Két személyről akkor mondhatjuk el, hogy kapcsolatot létesítettek ha megvan a lehetősége annak, hogy egymás viselkedését (cselekedeteit) befolyásolni tudják. Ezt a kölcsönös egymásra hatást interakciónak nev. Az interakció minden társas kapcsolat nélkülözhetetlen feltétele, olyan folyamat, amelyet közösen egyeztetett jelentések szabályoznak. A cél végül is kapcsolat ésszerű, haszon alakítása. Ahhoz, hogy az interakció sikeres legyen, rendelkeznünk kell a viselkedés pontos észlelésének, értelmezésének a képességével, ismernünk kell a társas élet szabályszerűségeit és nem utolsósorban jó kell kommunikálnunk. A korai ún. felderítő jellegű interakciónak fontos szerepük van a kapcsolat további alakulásában. A szituáció ugyanis, amelyben az első érintkezés létrejön, bizonyos viselkedéséi mintáknak kedvez, másokat viszont eleve kizárhat. Az interakció rendkívül szelektív folyamat, mint az azt megvalósító személyek, mind pedig annak tárgya szempontjából. Az interakciók az egyénre nézve különféle következményekkel járnak. Bizonyos kapcsolatok jobban, mások kevésbé elégítik ki az egyént. A legtöbb hétköznapi interakciók szabályosan visszatérő epizódok keretében zajlik. Az epizódok milyenségét a helyszín és a partnere közötti kapcsolat jellege határozza meg.
Az interakció eszközei
A partnerek kölcsönös egymásra hatása döntően a kommunikáció, az ún. társas készségek alkalmazása, valamint együttműködés révén valósul meg.
1, - Kommunikációnak mint interakciós eszköznek két alapvető funkciója van: a, kontroll megoszlása és a kapcsolatra jellemző b, affiliációs üzenetek szintje.
A, a kontroll mindazon megszólításoknak a konstellációja, amelyeket az emberek egy-mással szemben alkalmaznak a kontrollt sok különálló viselkedési elemből építjük fel pl. többet vagy kevesebbet beszélünk, többet kérdezünk.
B, affiliáció a másokkal való baráti kapcsolat, együttműködés igényét, vagyis a társas szükségletet jelenti. Az affiliációt a fizikai közelséggel, a szemkontaktussal, az érintéssel, a nyitott testhelyzettel fejezzük ki. Az affiliációnak olyan szintre kell eljutnia, hogy az a felek számára megelégedettséget jelentsen.
2, - A társas készségek, más néven: taktikai viselkedés módok, azoknak a reagálás módoknak, spontán és tudatos megnyilvánulásoknak a gyűjtőneve, amelyekkel kapcsolatainkat (partnerünkkel való érintkezésünket) szabályozzuk, illetve, amelyekkel partnerünkre (és a kommunikációs folyamatra) befolyásoló hatást gyakorolunk. Alapjukat a megfelelően összehangolt verbális és nem verbális jelzések képzik. Valamennyi taktikai viselkedésmódunk a szociális tanulás eredménye. Aki a társas érintkezésben, a kommunikálásban ezeket szakértelemmel és megfelelő hatékonysággal tudja alkalmazni, azt interperszonálisan kompetensnek nev. A társas aktusban ezt követően hosszabb-rövidebb „közös problémamegoldás” következik. A felek megpróbálják a kapcsolatot úgy fenntartani, hogy az mindkettőjük számára kielégítő legyen. A választásban azonban korlátozó tényezőként hat a másik fél hasonló törekvése. Az egyik fél a másikat azzal is igyekszik „magához kötni”, hogy mindenben igazat ad neki és kívánsága szerint cselekszik. Ezzel a magatartással azonban átengedi a döntést a tekintetben, hogy milyen legyen kapcsolatuk jellege.
A nemverbális jelzések intenzívebb hatásúak mint a szavak. Aki tényleges befolyást akar gyakorolni a másikra, annak mindenképpen irányítania kell a kapcsolatot, a kommunikációt még úgy is, hogy az nem mindenben tartozik a partner tetszésével. Hogy ez a körülmény ne okozzon zavart, a dominanciára törekvő félnek az irányítás fenntartása mellett megnyerőnek kell maradnia. Ez elérhető közvetett módon (finom, rábeszélő eszközök) és direkt módon is (jutalmazási eszköz alkalmazásával). A társas készségek szinkrónba hozását magunk az általános udvariassági szabályok is segíthetik.
