A felvilágosodás, mint egyetemes nemzetközi eszmerendszer Európa országaiban eléggé változatos képet mutat. Ennek oka, hogy más és más volt mindenütt a történelmi társadalmi helyzet.
A magyar felvilágosodás egyik legnagyobb alakja Csokonai Vitéz Mihály.
1773. november 17-én született Debrecenben. Apja borbélysebész, anyja egy szabómester lánya. Családjában élt a nemességhez tartozás tudata, jóllehet nem volt több ez családi legendánál.
A debreceni kollégiumba iratkozott be. Az apa korai halálával nélkülözések szakadtak a családra.
Szűkös anyagi helyzete, és a gondolkodására döntő hatású iskola, polgárnak nevelte Csokonait.
Az első latin és magyar verskísérletei iskolai feladatként készültek, amelyek a szentencia és a piktúra műfajába tartoznak. E két verstípus vegyítéséből, határainak elmosódásából, nő ki a 90-es évek első felének nagy filozófiai lírája, melyben egyértelműen nyílt bátorsággal szólaltatja meg a felvilágosodás legfőbb gondolatait. Kiemelkedő alkotásai e témakörben a Konstancinápoly és Az estve. E két vers egyúttal a felvilágosodás két fő irányzatát is képviseli. Csokonai egész pályáját jellemzi, hogy az alkotással feladatot akar megoldani, könnyed versei sem kivételek ez alól.
A Konstancinápoly verse eredetileg egy város leírásaként készült. A versben voltaire-i hatás figyelhető meg, mesés tájakra, az iszlám tájaira kalandozik el a költő, de a vallási fanatizmus leleplezése céljából. A különöstől, az egzotikustól eljut az általánosig, az egyetemes emberi gondolatig. Az első részében a versnek Csokonai a kelet, vonzó, színes, mozgalmas látványosságait mutatja be. Megemlíti Bizánc városát, utcáit a nyüzsgő embereket. Öltözködési szokások, és egyéb életmódra vonatkozó megjegyzések jelennek meg. Ez a része a versnek színes, nyugodt leírás.
A következő szakaszban a furcsa iszlámszokásokat mutatja be, gúnyos, élcelődő hangon, majd A szultáni hárem titkaiba vezet be minket, olvasmányélményei, és saját fantáziája alapján. Itt a pikantériát hangsúlyozza, színes, érdekes, egyedi kifejezéseket használ, célzások, utalások vannak benne a háremben folyó tevékenységről. Voltaire hatása nagyon érezhető és a diákköltészet hagyományai is fellelhetők. A vers harmadik részében egyre inkább a vallás, a vallási szokások kerülnek a középpontba és a költő a vallási fanatizmus felé halad. Jellegzetes mohamedán épületek, templomok, mecsetek bemutatása. Egyre nagyobb hangsúlyt kap az iszlám hírhedt vallási fanatizmusa. Csokonai nagyon jó taktikus, mert a konkrét földrajzi helyhez kötött képeket észrevétlenül filozófiai általánosításba viszi át.
A negyedik részben már nem az iszlámról van szó, hanem a feudális hatalommal összejátszó katolikus egyházról beszél, mélységesen elítéli ezt. Az ötödik szakasz a vers tetőpontja, a „Természet! emeld föl örök törvényedet” felkiáltással kezdődik. Visszasírja a feltételezett régi idilli állapotot, és ezzel Rousseau-t idézi. Ő úgy tartotta, hogy az aranykor megszűnésének az oka, a magántulajdon megjelenése. Csokonai ezt a gondolatot továbbviszi és még további okokat sorol, mint például az egyházat, a vallást és a vakbuzgóságot. Ő, mint felvilágosult világpolgár, minden embert és népet egybefogó nagy testvériségről beszél.
A vers zárása egy átszellemült látnoki szózat, a jövőről, mint egy újabb aranykorról. Csokonai teljes mértékben hisz ebben, de késő századokra teszi megvalósulását. A késő utókortól várja az ő hitének beigazolódását, és az elismerést.
A Konstancinápoly mellet Az estve című műve is egy felvilágosult költemény.
