb éles váltással valamiféle fanatizmusba igyekszik belekapaszkodni, eszmék (a "halál" és a "hatalom") megszállottjaként zavarosan szónokol, és Edek brutális erejére támaszkodva diktatúrát jelent be. Ala közlése azonban ("én megcsaltalak Edekkel") teljesen összeroppantja, hiszen most már minden kicsúszott a kezei közül (az erkölcs, a forma és az eszme is; "rossz a világ"). Eszeveszett dühöngéssel a pribékjére rontana, de Edek két csapással agyonüti, és ő veszi át a teljhatalmat.
—j konfliktus jelenik meg tehát - megoldásként - a befejezésben, megsemmisítve és félretolva az alapellentétet, a hagyomány őrzésének vagy elutasításának a kérdését. Ez a kultúra nevetséges belügyévé süllyed, a műveltség egészével szemben viszont elsöprő erővel fellép a gátlástalan műveletlenség. Vele szemben a kultúra nem is vállalja az ellenállást: Eleonora szerint "talán nem is lesz olyan rossz dolgunk", Slomil "semmi különöset" nem tud mondani, Eugeniusz bácsi pedig azonnal behódol az új hatalomnak is.
A Tangó a fentiek értelmében a kultúra tragikomédiája. Az emberi értelem fogódzó nélkül, tehetetlenül áll a XX. század valóságában, az összekuszálódott társadalmi állapotok és emberi viszonyok előtt, immár teljesen elvesztette értelmező és irányító szerepkörét, csupán sodródni tud az eseményekkel; némely szituációkban pedig csupán egyszerűen nevetséges. (Artur orvosegyetemre jár, Eleonora szerint ezzel "szégyent hoz a családra".) A mellékszereplők elvtelensége vagy hóbortos életfilozófiája, a főhős sikertelen nekiveselkedései és téblábolása egyaránt az értelem zsákutcáját jelzik, és együttesen vezetnek az önpusztításhoz, a katasztrófához. Artur elméletei gyorsan cserélődnek, hiszen csak eszközül szolgálnak öncélú lázongásához. Slomil a modern, avantgárd művész és esztéta karikatúrája. Az ő kijelentéseiben felsejlenek ugyan lényegre tapintó, reális meglátások, de egészüket mégiscsak a bornírt dilettantizmus, a valóságtól való elrugaszkodás uralja. Kísérletezgetése: az ő élethazugsága, szereplőtársai elnézőlen statisztálnak hozzá. Hangzatos elmélete ("boldognak lenni - a felszabadult ember joga és kötelessége") jegyében él és e jegyben szarvazza fel őt felesége, Eleonora. E házaspár "elvének" és magatartásának abszurditása akkor a legnyilvánvalóbb, amikor a gyermeküket a szemük láttára ütik agyon - és szinte észre sem veszik. Ala eleve távol áll az értelmiségi szemlélettől ("unom a filozófiát"), unokatestvére szerepzavaraira pedig joggal fakad ki: "tudományos disznó".
Különös és végső soron kulcsfontosságú a kapcsolata a kultúrával Edeknek. Eleinte tisztes távolról nézi, egy kis áhítattal is (önfeledten bámulja az egyetemi tankönyv képeit; egy "haverja" noteszéből, aki "moziban dolgozik", "elvet" másolt ki). Ez a "bölcsesség" azonban nem lépi túl a primitív konkrétumok szintjét ("én szeretlek, de te alszol"). Képtelen az elvont gondolkodásra - ebben rejlik életképességének titka. Még "büszke" is arra, hogy ő nem talál ki semmit: "én így is tudom, ami kell". A mesterkélt és életképtelen civilizációval szemben ő maga a természetesség, a "szükségszerűség", Slomil fellengzős stílusban fogalmazva "az autentikus élet egészséges fuvallata". Tökéletes alkalmazkodó képességét, rugalmasságát már az első perctől folyamatosan bizonyítja, pl. Eugeniusz bácsinál szellemesebb rímet (ez a költészet karikatúrája?!) tud gyártani, hibátlanul alakít akár lakájt is, a többiek viszont minduntalan kizökkennek szerepükből. A végső fordulatban pedig azonnal cselekszik, pontos helyzetértékeléssel, célratörően. Jóllehet csupán önvédelemből, akarata ellenére, mások hibájából sodródik előre, de felismeri és kihasználja a lehetőséget, és betölti a hatalmi vákuumot.
A nyers erővel, a primitívséggel szemben az erkölcsi normarend is katasztrofális vereséget szenved ebben a műben. A szülők büszkék arra, hogy felrúgták a magatartást szabályozó törvényeket (Slomil többször felhangzó kulcsszava: "Minek?"), nem látva előre, hogy mi az etikai nihilizmus és anarchia következménye. Artur morális-szociális igazságokról szónokol, majd - ebből a szerepéből is kiesve - ráveti magát unokahúgára. Edeket természetesen semmiféle szégyenérzet nem feszélyezi: beleiszik bárki poharába, lefekteti a megkívánt nőt - akár feleséget, akár menyasszonyt. Mellette jövője csak az elvtelen köpönyegforgatónak (Eugeniusznak) van. A civilizált ember azonban nem élhet erkölcsi normák nélkül. Kulcsszerepüket azzal is megvilágítja a darab, hogy Artur a menyasszonya közlésétől veszíti el végleg maga alatt a talajt: a hűség-hűtlenség értékek megsemmisülése miatt szakad el hősünk végleg a valóságtól, és jut az elvont eszmék légüres terébe. Ugyanaz a mozzanat siklatja ki, amelyet apjának Edekre haragításában akart a második felvonásban felhasználni - a saját taktikája fordult a visszájára.
A Slomil-nemzedék ad absurdum vitt "forradalma" következtében az egész értékrend összeomlik, nincsenek viszonyítási pontok. Artur saját korlátlan szabadsága is példázza - groteszk módon - az értéktelenség következményeit: madárkalitkát rakhat a nagybácsi fejére, a ravatalra küldheti a nagymamát, bármit tilthat - teljes a káosz. "önmagában semmi sem komoly. Minden közömbös, semleges. Ha mi magunk nem adunk jelleget a dolgoknak, belefulladunk a semmilyenségbe." Az értékrend alapját azonban csak szilárd elvek, elérhető ideák, konkrét törekvések adhatnák meg, ezek azonban úgy tűnik, nincsenek.
