1. 1945-62 klasszikus hidegháború
2. 1962-69 olvadás időszaka
3. 1969-75 détand = enyhülés
4. 1975-79 felújulás
5. 1979-85 kis hidegháború
6. 1985-89 a hidegháború teljes felszámolódása
Az 1945. július 17-től augusztus 2-ig megtartott potsdami értekezleten a II. világháború győztes szövetségesei döntöttek Németország négyhatalmi felosztásáról, a nemzetközi Katonai Törvényszék felállításáról Nürnbergben, a békeszerződés előkészítésére pedig létrehozták a Külügyminiszterek Tanácsát. Kelet-Közép-Európa államai szovjet megszállás alá kerültek, a Szovjetunió ezekben az államokban a kommunista pártokat támogatta.
A hidegháború “hivatalos nyitánya” Churchill fultoni beszéde volt 1946. március 5-én, amiben a Szovjetunióval szembeni erőteljes fellépésre szólított fel. Sztálin válaszul Churchillt háborús uszítónak bélyegezte.
Az amerikai külpolitikai gondokozás ekkor gyökeres változáson megy át: kifejtik a feltartóztatás elvét (minden további bolsevista terjeszkedést meg kel gátolni), a dominó-elvet (ha egy térségben bolsevista hatalomátvételre kerül sor, akkor a többi ország is meginog).
Mivel a Szovjetunió teret nyert Kelet-Közép-Európában, illetve Franciaországban és Olaszországban is bekerültek a kormányba a kommunista politikusok, az USA 1947. március 12-én meghirdette a Truman-elvet, melynek lényege,hogy az Egyesült Államok támogatja a kommunizmussal szemben fellépő államokat. 1947. június 5-én az USA bejelentette a Marshall-tervet, melynek célja a nyugat-európai államok gazdasági stabilizálása volt. Az elkövetkező éveket állandó konfliktusok (Európa) és konfrontációk (Korea, Közel-Kelet) jellemezték. Sztálin megtiltotta a csatlós országok csatlakozását a Marshall-seglyhez.
A négy megszállási zónára osztott Németországban először az angol és az amerikai zóna egyesült (Bizónia), majd ehhez csatlakozott a francia zóna is (Trizónia).
1948-ban a német kérdés megvitatására összehívott londoni konferenciára a Szovjetuniót nem hívták meg, illetve a nyugati zónákban pénzreformot vezettek be (DM). A Szovjetunió válaszul 1948. június 23-án Nyugat-Berlint blokád alá vonta. a nyugati hatalmak a blokádot légihíddal ellensúlyozták.
1949. május 23-án Trizóniából létrejött a Német Szövetségi Köztársaság, október 7-én pedig a szovjet zónából a Német Demokratikus Köztársaság.
Nyugat-Európa a gazdasági szükségszerűség és a szovjet agressziótól való félelem hatására integrálódni kezdett. A Marshall-segély elosztására létrejött az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet, ami az 1957-ben megalakult Európai Közös Piac elődje volt. 1951. április 18-án pedig francia kezdeményezésre megalakult az Európai Szén- és Acélközösség (Montánunió), a Benelux-államok, Franciaország, Olaszország és az NSZK részvételével. Gazdasági jelentőségén túl, a német-francia történelmi megbékélés szempontjából volt jelentős.
A bipoláris világrend két óriása a Szovjetunió és az USA belpolitikáját meghatározta ebben az időszakban a fegyverkezési verseny és az ellenségeskedés. Sztálin háborús hisztériájában harmadik világháborúra készült, az USA-ban pedig a McCartyzmus keretében üldözték az amerikai kommunistákat.
Mivel az atombomba birtoklása hatalmas előnyt jelentett az amerikaiaknak, így a szovjetek is megfeszített ütemû kutatásokat folytattak, melynek eredményeként 1949. szeptember 25-én elkészült a szovjet atombomba is. Válaszul az amerikaiak 1952. november 1-ére elkészítették a hidrogénbombát, de 1953. augusztus 20-án a szovjetek is bejelentették az első hidrogénbombájuk kipróbálását. A két szembenálló világrend létrehozta katonai szervezetét, 1949. április 4-én megalakult a NATO, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, mely a nyugati hatalmakat tömörítette, s amikor az NSZK-t is felvették a NATO-ba, válaszul a szocialista országok is létrehozták katonai szervezetüket, a Varsói szerződést 1955. május 14-én.
A Truman-elvnek és a Marshall-segélynek köszönhetően az 1950-es évek elejére stabilizálódtak politikailag és gazdaságilag a nyugat-európai demokráciák, a Szovjetunió és az USA azonban időközben a világ több más pontján, közvetetten összemérte az erejét.