Az estve hangulatteremtő, páratlanul szép természetleírás. A természet esti nyugalma nem szemlélődésének tárgya, inkább gondolati vívódását elindító helyzet. Rousseau szellemében a tulajdont okolja a szabad természetes állapot megszűnéséért. A meditáció fogalmi érvelését a számonkérés teszi színesebbé, de a költői én, csak az érveléssor előtt, és után jelenik meg.
A vers bevezetése csordultig van rezzenetszerű leírásokkal. Tekintetünket először fentre, a magasba, az alkonyra irányítja, majd egyre közeledik az apróbb dolgok felé. Először színhatás, majd hanghatás érezhető és mindenből a nyugalom árad. A költő megszólítja az alkonyi természetet, mert a társadalomban megsebzett énje, nem találja helyét és csak itt érzi jól magát.
A második része a versnek Csokonai legsúlyosabb bírálatát, társadalom kritikáját tartalmazza,
A két rész egységének az alapja, ismét a rousseau-i gondolat, hogy a természet harmóniájába az ember viszi a diszharmóniát, majd a negatív festés módszerét tartalmazza. Konkrét utalások történnek benne a magyarországi viszonyokra. A társadalomból kiszorított embereknek, csak a természet maradt vigaszként.
Az utolsó négy sor a költő helyzetét mutatja be, és azt hangsúlyozza, hogy a természet szerint minden ember egyenlő.
Ezekben a nagy gondolati, klasszicista versekben kapcsolódik Csokonai Berzsenyi körének az elmélkedő költészetéhez, a francia felvilágosodás nagy költőihez és művészeihez. Csokonai továbbfejlesztette és gazdagította ezt a két irányt stílusban, kifejező erőben és műveltségben, így tudta összekapcsolni a magyar költészetet az európaival.
Utolsó éveiben Csokonai sajtó alá rendezni, újraalakítja korábbi verseit. Kazinczy elmarasztalása, valamint Kölcsey bírálata, két évtizedre kirekesztette a költőt az irodalmi köztudatból, de népi helyzetdalaiban Csokonai valóságos hagyatéka élt tovább.
@TIM@
A magyar felvilágosodás egyik legnagyobb alakja Csokonai Vitéz Mihály.
1773. november 17-én született Debrecenben. Apja borbélysebész, anyja egy szabómester lánya. Családjában élt a nemességhez tartozás tudata, jóllehet nem volt több ez családi legendánál.
A debreceni kollégiumba iratkozott be. Az apa korai halálával nélkülözések szakadtak a családra.
Szűkös anyagi helyzete, és a gondolkodására döntő hatású iskola, polgárnak nevelte Csokonait.
Az első latin és magyar verskísérletei iskolai feladatként készültek, amelyek a szentencia és a piktúra műfajába tartoznak. E két verstípus vegyítéséből, határainak elmosódásából, nő ki a 90-es évek első felének nagy filozófiai lírája, melyben egyértelműen nyílt bátorsággal szólaltatja meg a felvilágosodás legfőbb gondolatait. Kiemelkedő alkotásai e témakörben a Konstancinápoly és Az estve. E két vers egyúttal a felvilágosodás két fő irányzatát is képviseli. Csokonai egész pályáját jellemzi, hogy az alkotással feladatot akar megoldani, könnyed versei sem kivételek ez alól.
A Konstancinápoly verse eredetileg egy város leírásaként készült. A versben voltaire-i hatás figyelhető meg, mesés tájakra, az iszlám tájaira kalandozik el a költő, de a vallási fanatizmus leleplezése céljából. A különöstől, az egzotikustól eljut az általánosig, az egyetemes emberi gondolatig. Az első részében a versnek Csokonai a kelet, vonzó, színes, mozgalmas látványosságait mutatja be. Megemlíti Bizánc városát, utcáit a nyüzsgő embereket. Öltözködési szokások, és egyéb életmódra vonatkozó megjegyzések jelennek meg. Ez a része a versnek színes, nyugodt leírás.