A címadó motívum, a "tangó" jelentésváltozása fogja össze a történéseket. A szülők nemzedékének fiatalkorában ez a tánc az akkori hagyomány elleni lázadás jelképe volt (a szoros összefogódzkodás, a testi érintkezés megbotránkoztatta az idősebbeket: "Tudod, mekkora bátorság kellett ahhoz, hogy tangót táncoljon az ember?"). Egy emberöltő elteltével már a tangózás számít a fiatalok részéről megtagadni való hagyománynak. A mű utolsó mozzanataként azonban Edeknek támad kedve tangózni, alkalmasint Eugeniusszal - a férfipáros tánca a kultúra ijesztő deformálódásával fenyeget.
Mindebből az is nyilvánvalónak látszik, hogy a Tangó szereplői nem jellemek, hanem egy-egy magatartás megtestesítői, mégpedig a kultúrához (műveltséghez, tudományhoz, művészethez, erkölcshöz stb.) fűződő viszony egyes változatait képviselik. A személyiség szétesett, a legárnyaltabban ábrázolt hős, Artur indulatai, gondolatai
és ösztönei is egyaránt csaponganak, egymás ellen fordulnak Az emberi kapcsolatok is végletesen eltorzultak, kiüresedtek ebben a műben: Slomil és Eleonora együttélése a házasság zsákutcája, Ala pedig már abból a zilált "családi" háttérből bukkan elő a színpadon, amelyet a szülők anarchiája eredményezett. Az unokatestvéri házasság az emberi kapcsolatok teljes összekuszálódását példázza, és degenerált utódok születésével fenyeget.
A viszonyváltozatok, magatartástípusok értékeléséhez a szövegben található irodalmi utalások is támpontot szolgáltathatnak, Mroz˙ek ugyanis a klasszikus tragédiák jónéhány ismert mozzanatát emeli be groteszk művilágába. A mükénéi mondakört idézi fel - főképp Szophoklész tragédiáit - az apa korholása Artur szájából: "mellényzsebben csücsülő Agamemnón"; a Hamletet pl. Eugenia szavai Arturhoz "Mért nem vonulsz kolostorba?" A világirodalom hagyományai szerint a házasságtörés bűne gyilkosságot, a bosszú kötelességét, további bűnöket, bűnhődéseket stb. vonna maga után, sorsválságok és tragédiák végeláthatatlan sorozatát; itt viszont a szerető, a férj és a feleség békés egyetértésben együtt kártyázik. Poloniusra emlékezve Eugeniusz bácsi magatartása is mélyebben elemezhető. Artur ilyenformán Oresztész vagy Hamlet elkorcsosult leszármazottja. Ala butuska naivitása is árnyaltabban jelenik meg, ha összevetjük Elektra szenvedélyes igazságszeretetével és etikus tartásával, Ophelia megragadó tisztaságával. Egy másik szövegrészlet, a házassági ajánlatra adott válasz ("tőlem lehet így is, úgy is") századunk egyik klasszikusával, Camus Közönyével (Mersault figurájával) teremt párhuzamot.
Artur görcsös igyekezettel össze-összehoz tragikus szituációkat, de maga a tragikum mindig kicsorbul. Mroz˙ek műve a tragédia paródiája. A műfaj elavulásáról magáról a műben is szó esik. Artur "tragédiát akar", mert ez az egyetlen "nagyon erős forma", "a rendíthetetlen fogalmak világának legteljesebb kifejezése évszázadok óta" - de hova tűntek ezek a fogalmak az életből és az irodalomból? Slomil - ezúttal a szerző szócsöveként - kőbe véshető választ ad: "ma már csak bohózat lehetséges".
A dráma alapelemei vagy elcsökevényesedett formában vannak jelen, vagy teljesen hiányoznak - groteszk vagy abszurd minőséget eredményezve. Nincs nemes eszménytől vezérelt, tisztán látó és kivételes képességű hős, a végkifejletig ellenfél sem látszik a színpadon, és nincs katartikus hatás.
Az általános értékválságot, valamint az irodalmi műfaj ezt is tükröző gyökeres átalakulását a műfaji sajátosságok átminősülése is tükrözi. A tér, a színpadkép az I-II. felvonásban "káosz", ezt a harmadikban ugyan rendezett polgári miliő váltja fel, de Artur sikere csak időleges és látszólagos. A szerkezet csaknem teljesen lineáris, a csúcspontok ellenére nincs kibontakozás, az eseménysort mindössze néhány motívum tagolja három felvonásra. Artur három ízben, az egységek végén veszti el a fejét és kezd dühöngeni - harmadszor már a vesztére. A cselekménysor önmagába visszatérő kört alkot, amelynek végén az alaphelyzet változatát látjuk viszont a befejezésben azzal a különbséggel, hogy most már nem Artur, hanem Edek kezében van a hatalom.
A "revolver" háromszor jut szerephez: látjuk, hogy mire használja Slomil, mire Artur (Eugeniusz segédkezésével), és végül mire Edek. Groteszk hatást kelt a "ravatal" motívuma: Eugenia a darab elején "büntetésből" kerül fel rá, a zárórészben magától mászik fel oda. A "ravatal" az "örökkévalóság", azaz az idő jelképe is a színpadon. Az idő azonban szétfolyik, nem ad viszonyítási pontot a szereplőknek. Már a színpadi utasítás is hangsúlyozza: nem tudhatjuk, hogy "költözés előtt vagy után vagyunk".
Az első felvonás dialógusa szerint sem Eleonora, sem Slomil nem tudja a házasságkötésük dátumát, csak a nyíltszíni szeretkezésük botrányára emlékeznek, de a színhelyre már nem, és a partnerre sem biztosanÉ Senkinek és semminek nincs tartása, nincs karaktere, minden össze van torlódva: a tíz éve halott nagypapa ravatala, a huszonöt éves Artur gyerekkocsija, a negyven éve nem lovagoló Eugeniusz lovaglónadrágja látható egymás mellett a színpadon, "a múlt rekvizitumai", "családi kultúránk fölhalmozódott rétegei". Slomil teóriája forradalmiságot, de cinikus felelőtlenséget is tartalmaz: "utat törtünk a jövőnek", de hogy az milyen lehet, "az már nem reám tartozik"É Az idő, a tér egyaránt jellegtelen, megfoghatatlan, a cselekvéssor célját veszti, Artur törekvéseinek nincs kibontakozása - minden értelmetlenné, abszurddá válik.