A második világháború végén Vietnamban a japán csapatokat délen a brit, északon a kínai katonaság fegyverezte le. 1945. szeptemberében a Ho Si Minh vezette vietnami kommunisták kikiáltották a Vietnami Demokratikus Köztársaságot, a visszatérő francia gyarmatosítók és a kommunizmust ellenző vietnamiak azonban az északi területekre szorították vissza Ho Si Minh híveit.
1950-ben a Szovjetunió és Kína felvette a kapcsolatot Ho Si Minh-nel, s kitört az első vietnami háború, mely 1954-ben a franciák vereségével zárult. A 17. szélességi foktól északra kommunista vietnami rendszer alakult ki, délre az USA segítségével demokratikus állam jött létre.
Korea 1910-től japán gyarmat volt, s a második világháború végén a 38. szélességi foktól északra a Szovjetunió, délre az USA kapituláltatta a japán csapatokat. Északon kommunista rendszer jött létre, s 1950. június 25-én Észak-Korea megtámadta Dél-Koreát. A háborúban ENSZ-csapatok, zömében amerikaiak is részt vettek a déliek oldalán, míg az északiak támogatására pedig kínai “önkéntesek” érkeztek. A háború 1953. július 27-én a panmindzsoni fegyverszünettel zárult, mely rögzítette Korea kettéosztottságát.
Kínában már a második világháború idején két párt harcolt egymással. A Kuomintang-a Kínai Nemzeti Párt - vezetője Csang Kaj-sek és a Kínai Kommunista Párt - vezetője Mao Ce-tung közötti küzdelem eredményeként 1945. október 11-én kitört a kínai polgárháború. A győzelem a kommunistáké lett, s 1949. október 1-én kikiáltották a Kínai Népköztársaságot. A Kuomintang tagjai Tajvan szigetén létrehozták a Kínai Köztársaságot - amerikai segítséggel.
A nagyhatalmak közötti status quo fenntartása érdekében a nyugati hatalmak kénytelen voltak eltűrni, hogy a Szovjetunió leverte a szovjetellenes felkeléseket Kelet-Közép-Európában. Ezek közül a legjelentősebbek az 1953. június 17-én lezajlott keletnémet felkelés, az 1956. június 28-i lengyel felkelés Poznanban és az 1956-os magyar forradalom.
Ugyanakkor a világpolitikában enyhülést jelentett az osztrák államszerződés aláírása 1955. május 15-én, melynek értelmében a szovjet csapatok kivonultak Ausztria keleti területeiről, cserébe viszont Ausztria vállalta a semlegességet. 1955. július 18-23-a genfi négyhatalmi csúcstalálkozó, melyen a nagyhatalmak az enyhülés mellett foglaltak állást.
1956-ban azonban két súlyos válság rengette meg a világpolitikát. 1956. július 26-án Nasszer egyiptomi elnök államosította a Szuezi-csatornát, s mivel ez sértette a főleg francia és angol részvényesek érdekeit október 29-én Izrael, majd október 31-én Franciaország és Nagy-Britannia megtámadta Egyiptomot. Az erőteljes szovjet fellépésre azonban – mivel az USA nem támogatta őket – hatalmas presztízsveszteséggel kénytelenek voltak kivonni csapataikat a térségből. Ez az incidens bebizonyította, hogy a nyugat-európai hatalmak már nem képesek az USA nélkül önálló katonai lépésekre.
Az 1956. október 23-án Budapesten kirobbant forradalmat Hruscsov látva, hogy az európai status quo-n nem kíván az Egyesült Államok változtatni, vérbe fojtotta.
A hidegháborús enyhülés és a „kis hidegháború”
1953 márciusában meghalt Sztálin, helyére Hruscsov került. A hozzá fűzött remények csak félig-meddig valósultak meg: bár kétségtelen enyhülés állt be, amennyiben 1955-ben az osztrák államszerződéssel Ausztria függetlenné válhatott, Adenauer, a nyugatnémet kancellár Moszkvába látogatott, és Genfben a négy nagyhatalom csúcstalálkozót tartott, majd egy évre rá Hruscsov a XX. pártkongresszuson megbírálta a sztálinizmust. Ugyanakkor mindez nem gátolta meg abban, hogy 1953-ban leverje a keletnémet felkelést. 1955-ben létrehozta a Varsói Szerződést, és míg a közvélemény a szuezi-válsággal volt elfoglalva, leverte 1956-ban a magyar forradalmat. 1958-tól Nyugat-Berlin státuszának „rendezését” követelte, de elszántságát az évekig tartó tárgyalások kérdésessé tették (a berlini fal 1961-es építése zárta csak le a kérdést). Hruscsov kirobbantotta a III. világháborúval fenyegető kubai rakétaválságot is, de az amerikai fellépésre kénytelen volt meghátrálni (1962. október-november).