A következő szakaszban a furcsa iszlámszokásokat mutatja be, gúnyos, élcelődő hangon, majd A szultáni hárem titkaiba vezet be minket, olvasmányélményei, és saját fantáziája alapján. Itt a pikantériát hangsúlyozza, színes, érdekes, egyedi kifejezéseket használ, célzások, utalások vannak benne a háremben folyó tevékenységről. Voltaire hatása nagyon érezhető és a diákköltészet hagyományai is fellelhetők. A vers harmadik részében egyre inkább a vallás, a vallási szokások kerülnek a középpontba és a költő a vallási fanatizmus felé halad. Jellegzetes mohamedán épületek, templomok, mecsetek bemutatása. Egyre nagyobb hangsúlyt kap az iszlám hírhedt vallási fanatizmusa. Csokonai nagyon jó taktikus, mert a konkrét földrajzi helyhez kötött képeket észrevétlenül filozófiai általánosításba viszi át.
A negyedik részben már nem az iszlámról van szó, hanem a feudális hatalommal összejátszó katolikus egyházról beszél, mélységesen elítéli ezt. Az ötödik szakasz a vers tetőpontja, a „Természet! emeld föl örök törvényedet” felkiáltással kezdődik. Visszasírja a feltételezett régi idilli állapotot, és ezzel Rousseau-t idézi. Ő úgy tartotta, hogy az aranykor megszűnésének az oka, a magántulajdon megjelenése. Csokonai ezt a gondolatot továbbviszi és még további okokat sorol, mint például az egyházat, a vallást és a vakbuzgóságot. Ő, mint felvilágosult világpolgár, minden embert és népet egybefogó nagy testvériségről beszél.
A vers zárása egy átszellemült látnoki szózat, a jövőről, mint egy újabb aranykorról. Csokonai teljes mértékben hisz ebben, de késő századokra teszi megvalósulását. A késő utókortól várja az ő hitének beigazolódását, és az elismerést.
A Konstancinápoly mellet Az estve című műve is egy felvilágosult költemény.
Az estve hangulatteremtő, páratlanul szép természetleírás. A természet esti nyugalma nem szemlélődésének tárgya, inkább gondolati vívódását elindító helyzet. Rousseau szellemében a tulajdont okolja a szabad természetes állapot megszűnéséért. A meditáció fogalmi érvelését a számonkérés teszi színesebbé, de a költői én, csak az érveléssor előtt, és után jelenik meg.
A vers bevezetése csordultig van rezzenetszerű leírásokkal. Tekintetünket először fentre, a magasba, az alkonyra irányítja, majd egyre közeledik az apróbb dolgok felé. Először színhatás, majd hanghatás érezhető és mindenből a nyugalom árad. A költő megszólítja az alkonyi természetet, mert a társadalomban megsebzett énje, nem találja helyét és csak itt érzi jól magát.
A második része a versnek Csokonai legsúlyosabb bírálatát, társadalom kritikáját tartalmazza,
A két rész egységének az alapja, ismét a rousseau-i gondolat, hogy a természet harmóniájába az ember viszi a diszharmóniát, majd a negatív festés módszerét tartalmazza. Konkrét utalások történnek benne a magyarországi viszonyokra. A társadalomból kiszorított embereknek, csak a természet maradt vigaszként.
Az utolsó négy sor a költő helyzetét mutatja be, és azt hangsúlyozza, hogy a természet szerint minden ember egyenlő.
Ezekben a nagy gondolati, klasszicista versekben kapcsolódik Csokonai Berzsenyi körének az elmélkedő költészetéhez, a francia felvilágosodás nagy költőihez és művészeihez. Csokonai továbbfejlesztette és gazdagította ezt a két irányt stílusban, kifejező erőben és műveltségben, így tudta összekapcsolni a magyar költészetet az európaival.
Utolsó éveiben Csokonai sajtó alá rendezni, újraalakítja korábbi verseit. Kazinczy elmarasztalása, valamint Kölcsey bírálata, két évtizedre kirekesztette a költőt az irodalmi köztudatból, de népi helyzetdalaiban Csokonai valóságos hagyatéka élt tovább.
@TIM@
Megjegyzés küldése