A beszéd és a tett is. A kommunikációt tekintve átmenetet látunk az egymás melletti elbeszélés (Csehov műveinek sajátossága) és a teljes közlésképtelenség (pl. Ionesco: A kopasz énekesnő c. darabjának alapjelensége) között. Jellemző történés a nagy horderejű bejelentések komikumba fojtódása. (ARTUR: "Itt nem lehet lélegzeni, járni, élni!" ELEONORA: "Milyen szépen iszol, Edus!") A drámai tett helyét pedig a kártyázás tölti be (mindegy, hogy póker vagy bridzs), jellegzetes pótcselekvés, az idő múlatására. Artur eredménytelenül hadakozik ellene, de helyette ő sem tud valóban pozitív célt kitűzni: Eugeniusz bácsit az emlékiratok összeállítására noszogatja. Saját magát tekintve pedig feladatvállalása végképp nincs összhangban a képességeivel és
a lehetőségeivel. Mulatságos emberi gyarlóságai vannak, de abszolút (isteni) céllal kacérkodik: "újrateremtem magukat". Slomil szájából még torzabb a szintén groteszk bejelentés: "Adjátok ide az Istent, és én kísérletet csinálok belőle!" Az abszolútumnak ez a görcsös-nevetséges hajszolása juttatja el Arturt a tébolyig, Camus Caligulájára emlékeztetően. A kelet-európai dráma sajátossága, hogy az abszurd helyzetbe kerülő hős még megkísérli a cselekvést, annak értelmetlensége csak utólag válik nyilvánvalóvá (P. Müller Péter). Beckettnél például már eleve tétlenség és céltalan vegetáció uralkodik.
"Az abszurd ember egyetlen dolgot tud: mindent fölemészteni, s így önmagát is elemészteni" - írja Camus.
Mroz˙ek darabját Kerényi Grácia magyar nyelvű fordításában ismerhettük meg.

SEMPRUN A nagy utazás (1963)

Húszéves vagyok, még megengedhetem magamnak a fényűzést, hogy kiválasszam az életemből azt, amit vállalok, s azt, amit elhajítok. Húszéves vagyok, rengeteg mindent kitörölhetek az életemből. Tizenöt év múlva, amikor megírom ennek az utazásnak a történetét, nem tehetem már ezt. [É] A dolgoknak nemcsak a mi életünkben lesz súlyuk, súlyuk lesz önmagukban is. [É] De aminek legnagyobb súlya van életedben, az néhány ember, akit ismertél. A könyvek, a zene, az megint egészen más. Bármivel gazdagítanak is, csupán eszközök, hogy eljuss az emberekhez.

(RÉSZLET A MŰBŐL)

A spanyol származású, franciául alkotó, baloldali szellemiségű forradalmár-politikus író alapkönyve, első (és azóta túl nem szárnyalt) sikerregénye, A nagy utazás, antifasiszta önéletrajzi történet. A szerzőt (maquisard-ként) 1943-ban fogta el a Gestapo, így került a compiágne-i gyűjtőtáborba, majd a buchenwaldi koncentrációs táborba - műveinek állandó témája lett a háború, az ellenállás, a deportálás, a lágervilág.
A nagy utazást már 1945-ben írni kezdi, de tizenhat évet vár a megjelentetéssel. "Mindenképpen be kell fejeznem majd a könyvem, mert be kell fejezni, pedig tudom már, hogy fabatkát sem ér. Most még nem tudom elmondani ennek az utazásnak a történetét, várnom kell még, előbb el kell felejtenem az utazást, akkor talán el tudom majd mondani."
Bár az író nem akar emlékismételgető "hajdani frontharcossá" válni - "már látom, hogyan alakulnak a fiúk régi frontharcosokká. [É] én nem akarok [É] Nem vagyok régi frontharcos. én majdani frontharcos vagyok" -, de annyira megdöbbenti a csak jelennek-élés - "mert túlságosan könnyű semmit sem tudni", "vagy úgy tenni, mintha semmit sem tudna az ember" -, hogy végül mégis megírt könyvének ajánlásában a háború óta felnőtt új nemzedékhez fordul.
A történet alapján a mű keletkezésének kiváltó oka, indíttatása Gérard találkozása Asconában Sigriddel, a csak az adott pillanatnak élő német lánnyal, "aki semmit sem akar vállalni a múlt súlyából", "nem tudja, hogy a két kezdőbetű, a K. és a Z. hazájának koncentrációs táborait jelenti" - holott maga is "lehetne akár Haas doktor lánya is".
A regény a megírás pillanatából visszatekintő emlékezésfolyam: a többrétegűségnek, a folyamatok bonyolultságának érzékeltetésére Semprun - a szabad asszociációkon alapuló, motivikus szerkezetben - egyrészt tér- és idősíkváltásokból építkező technikát, másrészt a záró, (rövid) második fejezetben, éles fordulatként, nézőpontváltást alkalmaz.
A cselekmény négy fő idősíkon bontakozik ki. A középpont, az előtér, a compiágne-i gyűjtőből Buchenwaldba induló, jelenként átélt, négy napig tartó vonatút utolsó huszonnégy órájának története a leendő holttestekkel zsúfolt marhavagonban (adott a "végállomás", "az alagút vége": a megérkezés). Ebben a keretben a főhős korábbi élete is felidéződik: felvillan néhány jelenetben a hágai gyerekkor, a spanyol polgárháború, Gérard-Manuel menekülése Franciaországba, (filozófiai) tanulmányai - ez a második idősík igazolja, hogy a mindenkori jelen a múlt szükségszerű következménye; feledni nem, megérteni viszont csak a múlt helyes értékelésével lehet.
A harmadik szint az utazáshoz képest későbbi események előrevetítése a (váratlanul, kivételesen) egészségesen átvészelt két év után: a tábor kívülről, a francia misszió lányainak látogatása, megütközés bujkáló SS-ekkel, a hazatelepítési központ Eisenachban, pihenés az asconai tó partján. Erről (az utazáshoz képest) relatív jövő-szintről is előre- és hátramozgások történnek, csakúgy, mint a többi síkról ("két évvel később, Asconában, eszembe jutottÉ"; "még nem tudom, hogy meg fog halni", "befejezem majd a könyvem", "egyelőre nem mondom el", "te magad is halott leszel" stb.).
