Lator László (1927-) ha nem volt is az Újhold közvetlen munkatársa, költészetére az a szikár, fegyelmezett, mégis feszült formálás a legjellemzôbb, mely e kör lírikusait is jellemzi. Hosszú idôn át műfordítóként ismerték, s csak 1969-ben jelent meg Sárangyal, majd Az egyetlen lehetôség (1976) és Fellobban, elhomályosul (1986) c. kötete. Költeményeiben a mindennapi látványt a létezés drámaiságát összegzô szimbólummá tudja fejleszteni. Nyelve választékos, emelkedett, minden köznapi esetlegességtôl megtisztított, lecsupaszítva felfokozott nyelv.
Költészetében a körülötte áradó roppant anyagi világ,a mindenség rejtett áramainak tárgyiasítására törekszik. Ennek az áramlásnak nemcsak a felemelô, sugaras sodrását érezte, hanem az egész létküzdelem görcsös, szilaj, veszedelmes tartalmait, örvényeit is. Világa ellentétekben felfogott világ: szerves és szervetlen, kô és hús sivatag és éden. Az utóbbi az újszülött korábbi "vak paradicsoma" az anyaméhben, máskor az ifjúság tája, megint másszor a váratlan, kegyelemteljes ráébredés a létezés teljességére. Ide kapcsolódik a héj, a burok és a velük rokon képzetek (Kagylóba, héjba,1947-49).
Fa a sziklafalon c. verse (1956-67) a létezés drámaiságát képes éreztetni, azt, hogy az "üdvözült gyönyör s az iszonyat" közös tartalmai a létnek. A fa "mondhatatlan szépsége-árva-sága" a kivetettség közepette kiküzdött szépség értelmét hangsúlyozza. A látványt élesrajzú tárgyiassággal állítja elénk, de a rajzos elemeket expresszív élettel telíti, érezteti a látvány kiváltotta döbbenetet.
Költészetében a körülötte áradó roppant anyagi világ,a mindenség rejtett áramainak tárgyiasítására törekszik. Ennek az áramlásnak nemcsak a felemelô, sugaras sodrását érezte, hanem az egész létküzdelem görcsös, szilaj, veszedelmes tartalmait, örvényeit is. Világa ellentétekben felfogott világ: szerves és szervetlen, kô és hús sivatag és éden. Az utóbbi az újszülött korábbi "vak paradicsoma" az anyaméhben, máskor az ifjúság tája, megint másszor a váratlan, kegyelemteljes ráébredés a létezés teljességére. Ide kapcsolódik a héj, a burok és a velük rokon képzetek (Kagylóba, héjba,1947-49).
Fa a sziklafalon c. verse (1956-67) a létezés drámaiságát képes éreztetni, azt, hogy az "üdvözült gyönyör s az iszonyat" közös tartalmai a létnek. A fa "mondhatatlan szépsége-árva-sága" a kivetettség közepette kiküzdött szépség értelmét hangsúlyozza. A látványt élesrajzú tárgyiassággal állítja elénk, de a rajzos elemeket expresszív élettel telíti, érezteti a látvány kiváltotta döbbenetet.
Megjegyzés küldése