A két tábor szembenállására válaszul 1961-ben kibontakozott az el nem kötelezettek mozgalma (Jugoszlávia, India, Egyiptom vezetésével). 1963-ban „forró drótot” hoztak létre Moszkva és Washington között, amely az enyhülés egyértelmű jele volt.
1964-1975 között tartott a vietnami háború, amely Amerikát helyzetének újraértékelésére késztette, a Szovjetuniót azonban erejének túlértékelésére és az afrikai csatlós államok kiépítésére ösztönözte (pl.: Angola, Etiópia, Mozambik).
Közben Európában gazdasági és politikai (ellentét Kínával) megfontolásokból mérséklődött a szembenállás. 1969-től SALT[1] tárgyalások kezdődtek a fegyverek csökkentéséről, az első SALT megállapodást 1972-ben írták alá.
1975-ben a két tábor tagjai kölcsönösen elfogadták a világrendre, illetve az egyéni szabadságjogokra vonatkozó helsinki záróokmányt.
1979-ben elkezdődött a szovjetek afganisztáni kalandja. A terjeszkedésre válaszul az USA és szövetségesei felrúgták a SALT-II egyezményt, 1983-ban Reagan elnök bejelentette csillagháborús tervét, amely az USA számára atompajzsot jelentett volna. A szovjetek ekkor végleg belátták, hogy nem bírják a katonai versenyfutást, rendszerük hamarosan összeomlott. 1991-ben megszűnt a Varsói Szerződés és a KGST.
Évszámok:
1945. júl. 17. – aug. 2.: potsdami csúcstalálkozó
1946. márc. 5.: Churchill fultoni beszéde
1947. márc. 12.: a Truman-elv meghirdetése
1947. június 5.: a Marshall-terv bejelentése
1948. görög polgárháború, kommunista hatalomátvételi kísérlet
1948. június 23.: a nyugat-berlini blokád kezdete
1949. május 23.: létrejön az NSZK
1949. október 7.: létrejön az NDK
1951. ápr. 18.: Európai Szén- és Acélközösség
1957. márc. 25.: Európai Közös Piac, az EGK
1949. szeptember 25.: szovjet atombomba
1952. nov. 1.: az első amerikai hidrogénbomba felrobbantása
1953. aug. 20.: elkészül a szovjet hidrogénbomba
1949. április 4. megalakul a NATO
1955. május 14.: megalakul a Varsói Szerződés
1945. szeptember: Ho Si Minh és hívei létrehozzák a Vietnami Demokratikus Köztársaságot
1954. május 7.: a franciák veresége Dien Bien Phu erődjénél, az első vietnami háború vége
1910.: Korea japán gyarmat lett
1950. jún. 25: Észak-Korea lerohanja Dél-Koreát
1953. július 27.: a panmindzsoni fegyverszünet
1945. október 11.: a kínai polgárháború kezdete
1949. okt. 1.: Mao Ce-tung győzelmével zárul a kínai polgárháború
1953. június 17.: a keletnémet felkelés kezdete
1956. június 28.: lengyel felkelés Poznanban
1955. május 15.: az osztrák államszerződés
1955. júl. 18-23.: a genfi négyhatalmi csúcstalálkozó
1956. július 26.: Nasszer egyiptomi elnök államosítja a Szuezi-csatornát
1956. október 29.: Izrael megtámadja Egyiptomot
1956. október 31.: a francia és a brit légierő megtámadja Egyiptomot
1956. október 23.: kitör a magyar forradalom
Nevek, fogalmak
Csang Kaj-sek: kínai polgári forradalmár, 1926-1949. a kínai állam vezetője; Mao Ce-tung győzelme után Tajvan szigetére menekült
Gamal Abdel Nasszer: egyiptomi politikus, 1954-től miniszterelnök, 1956-tól egyiptomi államfő; 1956. július 26-án államosíttatta a Szuezi-csatornát.
George Marsall: amerikai külügyminiszter (1947-1949) a Nyugat-Európának nyújtandó pénzügyi segély tervezetének kidolgozója
Harry S. Truman: amerikai elnök (1945-1952)
Ho Si Minh: vietnami államférfi, 1946-1969. vietnami kommunista államelnök
Joseph R. Mc’Carthy: amerikai szenátor, az amerikai kommunistaellenes tevékenység vezetője
Joszif Visszarionovics Dzsugasvili Sztálin: szovjet-bolsevik párt- és állami vezető, KB főtitkár
Kuomintang: a Csang Kaj-sek vezette Kínai Nemzeti Párt; Szun Jat-szen hozta létre
Külügyminiszterek Tanácsa: speciálisan a II. világháború utáni békeszerződés előkészítésére létrehozott nemzetközi tanács
Mao Ce-tung: kínai kommunista államférfi, 1949-1959. a kínai Népköztársaság államfője, az 1966-os “nagy proletár kulturális forradalom” kezdeményezője
Winston Churchill: angol miniszterelnök 1940-1945. és 1951-1955