A negyedik szint, vagyis a megírás ideje pedig a főcselekmény jelenéhez képest jövőbeli, harmadik idősíkot is emlékként írhatja le - a múlt így mindig beépül a relatív jelenbe -; minden egységes múltként jelenhet meg a főcselekmény perspektivikus képeiben (út és visszaút, előzmények, felszabadulás, későbbi tapasztalatok), többszörös áttételekkel, szimultán technikával. Az állandó tér- és idősíkváltáshoz az indokot, a magyarázatot a lehető legszűkebb mozgástér (a százhúsz emberrel zsúfolt, lezárt vagon) keretében szabadon működő tudatmozgás, ill. a lidérces elcsigázottságban, teljes kimerültségben szubjektivizálódott, mérhetetlen idő adja ("hány nap telt el?", "századok múltak el azótaÉ"); a beszűkült teret ellenpontozza az időbeli tágítás, ezt pedig motiválja a helyzet, a fizikai és lelkiállapot. A gyorsuló ritmus, az egyre gyakoribb síkváltások is fokozzák a feszültséget.
A cím metaforikus: a konkrét utazáson kívül a kétszer tizenhat éves távlatban időutazás is: lélekben visszatérés a vonatútra, ill. annak keretéből a gyermek- és ifjúkorba.
A második fejezetben, a megérkezéskor, már a semuri fiú halála után harmadik személybe vált át az egyes szám első személyű előadásmód: Gérard társa pusztulásával elvesztette az összetartozás-érzést, fizikai szenvedése ugyanakkor már az öntudatlanságig fokozódott. ("A bajtársak halálával meghalunk mi is, és éppen ezzel tagadjuk, ezzel semmisítjük meg, bajtársunk halálát életünk értelmévé alakítjuk"; "Vége, vége az utazásnak, itt kell hagyni semuri bajtársamat. Azazhogy ő hagyott el - egészen egyedül maradtam. Lefektetem holttestét a vagon padlójára, mintha önnön elmúlt életemet helyezném oda, minden emléket, ami a hajdani világhoz kapcsol. Mindaz, amit a véget nem érő nappalokon és éjszakákon elmondtam neki, az Hortieux-fivérek története, az auxerre-i börtönélet, Michel meg Hans, a fiú, akit az othe-i erdőben fogtak el - mindaz, ami az életem volt, elenyészik, minthogy ő már nincs itt. A semuri fiú meghalt, s én egészen egyedül maradtam.")
Nemcsak az időkezelés idézi Proustot: a műben több közvetlen reminiszcencia is szerepel: Gérard hol a Swann cselekményét próbálja rekonstruálni a vagonban ("absztrakciós gyakorlatként"), hol azonosítja magát Marcellel; a kertajtó-csengő hangja ugyanúgy gyerekkori emlékeket idéz fel benne is; a híres madeleine-sütemény motívumra (és Proust képzettársításos előhívó módszerére) utal, persze ellenkező előjellel, a fekete kenyérszeletekkel, Asconában ("anyám [É] süteményt hozatott, amelynek kicsi, dundi formája mintha csak egy rovátkás kagylóhéjba lenne kisütve. S mindjárt, szinte gépiesen, fáradtan az egyhangú naptól s egy szomorú holnap távlatától, ajkamhoz emeltem egy kanál teát, amelybe előtte beáztattam egy darabka süteményt. De abban a pillanatban, amikor [É] odaért az ínyemhez, megremegtemÉ" /Proust: Az eltűnt idő nyomában I., Swann/; "Catherine asztalhoz hívta a társaságot. Oroszos vacsorát adott [É] gépiesen beleharaptam a fekete kenyérbe, s akkor a kissé savanyú, fekete kenyér íze, s az, ahogy lassan rágtam a ragacsos, fekete kenyeret, nyers erővel hívta életre a csodálatos perceket, amikorÉ", /Gérard/). Akárcsak Proustnál, Semprunnél is fontosak (és sokféle szerepűek) az álmok (Gérard vagonbeli zuhanás-rémálma közös a semuri fiúéval; Nijhoff hágai könyvkereskedése gyerekkori emléket idéz).
A "réteges idődimenziós" technika jól jellemzett típusok, jellemvariációk megrajzolását és folyamatos értékelését teszi lehetővé, és (a filozófiai megalapozottsághoz
is szükséges) példasort ad. Egyszerű lenne "visszaállítani" a kronológiát, de nem ez
a mű rendezőelve: a motivikus szerkezet, a látszólag csapongó gondolattársítások ismétlődő visszatérése, a párhuzamok és ellentétek rendszere, az állandó összehasonlítás lehetősége teszi érzékletessé a központi gondolatnak, a szabadságfogalomnak sokoldalú megvilágítását - "A mi történelmileg közös lényegünk, mindannyiunké, akiket 1943 folyamán letartóztattak, a szabadság" -, valamint az identitás és a hovatartozás, a választás, a determináltság, az önmegvalósítás lehetőségeinek problematikáját.
Az önkéntelenül felötlő emlékeket a helyzetek, reagálások, magatartások hasonlósága, vagy éppen ellentétessége hívja elő. A trieri elvadított kődobáló "kis náci" például egyrészt barátját, Hansot juttatja a főhős eszébe, másrészt annak a két fiatal francia partizánnak a (fiúéval épp ellentétes) magatartását, akik képtelenek kivégezni a sebesült SS-t, mert "nem azért harcoltak önként, tizenhét évesen, hogy kivégezzenek egy sebesültet". (és Gérard örül annak, "hogy a két fiatal partizán elkövette ezt az ostobaságot", mert ők "lágy és tiszta szívvel kerülnek ki a háborúból".)
Semprun "selejtez", "rendet csinál a világ dolgaiban"; önvizsgálattal kutatja, mi segítette az embertelenségek átvészelésében. Szelektálva emlékező homo moralis: élethelyzeteket, jellemeket, tetteket emel ki, és sorsok sokaságának felidézése után tisztázza a valódi értékeket.