3, - Az együttműködés a kölcsönösség 3 kulcskérdésének: a bizalomnak, az összehangoltságnak és az alkudozásnak az együttes megoldottságát feltételezi az együttműködés mindig a kölcsönös igyekezet eredményeként valósulhat csak meg. A feleknek tehát mindenekelőtt bíznunk kell egymásban. A fejlett társadalmakban az egymás iránt megnyilvánuló bizalom szinte már társadalmi norma. Ahol ugyanis a bizalom nem funkciónál, ott a gyanakvás lesz úrrá, az egyes emberek kapcsolatában és együttműködésében is komoly zavarokat idézhet elő.
Interakciós függőségek
Az interakció lényeges formai sajátossága a résztvevők között kialakuló függőség. Edward Jons szerint 4 féle függőségi viszony alakulhat ki az interaktív kapcsolatokban: 1, - az álfüggőség, 2, - az aszimmetrikus függőség, 3, - a reaktív függőség, 4, - kölcsönös függőség.
1, - Álfüggőségről akkor beszélhetünk, amikor a személyes elemek a háttérbe szorulnak és a partnerek viselkedését konkrét külső előírások határozzák meg.
2, - Aszimmetrikus függőség esetén az egyik fél kiszolgáltatott, azaz csak arra van lehetősége, hogy a kezdeményező fél viselkedésére, megnyilvánulásaira reagáljon, viselkedése tehát kikényszeríttet engedelmesség.
3, - A reaktív függőségi viszony jellemzője, hogy a partnerek egymás viselkedésének a figyelembevételével kénytelenek megnyilatkozni, mivel reagálás módjukat a helyzet kényszere szabja meg.
4, - Kölcsönös függőségi viszony a felek viselkedését az összehangoltság jellemzi. Ezért ezt a függőségi viszonyt teljes interakciónak is nevezik. A kölcsönösség érdekében a felek az interakció kezdetén igyekeznek felderíteni egymás szabályképzeteit, és sajátos alapfolyamatban megállapodásra jutni egymással.
Önfeltárulkozás az interakcióban
Az önfeltárulkozásnak különösen a kapcsolat alakulásának harmadik fázisában (a kölcsönösség szintjén) van igazán jelentősége. A fokozatosság azonban itt sem elhanyagolható követelmény. Nem ajánlatos ugyanis „idő előtt” feltárnunk személyiségünk valamennyi lényeges oldalát, hiszen ez esetben érdektelenné válhatunk, sőt egyenesen kiszolgáltatottá is.
Az interakció eszközei
A partnerek kölcsönös egymásra hatása döntően a kommunikáció, az ún. társas készségek alkalmazása, valamint együttműködés révén valósul meg.
1, - Kommunikációnak mint interakciós eszköznek két alapvető funkciója van: a, kontroll megoszlása és a kapcsolatra jellemző b, affiliációs üzenetek szintje.
A, a kontroll mindazon megszólításoknak a konstellációja, amelyeket az emberek egy-mással szemben alkalmaznak a kontrollt sok különálló viselkedési elemből építjük fel pl. többet vagy kevesebbet beszélünk, többet kérdezünk.
B, affiliáció a másokkal való baráti kapcsolat, együttműködés igényét, vagyis a társas szükségletet jelenti. Az affiliációt a fizikai közelséggel, a szemkontaktussal, az érintéssel, a nyitott testhelyzettel fejezzük ki. Az affiliációnak olyan szintre kell eljutnia, hogy az a felek számára megelégedettséget jelentsen.
