Friss tételek

Nemes Nagy Ágnes (Magyar lira 20)

Nemes Nagy ágnes (1922-1991) lírájában az intellektusnak, az értelemnek különleges szerepe van. Vágy a tiszta ismeretre és az ismeret hiánytalanul teljes kifejezésére: ez a hajtóereje költészetének. Versei azonban nem a gondolati tartalmakat, hanem a gondolkodás szenvedélyét közvetítik.

Elsô kötete, a Kettôs világban (1946) már címében is sejteti a pálya késôbbi alakulását. A versek kettôs világba vezetnek: egymással szemben áll és egymást tükrözi a közeli és a távoli, a véges és a végtelen, a lenti és a fenti, az érzéki és az érzékfeletti, a földi és az égi világ. A költô a világot látomás értékű látványok színterének tekinti, ahol a dolgokban a dolgok eszméjét, lényegét szemlélheti.

A tíz év termését begyűjtô Napforduló c. kötetben (1967) találta meg igazán az egyéniségére szabott, egyéni közlésmódot. A tárgyak új művészi funkciót kapnak a versekben, a költô valahogy belűlrôl, a tárgyak lelke felôl törekszik az érthetetlen világ megértésére. Átvilágítja a tárgyakat, a lényegükig hatol, szinte azonosul velük: " Fent, fent a tömbök. Déli fényben állnak. / Az én szívemben boldogok a tárgyak" (A tárgyak). Úgy idéz elénk tárgyakat, jelenségeket - olyan megszervezettségben, történésben vagy szituációban -, hogy azok alanyi jelentést kapnak. A kötet verseinek legtöbbször nincs a hagyományos értelemben vett témájuk, nem egy, hanem több élménybôl táplálkoznak. Ezt a szintetikus, összetett élményt adó jelleget úgy éri el a költemény, hogy a szerzô a dolgokat bonyolult kapcsolódásokon keresztül kűlönféle élményekkel, képze- tekkel, hangulatokkal érintkezve jeleníti meg érzékletesen képekben, s a látványokat, látomásokat a legkülönfélébb, általában igen távoli képzetkörök elemeibôl rakja össze. Szemléletében az egész világ egyetlen, egységes, élô organizmus, nem válik kűlön élettelen tárgy és eleven tett, a költô is egynek tudja magát az egyetemességgel.(Között,1962.)

Share this:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2007- Érettségi vizsga tételek gyűjteménye. Designed by OddThemes | Distributed By Gooyaabi Templates