A kiélezett szituációkban megmutatkozó magatartásformáik alapján csoportosítja és értékeli az embereket, mert "a táborban állattá lesz az ember, képes ellopni társa kenyerét, képes a sír felé taszítani a társát. De egyben legyőzhetetlen lénnyé is lesz
az ember a táborban, aki képes utolsó csikkjét, utolsó kenyérdarabját is megosztani, utolsó lélegzetét is, hogy segítsen bajtársán. Vagyis nem a táborban lesz legyőzhetetlen állattá az ember. Amikor odakerül, már akkor is az. Társadalmi természetében
már jelen van a lehetőség, öröktől fogva jelen. A tábor csupán végleges helyzeteket teremtÉ"
értékrendjének legalján a magukból, embervoltukból kivetkőzöttek, a kegyetlenség és az ostobaság képviselői, az ösztönösen vagy gépiesen cselekvők vannak - ilyen a ,los, los'-t üvöltöző, brutális, kegyetlenkedő SS-ek, a "letartóztatók" csoportja (köztük néhány kiemelt figurával, mint az "aranyfogas" Haas doktor, a Gestapo tartományi főnöke), és mindenféle más ,boche'-ok -, valamint az árulók, a gátlástalan önzők: Vacheron, aki ,köp' a fogságban; Ramaillet, aki csomagjai tartalmát éjjel, lopva eszi, hogy ne kelljen megosztania cellatársaival. Valójában ők az igazi foglyok, a "bebörtönzöttek" - menthetetlenek valamennyien.
A szabadságfogalom egyre pontosabb tisztázásához kulcsfigura a német börtönőr: alakjával kézzelfoghatóvá válik az idebent-odakint relativitása; "a rács két oldalán" állók, a "letartóztatók és letartóztatottak" szabadsága, választási és döntési lehetősége. ("Azért vagyok letartóztatva, mert szabad ember vagyok, mert szükségét éreztem, hogy éljek a szabadságommal, mert vállaltam ezt a szükségességet", Gérard.)
Nem lehetnek szabadok a passzív "elviselők", az értetlenül szenvedők sem. A vagonban elsőként elpusztuló öregember tanácstalan kérdése - "Hát értik ezt?" - mottóként ismétlődik; felidézi pl. a láger fertőtlenítőjében társalgó belga szenátor és miniszter teljes értetlenségét is; a múltat sem értőknek (szükségszerűen) felfoghatatlan a jelen borzalma.
Sokfélék a tudatosan, szabadon döntők, a választók, a sorsvállalók is. (Jellegzetes megjelenítésük a compiágne-i menet csoportképe: "és Gérard az ismeretlen férfitól kölcsönzött tekintetével megfigyelte, hogy a menetoszlop túlnyomó többsége fiatalokból áll, s hogy ezek a fiatalok, mint vastag cipőjükből, bőrzekéjükből vagy rövid, bélelt bundájukból, tüske szaggatta nadrágjukból megállapítható, maquisard-ok. Nem akármilyen szürke emberek, akiket egy városi razzia során véletlenül elfogtak, hanem harcos ellenállók. A menetoszlop tehát az erő benyomását keltette, mint nyitott könyvből, úgy lehetett kiolvasni belőle az emberi sorsok tömör és bonyolult igazságát, emberekét, akik szabadon vállalták az egyenlőtlen harcot [É] nem egy széthulló, megvert hadsereg, hanem győztesek serege menetelt az úton [É] s már az sem számított, hogy legtöbbjük győzelmes menetelése valószínűleg olyan sors felé vezet, mely nem lehet más, mint a halálÉ".)
A bajtársak változatos jellemek, a helyes döntés is sokféle, hiszen "a józan ész az a dolog, ami a legjobban oszlik meg az emberek között". Gérard mindig talál társat, "neki mindig segítenek": Hansszal és Michellel kötött barátsága után - a német zsidót, a francia ellenállót és a vörös spanyol fiút a történelmi események választják szét - Manuel-Gérard a börtönben az othe-i erdei sráccal kerül össze, a vagonban a semuri fiú van mellette, mert "Émindig akad valaki, aki a vállán tartja mindennek a súlyát, amikor már minden tarthatatlan, mindig akad egy hang, mely feltör a névtelen hangok tömegéből, s megmondja, hogy mit kell csinálni, utat mutatÉ".
Elpusztulnak a legjobb társak is (Hans, Iráne, a semuri fiú) - "elég nagy gyakorlatunk van a halálban" -; a kivégzések patetikus pillanatokat okoznak: René Hortieux-é ("aki a legteljesebben élt a lehetőséggel, hogy emelt fővel haljon meg"); a húszéves oroszé, akit "kötél általi halálra ítéltek", és ilyen jelenet a kutyákkal széttépetett lengyel zsidó gyerekek brutális elpusztításának drámai, tragikusan felemelő esete.
A főhős "reméli", hogy meghaltak annak a - saját gyerekei halálhírével mentegetőző - nőnek a fiai, aki a krematóriumot látta-nézhette a háború alatt ("gemütlich"-nek nevezett) szobájából; de azt kívánja, hogy a német börtönőr, aki, kiszolgáltatott szerepét felfogva, reménytelen helyzetében elindul a frontra, ússza meg a háborút. Mert "nincs egyenlő súlya a holttesteknek".
Gérard sorsa fő vonásokban egyezik Semprunével (életútjának állomásai: Spanyolország, Hága, Párizs, ellenállás, táborok). Helyesen ítélő, cselekvő, intellektuális forradalmár; fejlett etikai érzékkel rendelkező harcos humanista, aki "mást se tesz, mint ért, megért és megértet." A "németek ellen a németekért is harcolva" végül legyőzhetetlen lesz, még fizikailag is. Spanyol forradalmárként Franciaországban is idegen, ő már itt is táborokba kerül; kiszolgáltatottnak érezhetné magát, de önérzetes, kemény és hajthatatlan. Amikor visszatérése után nem kap a közigazgatási hivatalban hazatelepítési segélyt, mert "nemzeti alapon osztogatnak", levonja a következtetést: "Egy idegen országból egy másik idegen országba érkeztem. Azazhogy én vagyok idegen. Csaknem örülök neki, hogy egy csapásra visszaszereztem idegen voltomat, így meg tudom őrizni majd a kellő távolságot". Tudja, hogy az elviselhetetlenség csak bajtársiassággal élhető túl, ezért főleg az embereket hívja elő az emlékekkel. Egész életét meghatározzák a társak, a barátok (tragikus, hogy épp a vagonbeli utolsó napon értesül a Tabu-csoport pusztulásáról; a háború után nyomoznak is Michellel Hans Freiberg után). Szerinte a Vaugirard utcai zsidó nő maga is felelős kiúttalan, jövőtlen sorsáért, mert - miután megjárja a koncentrációs tábort is - úgy vélekedik, hogy "neki sohasem segített senki"; elutasító bezárkózásában ("befalazva magányának börtönébe") nem veszi észre maga körül a lehetőségeket - nem is emlékszik az őt elkalauzoló Gérard-ra. ("De ha elfelejtette, akkor csakugyan nem is találkoztunk".) önhibáján kívül kerül viszont megdöbbentően reménytelen, abszurd helyzetbe az a fiú, aki, miután saját apja adta fel a Gestapónak, nem árulja el "felsőbb kapcsolatát" - ez utóbbiról aztán megtudja, hogy áruló.