2, - A társas készségek, más néven: taktikai viselkedés módok, azoknak a reagálás módoknak, spontán és tudatos megnyilvánulásoknak a gyűjtőneve, amelyekkel kapcsolatainkat (partnerünkkel való érintkezésünket) szabályozzuk, illetve, amelyekkel partnerünkre (és a kommunikációs folyamatra) befolyásoló hatást gyakorolunk. Alapjukat a megfelelően összehangolt verbális és nem verbális jelzések képzik. Valamennyi taktikai viselkedésmódunk a szociális tanulás eredménye. Aki a társas érintkezésben, a kommunikálásban ezeket szakértelemmel és megfelelő hatékonysággal tudja alkalmazni, azt interperszonálisan kompetensnek nev. A társas aktusban ezt követően hosszabb-rövidebb „közös problémamegoldás” következik. A felek megpróbálják a kapcsolatot úgy fenntartani, hogy az mindkettőjük számára kielégítő legyen. A választásban azonban korlátozó tényezőként hat a másik fél hasonló törekvése. Az egyik fél a másikat azzal is igyekszik „magához kötni”, hogy mindenben igazat ad neki és kívánsága szerint cselekszik. Ezzel a magatartással azonban átengedi a döntést a tekintetben, hogy milyen legyen kapcsolatuk jellege.
A nemverbális jelzések intenzívebb hatásúak mint a szavak. Aki tényleges befolyást akar gyakorolni a másikra, annak mindenképpen irányítania kell a kapcsolatot, a kommunikációt még úgy is, hogy az nem mindenben tartozik a partner tetszésével. Hogy ez a körülmény ne okozzon zavart, a dominanciára törekvő félnek az irányítás fenntartása mellett megnyerőnek kell maradnia. Ez elérhető közvetett módon (finom, rábeszélő eszközök) és direkt módon is (jutalmazási eszköz alkalmazásával). A társas készségek szinkrónba hozását magunk az általános udvariassági szabályok is segíthetik.
3, - Az együttműködés a kölcsönösség 3 kulcskérdésének: a bizalomnak, az összehangoltságnak és az alkudozásnak az együttes megoldottságát feltételezi az együttműködés mindig a kölcsönös igyekezet eredményeként valósulhat csak meg. A feleknek tehát mindenekelőtt bíznunk kell egymásban. A fejlett társadalmakban az egymás iránt megnyilvánuló bizalom szinte már társadalmi norma. Ahol ugyanis a bizalom nem funkciónál, ott a gyanakvás lesz úrrá, az egyes emberek kapcsolatában és együttműködésében is komoly zavarokat idézhet elő.
Interakciós függőségek
Az interakció lényeges formai sajátossága a résztvevők között kialakuló függőség. Edward Jons szerint 4 féle függőségi viszony alakulhat ki az interaktív kapcsolatokban: 1, - az álfüggőség, 2, - az aszimmetrikus függőség, 3, - a reaktív függőség, 4, - kölcsönös függőség.
1, - Álfüggőségről akkor beszélhetünk, amikor a személyes elemek a háttérbe szorulnak és a partnerek viselkedését konkrét külső előírások határozzák meg.
2, - Aszimmetrikus függőség esetén az egyik fél kiszolgáltatott, azaz csak arra van lehetősége, hogy a kezdeményező fél viselkedésére, megnyilvánulásaira reagáljon, viselkedése tehát kikényszeríttet engedelmesség.
3, - A reaktív függőségi viszony jellemzője, hogy a partnerek egymás viselkedésének a figyelembevételével kénytelenek megnyilatkozni, mivel reagálás módjukat a helyzet kényszere szabja meg.
4, - Kölcsönös függőségi viszony a felek viselkedését az összehangoltság jellemzi. Ezért ezt a függőségi viszonyt teljes interakciónak is nevezik. A kölcsönösség érdekében a felek az interakció kezdetén igyekeznek felderíteni egymás szabályképzeteit, és sajátos alapfolyamatban megállapodásra jutni egymással.
Önfeltárulkozás az interakcióban
Az önfeltárulkozásnak különösen a kapcsolat alakulásának harmadik fázisában (a kölcsönösség szintjén) van igazán jelentősége. A fokozatosság azonban itt sem elhanyagolható követelmény. Nem ajánlatos ugyanis „idő előtt” feltárnunk személyiségünk valamennyi lényeges oldalát, hiszen ez esetben érdektelenné válhatunk, sőt egyenesen kiszolgáltatottá is.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése