Friss tételek

A szubjektum megjelenése az értelmiség fogalmának kifejtése közben

Az emberiség történelmének kezdetétől egészen napjainkig léteztek, léteznek és mindig létezni fognak kiemelkedő szellemi képességű egyének. Az értelmiség fogalma mégis viszonylag új keletű, szociológiai megjelölésként csak a XIX.-ik század második felében vált használatossá. Az értelmiségnek nincs egyértelmű meghatározása, számos, egymásnak ellentmondó értelmiségelmélet létezik. Jan Szczepan’sky megkísérelte ezeket a teóriákat meghatározott közös jellemzők alapján tipologizálni. Elméleti álláspontja világosan rajzolódik ki Az értelmiség funkciói a modern társadalmakban című tanulmányában.

Hogy kit nevezünk értelmiségnek, azt az adott kor társadalmi viszonyai döntik el. Az őskor kezdeti szakaszában a primitív kőszerszámok és a gyűjtögető életmód nem tette lehetővé jelentős termékfelesleg felhalmozását, s ily módon nem is alakulhattak ki olyan rétegek, amelyek a szellemi termelés specialistáiként csak az ideológiák magyarázatával tölthették volna az idejüket.

A neolit forradalmat követően kezdetét vette a munkafolyamatok differenciálódása. Már kevés volt a gyűjtögetés és a vadászat, meg kellett figyelni hogyan szaporodnak az állatok, és a növények termesztése is módszeres megfigyelésre kötelezte az embert. A földműveléssel együtt meghonosodott új kultúrák A.Neuburger kimutatása szerint „matematikai és mechanikai fogalmak kialakításához vezettek”.

Kr.e. 6000-3000-ig a Nílus és a Gangesz közötti félsivatagos övezetben zajlott a második neolit forradalom, az úgynevezett „városforradalom” mely a fizikai és szellemi munka elkülönüléséhez vezetett.

Az ókorhoz közeledve egyre inkább szükségessé vált az írás, számítások és mértékek ismerete. Ettől a kortól kezdve merült fel igazán igény arra, hogy egyes emberek az élet különböző területein az átlagosnál jóval nagyobb tudást és tapasztalatot halmozzanak fel.

Az ókori kelet története e téma szempontjából különösen fontos. Ebben a térségben találkozhatunk az államiság első történelmi alakzataival, kincstárral, központi ügyintézéssel. Mindezzel összefüggésben előrehalad olyan réteg, sőt rétegek színrelépése, amelyek elsődleges, később kizárólagos feladata a jelek és szimbólumok értelmezése, továbbadása.

A sumér birodalomból származó régészeti leletek között agyagtáblákra vésett templomtervek találhatóak. Egyes feliratok tanulmánya szerint a sumérok úgy vélték: „az efféle tervrajzokat maguk az istenek alkotják, és álmukban adják a halandók tudomására. Az igazi építészek azonban maguk a papok voltak.”

A feliraton található állítás nem meglepő, hiszen még több ezer év távlatából is felfoghatatlannak tűnik, hogyan voltak képesek a rendelkezésre álló csekély számú segédeszközzel ilyen mérnöki pontossággal és specialitással
tervezni és építeni.

A sumér kultúránál még megdöbbentőbb és titokzatosabb az egyiptomi birodalom története. A piramisépítések nemcsak mérnöki tökéletességet tükröznek, de világosan mutatják, hogy e kor tudósai pontos csillagászati ismeretekkel rendelkeztek. Ezen kívül Egyiptomban fontos szerepet töltöttek be a papok és a hivatalnokok is. Mai gondolkodással mindenkép az értelmiségiek közé sorolnánk őket. Hogy miért csak mai gondolkodással? Mert hiába gazdag a sumér, az óegyiptomi, a kínai, és különösen a görög-római társadalmak története széles látókörű írástudókban, jeles alkotókban, őket a saját korukban nem tekintették értelmiségeknek: költők, filozófusok, papok, írnokok voltak nem pedig „entellektüelek”.

A kínai irodalmat tanulmányozva érdekes paradoxont vehettünk észre: Lao-ce arisztokratikusan kifinomult stílusú dialektikai fordulatokban gazdag írásában nem a tudás, hanem a tudatlanság glorifikálódik: „A régi időkben azok, akik tudták hogyan kell gyakorolni a taot, nem arra törekedtek, hogy felvilágosítsák a népet, hanem arra hogy (ismét) ostobává tegyék. A népet akkor nehéz kormányozni, ha sokat tud.” Az ilyen jellegű kormányzási elv visszafogta az értelmiség rétegének gyarapodását.

Az értelmiség történelmének tárgyalása során elkerülhetetlen az ókori görög poliszok említése. Az ókori Hellász poliszai a kultúra, művészet és tudomány bölcsői. A témához kapcsolva a görög történelemből a filozófiai iskolákat emelném ki és fejteném ki részletesebben. Ezek közül az egyik leghíresebb a milétoszi iskola volt, melynek kiváló tagja Thalész (Kr.e. 624-547). Thalész nevéhez nem csak tétele fűződik, ő terjesztette el a geometriát Görögországban, egyetlen bot és annak árnyéka segítségével képes volt meghatározni a piramis magasságát, valamint megjósolta a Kr.e. 585 május 28-i napfogyatkozást. Milétoszt a perzsák Kr.e. 494-ben lerombolják, a szellemi élet új központja Epheszosz lett. Itt tevékenykedett többek között Herakleitosz (Kr.e. 530-470) is, pante rhei elmélet megalkotója, kinek szállóigéjévé vált mondatát máig gyakran idézzük:
„Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba!”

Kr.e. V-ik században jelent meg az a tomista filozófia, ennek egyik jeles képviselője Anaxagoros (Kr.e. 500-428). Bár az ő neve kevésbé ismert a laikusok számára, mint a Thalész, ő is hasonlóan zseniális elme volt: ő magyarázta először helyesen a nap-és a holdfogyatkozások okát.

Szintén ennek a filozófiai irányzatnak volt jeles képviselője Demokritosz
(Kr.e. 460-370). Felfedezte, hogy a kúp és a gúla térfogata egyharmada az ugyanolyan alapú magasságú henger, illetve hasáb térfogatának, valamint az ő nevéhez fűződik a mechanikus materializmus elméletének megalkotása is.

Szokratész alakja nem csak filozófiatörténeti oldalról fontos, elengedhetetlen, hogy épp az ő nevét ne említsem meg egy, az értelmiség történetét tárgyaló fogalmazásban. Szokratész kiinduló módszere az irónia, a nem tudás tettetése volt. Módszere a dialektikus és induktív „Kérdve kifejtő módszer”. Ellenfelei el akarták űzni istengyalázás és az ifjúság félrevezetésének vádjával. Életével és halálával is példát mutatott. Elfogadta az ítéletet, nem volt hajlandó menekülni. Egyik legkiválóbb tanítványa Platón (Kr.e. 427-347) írt nagyszerű művet Szokratész védőbeszéde címmel.

A görög városállamok még rengeteg kitűnő filozófust adtak a világtörténelemnek, mint például Szolon, Arisztotelész és még sorolhatnám a kitűnő matematikusokat, írókat, költőket. A felsorolás teljessége nélkül is egy dolog biztos: ezek az emberek mindenképpen az értelmiségekhez tartoznak.

A középkorhoz közeledve az értelmiségi rétegek helyzetét a katolikus egyház létrejötte nehezebbé tette. A tudás, mint eretnekség jelent meg nem egy esetben. A helyzet csak romlott a reformáció megjelenésével. Máglyás kivégzések, kínvallatások és az index, vagyis a tiltott könyvek jegyzéke jellemezték a korszakot. Szinte minden megjelent könyvet betiltottak, nagyszerű tudósokat ítéltek el és nemritkán ki is végezték őket. Giordano Burnót 1600-ban panteisztikus világszemlélete miatt máglyán megégették.

Galileó Galilei (1564-1642) szintén a középkor zseniális alakja. Felfedezését természetesen eretnekségnek nyilvánították, de a katolikus egyház –kissé ugyan megkésve- 1992-ben beismerte tévedését (II. János Pál pápa) „Eppur si muove”-és mégis mozog…

Az egyház visszafogó szerepét ellensúlyozta az, hogy a középkorban szinte a világ minden országában alapítottak egyetemeket, melyek hozzájárultak a tudás magas fokú terjesztéséhez, és ez által az értelmiségi rétegek gyarapodásához. Magyarország első egyetemét 1367-ben alapították Pécsett.

Az értelmiség önálló rétegként való önmeghatározása először Poroszországban jelent meg. Még láthatóbban rajzolódik ki ez a tendencia Oroszországban, valamint azokban a kelet-európai országokban, ahol a polgári forradalmak megkésettsége gyarmati elnyomással párosult. A gazdasági és politikai fejlődés sűrűsödő ellentmondásai és a nyugat-európai országok távlatokat nyitó szellemi és társadalmi fejlődése magyarázza ezekben az országokban a rendekből kiváló értelmiségi társaságok és csoportosulások szerveződését. A despotikus rendszerek elfojtották és üldözték ezeket a mozgalmakat. Sokan illegalittásba szorultak, titkos társaságokban folytatták munkájukat. E folyamatok magyarázzák, hogy Oroszországban a múlt század negyvenes éveitől kezdődően az inteligencia szó a különálló, lázadó értelmiségi csoportok jelölésére szolgált, és hogy Lengyelországban és Magyarországon e tartalmak a nemzeti küldetés tudatával színeződtek át.

Az értelmiség elkülönültségét, önállóságát hirdető eszmeáramlatok a nyugat- -európai országokban a századfordulón válna a társadalom szellemi életének fontos jellemzőjévé. Az Októberi Forradalmat követően a kérdés még hangsúlyosabbá válik: az értelmiség szociológiai jellemzőinek és társadalmi szerepének megítélése az ideológiai konfrontáció, a társadalmi hegemóniáért folytatott harc fontos tényezője.

Az értelmiség szakmai összetétele függ attól, hogy az adott termelési és politikai szerkezet hatékony működése milyen értelmiségi funkciókat állít előtérbe. Vagy más szóval: az uralkodó osztály hegemóniájának érvényre juttatása milyen értelmiségi hivatalcsoportok kifejlesztését vagy megerősítését feltételezi.

Független attól, hogy az adott korban írnokoknak, papoknak, költőknek, filozófusoknak vagy államférfiaknak nevezték őket, egy dolog biztos az értelmiség különböző csoportjai minden korban hozzájárultak a haladáshoz, történelmük pozitív irányban való előremozdításához.

Share this:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2007- Érettségi vizsga tételek gyűjteménye. Designed by OddThemes | Distributed By Gooyaabi Templates