A semuri fiú, a vagonbeli társ az alaptörténet legfontosabb szereplője. A "tehetős parasztok fia" a kötelező munkaszolgálat helyett maquisard lett, büszkén vallja "hazafinak" magát. Gyakorlatias ("fogpépet" hoz, az ablakhoz áll, nem eszi meg a "sós moslékot"), "egyszerű világképű", de "helyes véleménye van az élet fontos kérdéseiről". (Felismeri a Moselle völgyét, de neki Trier neve nem jelent semmit, így nem értheti Gérard iróniáját.) Utolsó mondata - "Ne hagyj el, pajtás!" - az életbe- és a másik emberbe kapaszkodás kifejeződése, így a megérkezés (átvitten) a másik ember megtalálását is jelenti.
Semprun - akit kizárt a spanyol kommunista párt - politikai nézeteit az 1968-as események és a gulagok hírére megváltoztatta; későbbi műveivel "túllép" ezen a "modern realista" regényen - de megoldásai, szerkezete, stílusa, a megjelenített élethelyzetek és magatartásformák továbbra is népszerű olvasmánnyá teszik A nagy utazást.
A művet Réz Pál fordította.

GOLDING A legyek ura (1954)

Ahogy a realisztikus eszközökkel megformált szigettörténetet olvassuk, melyben minden a helyén van a szó robinsoni értelmében is - a szemüveggel való tűzgyújtástól a hajítógép megszerkesztéséig -, egyre erősebben érezzük, hogy az eseménysornak van egy mélyebb, jelképi szférája, mely arra figyelmeztet, hogy a modern polgári társadalom embertelen káoszából és küzdelmeiből az ember lesüllyedhet a ténylegesen vademberi állapotba.
(KRISTó NAGY ISTVáN)

Az ún. szigetregények sorát a világirodalomban Defoe Robinson Crusoe c. műve nyitotta meg. Gyerekhősök a XIX. század közepétől jelentkeznek világsikerű alkotásokban. A nevelési célzatú, romantikus kalandregényekben a felnőttektől elszakadt fiatalok fényes diadalt aratnak a civilizálatlan világon, az ősi, vad környezeten, a természeti erőkön. Lelkesítő példázatok ezek az alkotások a gyerekek helytállásáról, az emberi képességekről és lehetőségekről, a civilizáció kiterjedéséről és újjászületéséről (Ballantyne: Korallsziget, 1857; Stevenson: A kincses sziget, 1883; Jules Verne művei stb.).
A gyermekszereplős szigetregények témaköre többnyire azonos: milyen magatartás és kapcsolatrendszer alakul ki a gyermekcsoportban, milyen közösségek jönnek létre, milyen törvényekkel? Milyen eszközöket, de inkább tudást, tapasztalatot, beidegzéseket hoznak magukkal, melyekre támaszkodnak, melyeken lépnek túl? Milyen természeti-társadalmi jelenségekkel találják szemben magukat, hogyan sikerül rajtuk úrrá lenni? Milyen tudatformák vezérlik magatartásukat?
A századforduló körül, majd az első világháború megrázó élménye után új kérdéscsoport fogalmazódik meg az előzőek mellett: megmenthetik-e a válságba jutott modern kultúrát a legifjabb generációk, megvan-e a kicsikben a jövő záloga, avagy eleve az emberben rejlenek a barbár erők?
A legyek ura gyerekcsoportja (6-12 esztendős fiúké) is egy lakatlan szigetre kerül (amely "valami korallszirt a tengeren" - a fordítás Göncz árpád munkája). Néhány jelzésből megtudhatjuk, hogy körülöttük, a hátrahagyott felnőttvilágban a második világháború tombol. Az a repülőtér, ahonnan az ő gépük felszállt, kevéssel utóbb atomtámadás vagy más katasztrófa áldozata lett. A cselekmény során egy halott ejtőernyősre bukkannak a kisfiúk - rémítő látványa a gyermeki hiedelemvilág alakulásában is szerepet játszik. A mű végén, a legvégső pillanatban érkező megmentő felnőtt egyenruhában, revolverrel magasodik a földön fekvő Ralph fölé. Kérdése ("Remélem, senkit sem öltetek megÉ") sok élettapasztalatot sűrít. A háttérben egy matróz "a csónak tatján géppisztolyt tartott".
Milyen világot építhettek fel ezek a fiúk?
Az új környezetben a gyerekek eleinte magától értetődő természetességgel, neveltetésük nyomaként, a demokratikus rend alapjait igénylik és kezdik alakítani, beidegzésekkel és - a legérettebbek részéről - némi tudatossággal. Külön kasztot alkot a kórus, ők vasfegyelmet hoznak magukkal (még a rekkenő hőségben sem vetik le köpenyüket). A formálódó, öntevékeny közösségnek Ralph lesz a vezéralakja, a legidősebbek egyike, természetes vezető, jó kiállású, fizikailag is kiemelkedik, határozott és céltudatos egyéniség, kezdettől felelősséget érez és vállal az egész csoportért. Röfi gyakorlatiassága és szellemi érettsége az első időszakban aranyat ér, kövérsége azonban hamarosan a közös gúny céltáblájává teszi.
A demokratikus renddel szemben, ellenpólusként agresszív ösztönök lépnek fel, amelyekhez a talajt a hatalomvágy teremti; Jack Merridew korábban kórusvezető volt, és most alig viseli el a hegemónia elvesztését. ösztönei hamar jelentkeznek: "vérpezsdítő, őrjítő" izgalom keríti hatalmába, "a hús ígérete". Először még ő maga is megdöbbenve fedezi fel magában "a különös, ellenállhatatlan indulatot, mely arra késztette, hogy űzőbe vegyen valamit, és megölje." A brutalitás első kitöréseit még megfékezi, félretereli az erkölcsi önkontroll: "elképzelhetetlenül szörnyű dolog lett volna lesújtani a késsel [É], "a vér látványa" még egyelőre visszariaszt, az előkerülő kést a fiú ekkor még "belevágta egy fatörzsbe".
A harmadik meghatározó tényező a szorongás. A kicsikben - az otthon elvesztése miatt, a kiszolgáltatottság érzete következtében - "megnevezhetetlen ijedelmek" lépnek fel, eluralkodik a félelem, elsősorban éjszaka, alvás közben tör rájuk, álmukban "beszélnek és sikítoznak." Azt az erőt, amit az elhagyott otthonban mindig maguk fölött tudtak, most az alig néhány évvel idősebb nagyfiúk képtelenek pótolni. Nincs a biztonságot adó felettes tényező, amely a belső indulatokat, hangulatokat és érzelmeket kordában tartsa.
A születő demokrácia gyengesége, a növekvő agresszivitás és hatalomvágy, valamint a szorongás együttes következményeként anarchia üti fel a fejét, amelynek két szélső változata a céltalanság és a gátlások levetkőzése. A kicsik naphosszat a homokban játszanak, Roger és Maurice pedig átlépnek egy rendkívül jelentős határt: szétdúlják a homokvárat, Roger dobálni kezdi a kis Henryt. Az író, akinek elbeszélői alapmagatartása az egész műben a tárgyilagosság, most megszakítja az objektív közlésmódot, és értékelő, értelmező mondatokkal figyelmeztet: "A guggoló gyerek köré a szülők, az iskola, a rendőrök s a törvény erős védelmező kört vontak. Roger karját egy civilizáció fegyelmezte, amely mit sem tudott róla, s maga is már romokban hevert." A gát átszakadt, és csak idő kérdése, hogy mikor uralkodik el a nyílt erőszak. Az elvadulási folyamat később is Roger magatartásában jelentkezik a legélesebben; Jack alvezérévé züllik, és ő indítja útjára a végzetes szikladarabot, amely aztán halálra zúzza Röfit.
Az apróságok megmagyarázhatatlan rettegése konkrét célpontot keres magának, és a kis Phil úgy látja: "valami mozog a fák között, valami óriási". A fantáziája kígyónak láttatja a fákon élő kúszónövényeket (vagy talán az ejtőernyőt?). A mű kulcsmondata: "van itt valami szörny". A kiszolgáltatottság állapota, a szorongás érzete és a belülről is felszabaduló, kívülről is fenyegető agresszivitás ölt testet ebben a kollektív képzetben. A csoport tudatában egy valóságfölötti lény alakja körvonalazódik - bár a fiúk alig beszélnek róla -, amelyben vallás, animizmus, mágia és totemizmus elemei jelentkeznek.
A konfliktus (a demokratikus rend, valamint a vele szemben jelentkező erőszak, a hatalomvágy és a rendet belülről is megbontó félelmek ellentéte) hátterében szellemi-ideológiai motívumok is felbukkannak. A demokráciát belülről gyengítő erőnek bizonyul a nacionalizmus: "Elvégre is nem vagyunk vadak. Angolok vagyunk, az angol meg mindenben az első, tehát vigyáznunk kell arra, hogy csak helyes és jó dolgokat csináljunk" - hangzik el, nem véletlenül Jack szájából. A felelősségtudat is visszájára fordul, ha önhittséggel, nemzeti gőggel párosul. Röfi ezzel szemben a ráció, a gyakorlatiasság és a humánum szószólója. Gyerekes stílusban megjegyzi: "az élet ma tudományos". Testalkata és sorsa különccé, koraéretté tette, most is gyorsan átlátja, hogy nem játszhat vezérszerepet, de tanácsadóként Ralph jobbkeze marad. Kedves lenézéssel szól társairól: "mint a gyerekek". Olykor kevés szóval is a legmélyebbre mutat: "nincs mitől félni, [É] hacsak az emberektől nem." "Mi jobb: kifestett, ostoba vadakat játszani, vagy értelmesnek lenni, mint Ralph?" Azonnal fellépő idegenkedése Jacktől idővel beigazolódik, baljós előérzetté és rettegéssé súlyosbodik. A humánum képviselőjének nincs fegyvere a gátlástalanná váló erőszakkal szemben. Szemüvegétől megfosztva már a biztos haláltudatban él, brutális meggyilkolása a mű folyamatosan növekvő feszültségének tetőpontját jelenti.
A humánum és a demokrácia mártírjává válik Simon is. Kórustag, de külön utakon jár, érzékeny és fogékony a természeti szépségek iránt. Képzelete gazdag, "gyertyabimbókat" lát, "illatuk kifröccsent az éjszakába." Metaforikus szemléletmódja az egész regény stílusának kulcsa, azonos az íróéval (erről később még szólunk). Simont lenyűgözi a természet gazdagsága, a mélyen átélt élmény önkívületi állapotba juttatja. ő is alapvető tanulságokat fogalmaz meg: "lehet, hogy azért mégis él, itt egy állat [É], talán bennünk van".
A konfliktus a felelősségérzet, az értelem és az emberiesség, valamint az ösztönvilág, a vágyak nyers kiélése között fokozatosan éleződik. A gyerekek a törvényes rend kiépítése és a hazatérés lehetőségének állandó fenntartása irányába indulnak el (Jack akkor még egyedül marad anarchisztikus törekvéseivel), de aztán átbillen a mérleg nyelve az állat és az ember leigázása, a természet pusztítása, a hatalmaskodás oldalára. Ekkor már Ralph van egyedül - közvetlen és halálos fenyegetésben. A küzdelmet az billenti a vadászok oldalára, hogy a létfenntartáshoz elengedhetetlenül fontos az étel, a "hús". Az éhség parancsa ellenállhatatlan erőket szabadít fel. A csoport gyorsan kialakított munkamegosztása néhány napon belül felborul, az állatok elejtésének kényszere hozza magával a brutalitást. A civilizáció és a demokrácia szintjéről ezért indul el kivédhetetlenül egy elvadulási folyamat, amely a józan észt és a felelősségérzetet egyszerűen elsöpri. A cselekménysor így voltaképpen nem más, mint egyfajta visszafejlődési folyamat, a kultúra leépülése, a modern civilizációból a történelem előtti idők irányába.
A regény tárgyi világában többletjelentéssel bíró elemek egész sorával találkozunk. Maga a "sziget": a civilizálatlan természetet jelenti, a végtelen gazdagságot, ugyanakkor a próbatétel színhelyét és a bezártságot is. A "kagyló": az élő, ősidőktől létező természet jelképe, a bezártságnak is szimbóluma, de a szépségé és a tökéletességé is, csodálatos hangja mintha varázserővel bírna; mindezeken túl a gyerekek a közösségi élet eszközévé és szimbólumává választják. Az "állat" egyrészt célpont, maga az elejtendő vad, de ugyanakkor a félelem tárgyiasulása is, sőt fokozatosan totemisztikus képzetek kapcsolódnak hozzá. A "kunyhó" bensőséges létformát jelez - szemben a másik oldal "kő"-várával (az őskor megidézőjével). Hasonlóképpen gazdag többletjelentésekben a "szemüveg" motívuma, amely elsősorban a könyvkultúrára utal, rajta keresztül a kulturális hagyományok egészére, de pl. Röfi szemüvege segítségével jutnak a gyerekek az életfenntartáshoz elengedhetetlen "tűz"-höz is; ez is alapmotívum. Már az első órákban tűzvészt okoz a gondatlanság - egy apróság eltűnik -, és ez előrevetíti a tragikus végkifejletet. A tetőponton az indulatok elhatalmasodásának külső párhuzamaként az egész sziget lángba borul. A "füst" eleinte a hazatérési szándék,
a felelősségtudás jele - aztán a sziget teljes pusztulásáé. A "szemüveg" ellentéte a
vadak oldalán a "kifestett arc" (ijeszt, de főként a saját ijedtséget takarja, a személytelenségben a gyarlóságok is lepleződnek), valamint a "bicska", a "kés" és végül a kihegyezett bot, a "lándzsa". A "tenger" közrefog és óv, elválaszt a külvilágtól és magába fogadja az áldozatokat (Simont és Röfit, valamint az ejtőernyőst). A "törvény" kulcsszó (Ralph: "Nincs egyebünk, csak a törvényeink!" - Jack: "Fütyülök a törvényekre! Erősek vagyunkÉ vadászok vagyunk"). A szinonimák is jelentéstöbbletet hordoznak: Ralph "vezér" lesz a gyerekek élén, Jack "főnök".
A képsor nem csupán költőiséget kölcsönöz a műnek, hanem ez teremti meg a kapcsolatot ember és természet között, és így az egész regény belső, metaforikus vázát alkotja. A tárgyi elemek egy-egy szereplő jellemét is tükrözik és kifejezik. (Ilyen kölcsönös összefüggésben áll Ralph a kagylóval és az őrtűzzel, Jack a késsel és a kihegyezett bottal, Röfi a szemüveggel és a "malac"-cal, Simon a "pillangó"-val stb. - H.S. Babb megállapítása.)
Az elvadulás fokozatait a vadászének változatai is szemléltetik. Ez a szertartássorozat a mágikus látásmód eluralkodását, a racionalitás fokozatos eltűnését, a hordaszellem felülkerekedését is mutatja. Az első versváltozat elhangzásakor, amikor Robert játssza az állat szerepét, a vadászélmény elmondása mágikus rítussá fejlődik,
de a vészjósló pillanatoknak véget vet a mégiscsak felülemelkedő józanság. Később, Simon bekerítésekor a mágikus pszichózis már elbódítja az egyéni tudatot, csak a
hordatudat és az agresszív ösztönök működnek, a "vadászok" közül senki nem veszi észre, hogy egy társukat mészárolják le. Golding itt a csoport nézőpontjából szól: "Az állat a kör közepén térdeltÉ" A mágikus tudat mindent magába gyűjt és legyőz: a félelmet, a kísérteties időjárás rendkívüli élményét, a sötétséget, a tánc és ének extázisát stb. Pedig Simon kulcsfontosságú felismeréssel rohant le a társai közé a hegyről. A folyamat azonban ekkor már megfordíthatatlan. "Egy iszonyatos, személytelen hatalom" veszi át az uralmat a szigeten.
A szereplők motivációja aprólékos, a viselkedések és magatartások rugóit mindegyikük esetében megismerhetjük. A negatív jellemek kevésbé összetettek, a másik oldalon viszont egyértelműen pozitív hőst nem találunk. Az értékeket legtovább megtartó, hősiesen harcoló fiú Ralph sem hiba nélküli jellem. ő is gúnyolja (elárulja) Röfit, őbenne is jelentkeznek az agresszív ösztönök. Több alapvető felismerést másoktól vesz át, elsősorban Röfitől és Simontól. ők ketten a legérzékenyebbek, a legfogékonyabbak, de mindketten kevésbé életképes szereplők - betegek (Röfi asztmás, Simon epilepsziás). Sem a lelkiismeretes, előretekintő, határozott kiállás, sem a humánus magatartás, sem a lelki gazdagság, sem a pozitív tényezők egymást segítő összefogása nem képes megállítani a civilizáció válságát. A legyek ura érezhetően magán viseli az alig egy évtizeddel korábban véget ért világháború okozta döbbenetet. A megmenekülés ebben a regényben csak "deus ex machina" jellegű megoldással lehetséges, a mű végső kicsengése pesszimisztikus, felkavaró, keserű.
Golding könyve "nagy művészi fegyelemmel rendezett, világos felépítésű" alkotás (Trócsányi Miklós). áttetsző cselekménye, művilága mögött allegorikus-szimbolikus utalások, keresztény és mitológiai vonatkozások sora húzódik. A címadó "legyek ura" kifejezés a héber "Belzebub" név fordítása, az ördög bibliai nevéé. Az emberi-
ség története a rossz szellem hatalomra jutásával fenyeget, győzhet az elátkozottság, a bűn, a testvérgyilkosság.
William Golding (1911-1993) Nobel-díjas angol író többi regényében is az ösztönvilág és az intellektus konfliktusát tárja fel, egyén és közösség kapcsolatrendszerét elemzi, különleges szituációba került hősök viszontagságai kapcsán
 
Copyright © 2007- Érettségi vizsga tételek gyűjteménye. Designed by OddThemes | Distributed By Gooyaabi Templates